2019. november 13-án, szerdán került sor a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet által kezdeményezett és a Varsói Egyetem Magyar Tanszékével közösen szervezett „Barátság ösvényein” c. nemzetközi konferencia megnyitójára. A Varsói Egyetem Neofilológiai Karának nagyelőadójában tartott rendezvényen szép számú közönség vett részt.


Szent Márton és a koldus - magyar festő képe a XV. századból

Jézus földi létének tárgyi bizonyítékait, az európai történelmen át megőrzött, ma is felmutatható ereklyéit, relikviáit kutatta fel Torinótól Dahlemen át a Szentföldig Grzegorz Górny lengyel újságíró, televíziós szerkesztő és Janusz Rosikoń fotóművész. Ez a munka több tucat utazás krónikája térben és időben, több száz beszélgetés, több ezer fotó és dokumentum kíséretében, Krisztus korától napjainkig.


November 7-én, a varsói Királyi Várban rendezték meg a DoRzeczy folyóirat által 2013-ban alapított Emlékek Őre dij átadásának gálaestjét. Az ünnepi esten idén először átadták a Custos Virtutum-Emlékek Őre Nemzetközi Díjat is. A kitüntetés első díjazottja Marek Jędraszewski érsek, krakkói metropolita lett.

Néhány szó a díjazottról...


Már napokkal Mindenszentek ünnepe előtt megnövekszik a forgalom a lengyel és a magyar temetők körül, nemcsak a nagy és ismertebb, de a kis, helyi temetők felé is tömegesen indulnak az emberek. Már egy héttel a novemberi ünnepek előtt megtelnek a temetők előtti parkolók, és magukban a sírkertekben is sok embert látni.


Kezünket kinyújtva állunk a határon s a levegőből roppant zsinórt fonunk nektek testvérek az elfúló kiáltás s a görcsbe rándult öklök haranggá jajdulnak s a szív nem verhet riadót a véres kövek kérnek haldokló vizek kérnek s mi állunk a határon csak állunk a határon állunk a józan ész jól-fontolt határán innen nézzük a tűzvészt