„Aztán eljön az eljövendő, és nem késik” (Zsid 10,37)"
Az advent a katolikus egyházban a karácsonyt, a húsvét utáni második legfontosabb ünnepet megelező időszak, és bár ma már senki sem tudja elképzelni az Úr születésének ünnepét ünnepi fények, ajándékok, karácsonyfa és ünnepi vacsora nélkül, ez nem mindig volt így.
Az „adventus” szó latinul „eljövetelt” jelent. A Vulgátában, a Szentírás latin fordításában, az „adventus” Isten Fiának eljövetelét, megtestesülését jelentette. A megtestesülés Mária által történt, ezért ez az időszak szorosan kapcsolódik a Szűzanya személyéhez is, bár az ő jelenléte itt valamelyest mégis háttérbe szorul. Az advent négyhetes időszaka erősen kötődik az Úr születésének liturgiába való bevezetéséhez. Érdekesség, hogy a karácsonyra való készülődés különleges időszakának hagyománya nem Szent Péter fővárosából, hanem Galliából és Hispániából származik. „Galliában a tours-i püspök, Perpetuus (†490) vezette be a Szent Márton napja (november 11.) és a karácsony közötti időszakban a kötelező böjtöt hétfői, szerdai és pénteki napokra. Ez a „Quadragesima Sancti Martininek” nevezett időszak a feltételezések szerint eleinte Vízkereszt napjáig tartott, és a január 6-ai hagyományos keresztelőkhöz kapcsolódott. A beavatás szentségére való felkészülés ideje volt ez tehát, hasonlóan a húsvét előtti negyven napos böjthöz. A karácsonyi ünnepek előtti önmegtartóztatásról (bár ezt a felkészülési időszakot még nem nevezték adventnek) szóló első feljegyzések Hispániából, 380-ból származnak. A zaragozai 4. szinódus azt ajánlotta a hívőknek, hogy december 17-től Vízkeresztig lelkiismeretesen vegyenek részt a liturgikus ünnepségeken, hátrahagyva egyéb tevékenységeiket. Ez az útmutatás igen hasonlónak tűnik Perpetuus, tours-i püspök rendelkezéseihez” – írja Andrzej Żądło atya „A népi jámborság liturgiája és formái adventben a » A népi jámborság és liturgia direktóriuma « fényében” című munkájában. A karácsonyra való különleges készülődésről szóló első római feljegyzések csak a 6. század második feléből származnak.
Tegyétek egyenessé ösvényeit!
Az advent csak Nagy Szent Gergely pápa idején vált liturgikus gyakorlattá, és néhány változással a mai napig él ez a szokás. Az adventi időszakban a kezdetektől fogva a vezeklő-böjtölő szellem volt hangsúlyos, és így van ez ma is. A Gyermek Jézust váró hívek Izaiás próféta – „Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit” – és Keresztelő Szent János – „Tartsatok bűnbánatot, mert közel a mennyek országa” – szavait idézik fel. A későbbi korokban a bűnbánat szelleméhez a Megváltó érkezésének örömteli várása is hozzákapcsolódott.
VI. Pál pápa „Mysteria paschalis celebrationem” c. motu propriójában megerősíti, hogy az Advent „az Úr születésének ünnepére való felkészülés időszaka, amelyben Isten fia első eljövetelére emlékezünk. Ugyanakkor ez az időszak, amikor Krisztus első eljövetelére várunk, a lélek figyelmét az Ő második eljövetelére is ráírányítja, amely majd az idők végezetén fog bekövetkezni. E két aspektus miatt az advent az ájtatos és örömteli várakozás időszaka.”
A lengyel hagyományban az advent jelentős helyet foglalt el a hívők karácsonyi készülődésében. Mindenki méltóságteljesen, ünnepélyesen, komolysággal, várakozó szellemben, lélekben erősödve töltötte ezt az időszakot.
A liturgikus naptár szerint az advent időszakában hajnali rorate miséket tartanak. A roratékat Szűz Mária tiszteletére mutatják be. Az elnevezés, az ezen misék elején gyakran énekelt latin nyelvű „Rorate caeli desuper”, vagyis „Harmatozzatok, magasságos egek” című dal első szavából származik. Ez a különleges szertartás napkeltekor kezdődik sötétben, fényeket csak az „Istennek hála a magasságban” című ünnepi himnusz éneklése alatt gyújtanak. A világosság ezen, ma elhanyagolt liturgiája mély hatást gyakorol a mise résztvevőire.
Ajánlatos, hogy a híveknél legyen lampion vagy gyertya a rorate alatt, ugyanis ebben a liturgikus időszakban ezeknek a tárgyaknak különös jelentőségük van. A rorátén meggyújtott gyertya Mária vigyázó jelenlétét szimbolizálja. A templomban összegyűlt hívek Vele együtt várják a Megváltó eljövetelét. A meggyújtott gyertya Lukács evangélista szavaira emlékeztet: „meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon” (Lk 1,78-79) A meggyújtott lampionok pedig a vőlegényeiket váró szüzek történetét juttatják eszünkbe (Mt 25, 1-13). Sok plébánián még ma is versenyt rendeznek a gyerekeknek, hogy ki tudja a legszebb lampiont elkészíteni. A roráték legfiatalabb résztvevői a misékre egy kis naptárral érkeznek, amelybe a pap vagy a hitoktató minden misén való részvételt követően ad egy pecsétet. A legkitartóbbak a végén jutalomban és dicséretben részesülnek az egész közösség előtt.
Királyok rorátéja
A rorate misék hagyománya a XIII. században érkezett el Lengyelországba, és hamar az ájtatosság általános részévé vált. Már a középkorban kialakult az a szokás, mely szerint az advent a koronás fők részvételével kezdődik. Advent első vasárnapján a mise kezdete előtt a király odament az oltárhoz, és szépen díszített gyertyát helyezett rá. Őt követően a rendek képviselői is – vagyis a prímás, a szenátor, egy földesúr, egy lovag, egy városi polgár és egy paraszt – az oltárhoz járultak egy-egy gyertyával, és mindannyian azt ismételték, hogy „kész vagyok Isten ítéletére”. Öreg Zsigmond, Zsigmond Ágost, Bona királyné, Jagelló Anna és Marysieńka királyné nagyon fontosnak tarották a részvételt ezen a gyönyörű szertartáson. III. Vasa Zsigmondhoz, IV. Ulászlóhoz, János Kázmérhez és III. Sobieski Jánoshoz szintén közel állt a szokás. Kazimierz Sarnecki, III. Sobieski János király udvarának lengyel krónikása naplójában azt olvashatjuk, hogy „1693. december havának 10. napján Żółkiewben királyi őfelsége igen jókedvű volt, bár kissé gyenge az elmúlt napoktól, Vota tisztelendő társaságában térképekkel múlatta idejét, amelyeket magával hozott, és amelyeket mindig maga körül tartani rendelt. A királyné őfelsége a rorate után pedig lankadatlanul a király őfelsége mellett tartózkodott, és általában ott is éjszakázott”.
A régi Lengyelországban advent idején sokkal szigorúbban tartották a böjtöt és gyakorolták a bűnbánatot, mint ma. Sok földesúri uradalomban a szombatról advent első vasárnapjára virradó éjszaka rögtön éjfél után elhallgatott a zene, abbahagyták a táncot, a szolgák leszedték az asztalokról az alkoholos italokat és a zsíros ételeket, majd pedig heringet szolgáltak fel ünnepélyesen gyakran lila színű körettel tálalva (az Egyházban a lila szín a Jézussal való találkozás várásának és a lelki vezeklésnek a szimbóluma), ezért is gyakran nevezik ezt az ételt „katolikusnak”. Néhányan a biztonság kedvéért, nehogy kísértésbe essenek, a hangszereket kulccsal zárták el.
Oskar Kolberg azt írta, hogy Lengyelország délkeleti részein az „advent szent dolog. Nem isznak advent idején vodkát, nem esznek húst, szalonnát, szerdán, pénteken és szombaton sem vajat, sem tejet nem használnak, azokat olajjal helyettesítik. Adventben gyertyát égetnek a tetőkön, hogy a korai len jó termést hozzon márciusban.” A böjt betartását nagyban segítette a nem túl változatos étrend és az általános szegénység. Sok lengyel faluban, még ha nem is volt böjt, általában csak hetente egyszer, vasárnap ettek húst.
Régebben Lengyelország számos régiójában az adventi időszakot a ligawka nevű pásztorkürttel hirdették ki. Zygmunt Gloger a Régi Lengyel Enciklopédiában azt írja, hogy ez a „nagy, fából készült, népi kürt, mely csak szabad ég alatt használatos” lehet a legrégebbi lengyel hangszer. Később Oskar Kolberg így írt róla: „Amellett, hogy a nagyobb ligawkák hangjával adták a pásztorok jeleiket az állatoknak, figyelmeztettek a ragadozók jelenlétére, az egész Podlaski Vajdaságban az adventi időszak „kikürtöléséhez” is használták őket, ugyanis nagyon hasonlítottak a Megváltó eljövetelét hirdető Arkangyalok harsonáihoz. Advent ideje alatt a falusi emberek minden vasárnap hajnali 4 órakor rorátéra mentek a templomba, szinte nem is maradt otthon senki a kunyhókat őrizni” Az advent „kikürtölésének” szentírási vonatkozása is van. „Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra” – írja Szent Pál a Korinthusiaknak írott első levelében (1Kor 15:51-52).
Felső-Sziléziában adventkor a Szűzanya házról házra járó szobrocskájának vagy képmásának tisztelete volt szokásban. Egy-egy ilyen látogatás alkalmával a házban összegyűlt családtagok, a szomszédokkal együtt, közösen imádkozták a rózsafüzért és a litániákat a Szent Szűzhöz.
Az Üdvözítő eljövetelére való ünnepi várakozás ideje illeszkedett az adott évszak rendjébe, és azokhoz a tevékenységekhez, amelyekkel ilyenkor az emberek foglalatoskodtak. Az advent téli időszak, amikor a földeken már nincs tennivaló, de a hosszú esték kedveznek a kölcsönös látogatásoknak és a szomszédi kapcsolatok ápolásának. A nők egymás házaiban gyűltek össze, ahol történeteket, meséket, tréfákat mondva fosztották a tollat, vagy fonták a lent. Gyakoriak voltak a mindenféle mondabeli lényekről szóló rémtörténetek is. E sorok írója emlékszik még olyan alkalomra, amikor a közös mosókonyhában az asszonyok tollat fosztottak. Gyerekként, mivel még nem kezeltek úgy, mint egy férfit, ott maradhattam nagymamámmal és a szomszédasszonyokkal, és meghallgathattam, hogy amikor a falusi gyerekek az erdőn keresztül mentek a templomba, miként riasztotta el a hajnali mise lámpása a farkasokat, hogyan segítettek a részegeknek megtalálni a hazafelé vezető utat, és hogyan enyhítették meg a szűk erdei ösvényeken az utazókra leselkedő rablók szívét.
Az ilyen összejövetelek során a férfiak az ablakok alá lopództak, és onnan ijesztgették a lányokat, vagy az ajtót kinyitva beengedték a kutyát vagy a macskát a szobába, azok pedig felverték a tollakat, és az egész helyiséget beborították a pelyhek. Nagyapám mesélte, hogy volt, hogy a konyhába galambokat is eresztettek.
Władysław Stanisław Reymont Parasztok című remekművében gyönyörűen mutatja be a lengyel földművesek adventi szokásait, többek között a tollfosztást is. A Nobel-díjas lengyel író a káposztasavanyítás és a disznóölés képeit is megörökítette regényének lapjain. A káposztasavanyítás, de főként a disznóölés közösségi eseménynek számított, amikor is a házigazda a szomszédi segítségért cserébe kötelezve érezte magát egy kis vendéglátásra, melynek során, a böjti időszak ellenére, nemegyszer szeszes ital is előkerült. A böjttől akkor is el lehetett tekinteni, amikor a leánykérő „vodkával érkezett”, azaz amikor két fiatalt próbált meg összehozni egymással. Az advent ugyanis a leánykérők legmozgalmasabb időszaka volt a falvakban.
Az adventi időszak alatt a ház ünnepi díszítéséről a lányok és az asszonyok gondoskodtak. Különféle papírmadarakat, karácsonyi füzéreket, szalmaangyalkákat és más különlegességeket készítettek. Érdekes, hogy ma az etno díszítések divatja visszatérőben van, és az emberek hajlandók többet fizetni egy-egy kézzel készített karácsonyfadíszért, semmint megvenni a fröccsöntött, kínai dekorációkat. A Varsói Néprajzi Múzeum (Państwowe Muzeum Etnograficzne w Warszawie) már évek óta szervez kézműves-foglalkozásokat gyerekeknek, amelyeken lehetőségük nyílik karácsonyfadíszek készítésére. A múzeum munkatársai az ilyen alkalmakon a karácsonnyal kapcsolatos régi szokásokról is mesélnek.
Míg tehát a lányok az ünnepi díszítéssel foglalatoskodtak, addig a fiúk a betlehemezéshez készítették el a jelmezeket. Ez bőven jelentett feladatot, hiszen a Szent Család, a pásztorok, az angyalok és a Háromkirályok öltözetén kívül szükség volt még Heródes, Gábriel arkangyal, illetve az ördög, vagy az őt helyettesítő, mozgatható állkapoccsal és szarvakkal rendelkező bikaszerű lény, a Turoń jelmezére is. Egy másik kiváló lengyel író, Stefan Żeromski tollából egy háromfelvonásos dráma is született Turoń címmel, amely az 1846-os galíciai parasztlázadást dolgozza fel.
A házak ajtajára függesztett adventi koszorúk egyre népszerűbbek Lengyelországban. A templomi koszorúkat négy gyertya díszíti, amelyek a négyhetes adventi időszakot szimbolizálják, és minden héten egy-egy újabb gyertyát gyújtanak meg rajtuk.
Érdemes figyelmet fordítani az adventet kísérő újabb jelenségekre is, mint például az ünnepkör karitatív vonásának terjedése, vagy a lelkiségben való személyes elmélyedés igénye. A karácsonyt megelőző időszakban egy ideje megnyílnak a pénztárcák, és számos lengyel vesz részt valamilyen karitatív tevékenységben. Egyre több új kezdeményezés jön létre azzal a céllal, hogy segítsen a szegényeknek a lehető legörömtelibb módon megélni az ünnepeket. A 2001 óta megrendezésre kerülő népszerű Nemes Csomag (Szlachetna Paczka) akció során több ezer önkéntes választ magának családot, amelynek segíteni szeretne. Idén maga Mateusz Morawiecki miniszterelnök is készített csomagot. A Nemzetközi Karitász (Caritas Kościoła Katolickiego) az evangélikus és a református egyházak segélyszervezeteivel (Diakonia Kościoła Ewangelicko-Augsburskiego és Diakonia Kościoła Ewangelicko-Reformowanego) valamint az Eleos Ortodox Központtal (Prawosławny Ośrodek Miłosierdzia Eleos) együttműködve rendezi meg a Gyermeksegítő Karácsony (Wigilijne Dzieło Pomocy Dzieciom) nevű programját. Az ünnepi asztalra szánt gyertyák eladásából származó forrásoknak köszönhetően számos fiatal tud majd igénybe venni ingyenes étkeztetést, tanulmányi ösztöndíjat, vagy kap nyári üdülési lehetőséget. Idén immár huszonhatodik alkalommal lobban lángra körülbelül kétmillió, a program keretében készült gyertya szentestekor a lengyelországi és a határon túli otthonokban.
Egyre szekularizáltabb világunkban egy újabb, adventhez kapcsolódó jelenség is megjelent, mégpedig a – nem csak egyházi – lelkigyakorlatok formájában. Számos fiatal lengyel vesz részt internetes lelki gyakorlatokon, vagy választja a különböző szerzetesek által vezetett központok zárt elvonulásait. Az internetes lélekápolás olyan „sztárjai”, mint például a dominikánus Adam Szustak atya, a YouTube-csatornákon lévő videóikkal több tízezernyi megtekintést is el tudnak érni.
A Betlehemi Békeláng (Betlejemskie Światło Pokoju) elnevezésű cserkészakció különösen nagy szimbolikus jelentőséggel bír európai régiónk számára. A Betlehemben fellobbanó adventi láng minden évben több országon vándorol keresztül a cserkészek jóvoltából. Lengyelország határához Szlovákia felől érkezik, ahonnan lengyel cserkészek viszik tovább Litvánia, Fehéroroszország, Ukrajna és Oroszország felé.
Jakub Pacan
Felhasznált irodalom:
OGRODOWSKA Barbara: Polskie obrzędy i zwyczaje doroczne, Warszawa, 2005
OGRODOWSKA Barbara: Święta polskie – tradycja i obyczaj, Warszawa, 1996
FERENC Ewa: Polskie tradycje świąteczne, Poznań, 2010