​

Miniszter Úr, milyen hatással volt a koronavírus a lengyel és az európai mezőgazdaságra?

Először is az ellátási láncok elkezdtek megszakadni. Az európai és az Európán kívüli élelmiszer-felvásárlók, akik elsősorban lengyel élelmiszert vettek – tavaly 32 milliárd euró értékben értékesítettünk élelmiszert – jelenleg a betegséggel harcolnak. Egyes államok bezárkóztak. A szállításban problémát okoz a sofőrök megbetegedése, a tengeri szállítás nagyon megdrágult, a repülők nem repülnek, vagyis az ellátás eddigi formái nem működnek. Remélem, hogy minden visszatér majd a normális kerékvágásba, és hogy az élelmiszert exportáló cégek visszaszerzik piacaikat, de veszteségek már is vannak.

Az élelmiszer raktározása is problémát jelent, mert nem mindent lehet tárolni, de raktárból is kevés van. Ezzel kapcsolatban vártam, és várom az Európai Bizottság lépéseit, amely már meg is hozta első döntéseit az intervenciós felvásárlásról és a magántárolási támogatásról, hogy bizonyos ideig tárolni tudjuk az európai élelmiszereket. Sajnos néhány cég, amely a termelőktől vásárol alapanyagot, úgy reagál, hogy „bajban vagyok, áthárítom a termelőkre”, és felfüggesztik a felvásárlást, drasztikusan csökkentik az árakat, a boltokban ugyanakkor mindent drágábban adnak. Előfordul sajnos – nem csak Lengyelországban –, hogy egyes termékek jóval drágábbak most a boltokban, pedig nem volt lényeges oka az áremelkedésnek. A munkaerő nem drágult, az üzemanyag olcsó. A tisztességtelen vállalkozók és kereskedők egy része azonban a termékeken és a termelőkön is keresni akar.

Milyennek ítéli az Európai Unió tevékenységét a koronavírussal kapcsolatban?

Az Unió malmai nagyon lassan őrölnek. A miniszterek már egy hónappal ezelőtt jelezték az azonnali és radikális piacvédelmi lépések, valamint a válságtartalék intervenciós felvásárlásra és tárolási támogatásra történő átcsoportosításának szükségességét. A különböző országok különböző termékcsoportokat jelentenek be, mert más van Dél-Európában, és más van például Lengyelországban. Döntések azonban csak most kezdenek el születni. Az Európai Bizottság az április 22-i ülésén tárgyalta ezt a témát.

Másrészt pedig az Európai Bizottság semmilyen eszközzel nem rendelkezik. A tagok hozzájárulásának emelésével növelni kell az Európai Unió költségvetését, a mezőgazdaságra eső részt is, hogy magasabb kvótákkal tudjunk segíteni. Megfelelő időben kérelmeztem az Európai Bizottságnál a második pillér, azaz a Közös Agrárpolitika azon forrásainak átcsoportosítását, amelyek nem lettek még kimerítve, és olyan tevékenységekre voltak szánva, amelyekről jelenleg le tudunk mondani. Nem gondolom azonban, hogy mindenről le kellene mondanunk. Lengyelországban például nagyon fontos a vízgazdálkodással, víztárolással, öntözéssel kapcsolatos tevékenységek finanszírozása, vagy a rövid ellátási láncok, azaz a termelők közvetlen értékesítésének – kiskereskedelem, kis vágóhidak – támogatása. Fontos a raktárak, hűtőházak, tárolóhelységek építése is. Ezek mind olyan tevékenységek, amelyekről nem mondhatunk le, de egy részüket félre kell most tenni. Más a helyzet jelenleg, mint hét évvel ezelőtt, amikor ezek a projektek készültek.

Új forrásokra nem számítok az Európai Bizottságtól, de arra igen, hogy jóváhagyják a már Lengyelországnak ítélt források rugalmas felhasználását. De mindez igen lassan történik, továbbra is csak bejelentéseket tesznek. Janusz Wojciechowski az EU lengyel agrárbiztosa keményen dolgozik. Kapcsolatban vagyok vele, nagyon támogatom őt. A döntést azonban a biztosok testülete hozza meg, nem maga a biztos. Mindenhez beleegyezés, megállapodás és eljárás kell. Ez a struktúra nem válság idejére való. Ez a struktúra csak nyugalom, fejlődés, és normális élet idején megfelelő. A nemzetállamok de facto magukra maradtak a problémáikkal.

Tapasztalt megértést? Látott valakit, aki partner lehet a problémákról szóló párbeszédben?

Úgy tűnik nekem, hogy az uniós hivatalnokok egy része egy kicsit elszakadt, és nem érzik a kötődést a saját országaikkal, mert inkább európaiaknak tartják magukat. Ugyanakkor igyekeznek semmilyen kockázatot nem vállalni, elnyújtják az eljárásokat, hogy minden felelősséget lerázhassanak magukról, de azt is mutatni akarják, mennyire fontosak, mi minden függ tőlük, és hogy a minisztereknek is hozzájuk kell fordulniuk. A mezőgazdasági miniszterek között nincs különösebb ellentmondás, bár néha riválisok vagyunk. Hasonló módon beszélünk, értjük egymást, hasonlóak a problémáink. Az egyes országok azonban hamarabb megegyeznek egymással, minthogy Brüsszelt bármiről is meggyőzzék. Ezért van szükség a biztosok határozott tevékenységére. Janusz Wojciechowski szerencsére nem félős ember.

Ön szerint milyen következményei lehetnek a koronavírusnak hosszú távon? Egyrészt a megszakított ellátási láncokról beszélt, másrészt viszont Lengyelország élelmiszertöbblettel rendelkező ország. Lehet ez esély a lengyel gazdák számára?

Különböző forgatókönyvek lehetségesek. Nem tudni, hogyan rendeződik majd a világ a koronavírus után. Vannak nagyon meggyengült országok, gazdasági szektorok, sok cég megy tönkre. Azt sem tudni, hogy ezeket valaki át akarja-e majd venni. Úgy is alakulhat, hogy új hatalmak jönnek létre a világban. A mezőgazdaság tekintetében azt gondolom, hogy a zavar és a kapcsolatok megszakadásának ezen időszaka után, jó időknek kell jönniük. Mi alapján gondolom ezt? Azért mert a szerencsétlenségek és válságok okozta nehéz időkben az emberek az abszolút nélkülözhetetlen dolgokra fordítják a figyelmüket – az élelemre, az egészségmegóvásra és a tetőre a fejük fölött.

A gazdag világ hozzászokott a féktelen fogyasztáshoz, az utazásokhoz, a turizmushoz, ahhoz, hogy a nehéz munkát Kelet-Ázsiába telepítik, itt meg csak pénzügyi szolgáltatásokkal, tőzsdejátékokkal, utazásokkal és gasztronómiával foglalkoznak. Mindenki csodálatosan, egészségesen akar élni, dolgozni nem akar, csak pihenni. Most viszont visszatérünk az alapvető értékek világához, abban a világban pedig az élelem nagyon fontos. A világnak szüksége van élelemre, a szegénység területei nyilvánvalóak. Lengyelország élelem szempontjából biztosított. Bizonyos problémák azonban ebből kifolyólag is vannak, de élelmiszerünk bőven van. Meg is tudjuk osztani a világgal, és nyugodtan gondolhatunk arra, hogy Lengyelországban senki nem fog éhezni.

Arra számítok, hogy Lengyelországban olyan irányban változik majd a mezőgazdaság struktúrája, amelyet már régóta szorgalmazok, vagyis a hatalmas farmok, óriási mezőgazdasági létesítmények, a nagymértékű koncentráció – amely jelenleg a koronavírus miatt kockázatos is – helyett a családi gazdaságokra, az élelmiszertermelés bizonyos hagyományos módszereire való támaszkodás irányába. Nem a „felpumpált”, feljavított, a világot körbeutazó, hanem a lassan a divatba visszajövő, rövid ellátási láncból származó, helyi élelmiszerre kell támaszkodni, hogy mindenki, aki szereti a hazáját, meg lehessen róla győződve, hogy azt a terméket vásárolva a saját régióját támogatja, és a lehető legkevésbé feldolgozott, mesterséges adalék nélküli élelmiszert kap. Lehet, hogy ebből a szerencsétlenségből, ami a koronavírus, ilyen mezőgazdaság születik majd. Wojciechowski biztos úr is ezen dolgozik. Azt kell mondjam, hogy abnormális az a mezőgazdaság, ahol Dániából szállítanak Lengyelországba sertéseket, amelyeket amerikai szójával etetnek az Ukrajnából kölcsönzött munkások, itt meg csak a bűz, a környezetszennyezés, a túltermelés és az értékesítési piacok keresésének problémája marad. Ilyen mezőgazdaságot szeretnénk? Nem, ez nem jó mezőgazdaság. Talán észhez tér majd a világ.

Milyen módon segíti most a gazdákat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve a kormány?

Számos intézkedést hoztunk, amelyeket folyamatosan továbbfejlesztünk.  Minden héten életbe léptetünk valami újat. Szoros kapcsolatban vagyok az agrárszervezetekkel, amelyeknek valamikor magam is tagja voltam. Számomra az agrárszervezetek józan meglátásai gyakran fontosabbak, mint a hivatalnokok véleményei. Mindenek előtt az volt a legfontosabb, hogy a válságkezelő mentőcsomag a gazdákat jogi értelemben vállalkozóként kezelje. Nem kivételezett vagy diszkriminált csoportként, hanem vállalkozóként. Ha más vállalkozókat megilletnek a Társadalombiztosítási Intézet (ZUS) kedvezményei, akkor a gazdák, akiknek többsége a Mezőgazdasági Társadalombiztosítási Pénztárnál (KRUS) van biztosítva, szintén hasonló segítséget kell, hogy kapjanak. Ez például a mezőgazdaságból élő családoknak járó gyermeknevelési támogatást és a KRUS-határozatok érvényésségének elismerését jelenti. Ha valaki munkásokat alkalmaz, és a ZUS-nál biztosítja őket, akkor támogatást a bérek kifizetésére, vagy a termelés leállása esetén szintén onnan kap. Ezek mind olyan folyamatok, amelyek az én javaslatomra kerültek bele a válságkezelő mentőcsomag következő változatába.

A gazdáknak a karanténhelyzetben, a társadalmi elszigetelődés idején is dolgozniuk kell. Ezzel kapcsolatban az Egészségügyi Főellenőr a javaslatomra speciális ajánlásokat adott ki arról, hogyan védjük meg biztonságunkat, miként kerülhetjük el a megfertőződést, és hogyan óvhatunk meg ettől másokat is, miközben az állatainkkal foglalkozunk, vagy a földjeinket műveljük. A természet nem könyörületes, nem vár meg minket, csak mert most itt van a koronavírus. Ha most nem vetünk, nem tápláljuk a növényeket, nem trágyázunk, és nem foglalkozunk az állatokkal, akkor ki fogja ezt megtenni? Ez tragédiához vezetne. A gazdák a saját gazdaságaikon töltik a karantént, ami fontos.

Az élelmiszer-feldolgozó szektor számára szintén adtunk ajánlásokat, miként tartsák be a biztonsági normákat. Speciális iránymutatások vonatkoznak a tej- és a húságazatra. A másfél méteres távolság megtartása rájuk nem vonatkozik, ugyanis például a vágóhidakon ez nem lehetséges. Emiatt a személyes védelem szintjét növeltük. Az értékesítés szempontjából fontosak a helyi piacok, ezért kértem az Egészségügyi Főellenőrt, hogy adjon iránymutatásokat, milyen feltételeknek kell teljesülniük, hogy biztonságosan lehessen kereskedni. Ez azért fontos, mert sok kistermelő értékesít ezeken a piacokon. Több probléma van a helyi önkormányzatok vezetőivel, akik félelemből, ostobaságból vagy puszta örömből, hogy valamire hatással lehetnek, bezárták a piacokat. A felhívásaimnak azonban meglettek az eredményei, és a többségüket már újra megnyitották.

Probléma merül fel a külföldi munkásokkal kapcsolatban is, akikre szükség van a mezőgazdaságnban. Siker, hogy a külföldi munkavállalók legálisan maradhatnak a járvány megszűnéséig és még azt követően is 30 napig. Nem kell sehol sem jelentkezniük, tartózkodásuk legális. Felszólaltam a Külügyminisztériumban, hogy azok az ukránok, akik Lengyelországba szeretnének dolgozni jönni, könnyebben juthassanak vízumhoz. Ez főleg az idénymunkásokat érinti. Az Egészségügyi Főellenőr már dolgozik azokon az iránymutatásokon, hogy miként töltsék a külföldről érkező személyek a karantént a gazdaságokban, miközben már dolgoznak is. Az Európai Unió fórumain pedig a források átcsoportosítása érdekében teszünk erőfeszítéseket. Ez a vetőmag-támogatások kifizetésének felgyorsítását is jelenti, a közvetlen támogatások kifizetése pedig gyakorlatilag már a végéhez közeledik. Ez természetesen nagy terhet ró a költségvetésre, de szükséges ahhoz, hogy minél kisebbek legyenek a veszteségek a mezőgazdaságban.

Veszteségek természetesen mindenhol lesznek, nincsenek csodák. Aki nem tudta a virágjait tavasszal eladni, ezután sem fogja, és elesik a bevételtől. Azok, akik termelésük visszafogására kényszerültek, a túlélésért küzdenek, de a hasznuk egy részétől végleg elestek. Az a fontos, hogy a mezőgazdaság a lehető legkevesebb veszteséget szenvedje el, a koronavírus után pedig minél hamarabb talpra álljon. Az élelmiszer-biztonság rendkívül fontos. Elképzelni sem tudom, mi lenne, ha ebben a szerencsétlen helyzetben még élelmiszerhiány is lenne. Egyszerűen nem tudom elképzelni. Bízom benne, hogy a mezőgazdaság elsőként tér majd magához. Annál is inkább, mivel igen sok veszély fenyegeti. Nincs csapadék, az előrejelzések szerint egy újabb aszályos év előtt állunk.

Pontosan. Nem elég, hogy itt a koronavírus, már arról beszélnek, hogy Lengyelországra az elmúlt évek legnagyobb aszálya vár. Valóban ilyen komoly a veszély?

Igen. Nagyon alacsony a folyók vízállása, alacsony a talajvízszint, csapadékhiány van – és semmilyen előrejelzés nem mutat nagyobb esőt, amely helyreállíthatná a víztartalékokat. Arra kértem a gazdákat – és egy részük meg is hallgatott –, hogy őszi növényeket vessenek, mert azok ellenállóbbak, és a kora tavaszi vizeket használják fel. Ebben az évben a tél és a hótakaró hiánya miatt már nagyon korán el lehetett kezdeni a mezei munkákat és a vetést. A gazdák egy része már februárban elvégezte a vetést, és nekik igen szépen alakulnak a terméseik. Ha valaki április végéig vagy májusig vár a vetéssel, és nem törődött a kipárolgás megakadályozásával, csak magát okolhatja. Ebben az esetben saját butasága miatt sújtja őt az aszály.

Az, hogy az aszály mennyire súlyos nemcsak a talajművelés mikéntjétől függ, hanem a szerves anyaggal való trágyázástól is. Ebből képződik ugyanis a humusz, amely igen nagy abszorpciós képességekkel rendelkezik. Ez mind hozzájárul ahhoz, hogy a jól megművelt talaj megtartsa a vizet, ez a vízvisszatartás legfontosabb módszere. Ha valaki nem törődik a földjével, azt jelzi, hogy nem jó gazda, nem ismeri a mesterségének alapjait. Ettől függetlenül azonban a vizet össze kell gyűjteni, vagyis elengedhetetlen az új víztározók létesítése, és a már meglévő, de rossz állapotban lévők helyreállítása. Legalább a kisebb víztározókat, tavakat, vizes élőhelyeket helyre kell állítani. A természet most megmutatja magát, és jelzi, hogy olykor alábecsültük. Ez bizonyos értelemben a természet reakciója, mi pedig nem tudunk vele mit kezdeni.

Elindítottuk az eljárást a gazdaságok öntözési beruházásainak finanszírozására, amelynek értéke akár 100 ezer zloty is lehet gazdaságonként. Az előírásokat egyszerűsítettük. Azokat a gazdákat támogatjuk, akik öntözni szeretnének. A vízgazdasági miniszter elindítja a víztározók építésének programját. Folyamatos intézkedéseket hozunk, de meg kell mondani őszintén, hogy ha nem lesznek nagy víztározókra vonatkozó kormányprogramok – a Nemzeti Víztározó Program pedig készen van – akkor baj lesz.

Szükséges egy általános felhívás is, amellyel mindenkit meggyőzünk arról, hogy a vízzel takarékoskodni kell. Nem szabad értelmetlenül pocsékolni a vizet, mert akkor azt valaki mástól vesszük el – a mezőgazdaságtól vagy a kommunális ellátástól. Ne jussunk el odáig, de van realitása annak, hogy nem lesz honnan vizet juttatnunk a vízvezetékekbe. Szabályoznunk kell a víz felhasználását. A gazdáknak is figyelembe kell venniük, hogy a vízzel, mint közvagyonnal, takarékoskodni kell. Öntözni az intenzíven termesztett növényeket lehet, amelyeknek erre szükségük van, de nem a gyepet vagy a mezei terményeket. Ezt egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak. Az esővizet pedig mindenkinek össze kellene gyűjteni, hogy utána fel lehet használni locsolásra a kertben, és ne vesszen kárba. Ez egy olyan dolog, amellyel szemben senki nem lehet közömbös. Ebben mindenkinek részt kell vennie.

Milyenek lehetnek az aszály következményei?

A lengyel vetési rendszerben a májusi csapadék a legfontosabb. Akkor dől majd el, hogy az aszály csak kevéssé lesz érezhető, vagy valóban pusztító lesz az egész mezőgazdaság számára. Nagy ország vagyunk, ezért az aszály sosem sújtja az országunk teljes területét. Vannak olyan helyek, ahol kevésbé valószínű a szárazság, bár a klímaváltozás hatásai ott is érezhetők. Amennyiben az aszály a termés csökkenését fogja eredményezni, ez az árakra is hatással lehet, ez természetes. Ha valamiből kevés van, akkor az ára egyszerűen megnő. Van azonban egy védekező mechanizmusunk az indokolatlan árnövekedéssel szemben, amelyet nem a költségnövekedés okoz, hanem a spekulációs próbálkozások. A törvény kimondja, hogy van lehetőségünk hatósági árak bevezetésére, illetve a termelői, a feldolgozói és a kereskedelmi árrések meghatározására. Az eszköz tehát megvan, de reméljük, nem lesz szükség az alkalmazására. Élelmiszerhiány bizonyosan nem lesz, mivel nagy termelő ország vagyunk.

Végezetül szeretném megkérdezni, hogy jelenleg mi az Ön legnagyobb aggodalma? Mi most a legnagyobb kihívás a mezőgazdasági miniszter számára?

Aggódom az ellátátsi lánc miatt, amelyet újjá kell építenünk. Amennyiben a termés kisebb lesz, és csökkeni fog a termelés is, nem fogunk élelemiszert exportálni. Az árakat viszont nem tudom garantálni, mert ez a piactól függ. Mindenek előtt az intézményi munka hatékonyságának visszaállításáért aggódom, mert a minisztériumom és más intézetek sok munkatársa is otthonról dolgozott. Fontos a biztonság megőrzése a rendes munkához való visszatérést követően is. Költségvetési problémáink is vannak. Nem tagadom, hogy a koronavírus elleni küzdelem óriási kiadásokkal jár.

Az első helyen természetesen az emberi élet és az egészség védelme áll, valamint az egészségügyi dolgozók, illetve azon személyek támogatása, akik elvesztették megélhetési forrásaikat. Érkeznek a források a 2019-es aszálykárok enyhítésére. A gazdák egy részének azonban várniuk kell, meg fogják kapni a pénzüket, de egy kicsit még türelmesnek kell lenniük. Azt kell mondanom, hogy a mezőgazdasági miniszternek elég sok tennivalója van – a segítségnyújtások elindítása, vagy például az önkormányzati vezetők meggyőzése bizonyos ügyekben. Ez Lengyelország egyik legfontosabb ágazata, amely garantálja az élelmiszer-biztonságot. Még nem fordult elő olyan helyzet, hogy ez egy nyugodt állás lett volna. Rengeteg problémánk van. A régi kihívásokhoz újak társulnak, például a klímaváltozás, amelyet évekkel ezelőtt még senki sem tudott megjósolni.

Az interjút készítette: K. G.