​

Több száz szerzetes nővér, pap és egyházi személy jelentkezett munkára a megtizedelt szociális otthonokban és kórházakban. Betegeket ápolnak, fertőtlenítik a helyiségeket, és reményt visznek magukkal.

Nem is olyan rég beteglátogatás közben még habitusban és papi gallérban láthattuk őket. Most pedig maszkot, védőruházatot és különböző egyéb védőfelszereléseket viselnek. Csak néha bukkan elő az egyszer használatos sapkák alól az apácák fejfedője, illetve a védőruhák alól a papi gallér. A járvány idején nincs elegendő egészségügyi személyzet, ápoló, sőt a helyiségeket sincs, aki fertőtlenítse. A több helyről érkező, drámai hangú segélykérésekre több apáca, szerzetes és pap is válaszolt.

Domonkos nővérek: „pakolunk”

Húsvét előtt, amikor a Bochniai Szociális Otthonban kiderült, hogy negyvenen megfertőződtek – közülük tizenöten a személyzet tagjai –, és közel hatvan dolgozónak kellett karanténba vonulnia, a helyzet drámaivá vált. Ebben az otthonban százötvenkét, állandó ellátást igénylő személyt ápolnak. Adam Korta, a járás sztarosztája segítséget kért az otthon lakói számára. A járási önkormányzat munkatársai megragadták a telefont, hogy önkéntes segítőket találjanak. – Ehhez a feladathoz olyan emberek kellenek, akiknek van tapasztalatuk a betegápolásban. Ezért a dominikánus nővérekhez fordultunk segítségért, akik több betegotthont is vezetnek, például Broniszewicében. Nagypénteken hívtuk fel őket. Nem telt el két óra sem, amikor szóltak, hogy a nővérek már pakolnak – meséli Sabina Kierepka a bochniai járási hivatal sajtóosztályának munkatársa. Tíz nővér érkezett a bochniai otthonba. Abban az épületben kezdtek dolgozni, amelyben 28 gondozott maradt a 65-ből. Csatlakozott hozzájuk a Kazahsztánban élő Piotr Dydo-Rożniecki misszionárius atya is, aki a vízumát meghosszabbítani tért vissza Lengyelországba. A járvány miatt viszont nem tudott visszamenni missziójába. A nővérek és az atya többek között a betegek napi tisztálkodásában, ápolásában segítenek, jó szóval, imával támogatják őket. Dydo-Rożniecki atya a védőruházatra lila stólát felvéve még gyóntat is. – Az egészségügyi előírásokat a nővéreknek is be kell tartaniuk. Védőruhát, maszkot, kesztyűt viselnek. Nehéz őket így felismerni. Azt mondják, a gondozottak a szemükről ismerik meg őket – meséli Sabina Kierepka. – A nővérek nagyon kedélyesek, vidámak, az ápoltak már meg is kedvelték őket. Segítségük nélkülözhetetlen volt. Nélkülük nagyon nehezen biztosítanánk a betegek ápolását. Már érkeznek vissza hozzánk az első gyógyultak, lassan az otthon ápolói is visszatérnek, a nővérek azonban még velünk maradnak. Az első tesztek szerencsére azt mutatják, hogy a nővérek és az atya is egészségesek. Hasonló volt a helyzet a stalowa wolai otthonban is. Miután az otthonba bekerült egy koronavírussal fertőzött férfi, a vírus elterjedt az otthon lakói és az ápolók között. A nyolcvan beteg ellátására hat ember maradt. A segélykérésre többen is válaszoltak: a rozwadowai kapucinusok, a krakkói albert-rendiek, a kielcei domonkos nővérek, a sandomierzi Caritas apácái és egy ápolónővér a poznańi Jézus Szíve nővérek közül. – Megkönnyebbültünk. Néhány napja még nagyon rossz volt a helyzet az otthonban – mondta az „Echo dnia” lapnak Janusz Zarzeczny sztaroszta. Köszönetet mondott az apácáknak és a szerzeteseknek is. – Isten és az emberek szolgálatának legjobb példáját mutatták. Nagyon hálásak vagyunk nekik. A czernichowicei Sziléziai Ápolási és Rehabilitációs Központba a szerafita közösségből érkeztek nővérek. A kaliszi otthonban, ahol a helyzet szintén drámai volt, több rendből érkezett nővérek ápolják a betegeket. Többek között domonkosok – Małgorzata nővér Kłodzkóból és Krystiana nővér Gdańskból – és a krakkó-łagiewniki Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregációjának apácái. „A nagyrészt fertőzött nyugdíjasok és a megfogyatkozott létszámú, kimerült ápolók hálával, könnyes szemekkel fogadtak minket… Mi voltunk – mint kiderült – az első önkéntesek, akik jelentkeztek a segélykérésre. Félelem, aggodalom, veszélyérzet, magány és tanácstalanság lett úrrá mindenkin ezzel a titokzatos és láthatatlan ellenséggel szemben, ami a koronavírus” – írták a Facebook-bejegyzésükben a łagiewniki nővérek. „Égünk a vágytól, hogy mindenkinek elvigyük az Irgalmasság üzenetét életének utolsó szakaszában, hiszen itt már mindenki igen idős. Imádkozunk a betegek mellett még ápolás közben is. Amikor egy kicsavarodott, gyakran tehetetlen testet látunk, úgy érezzük magunkat, mint a Golgotán. Ezekben az emberekben a szenvedő Krisztust érintjük meg, és ez számunkra nagy megtiszteltetés. A feleleteikben csak egy nehezen kimondott, alig hallható szót hallunk: Köszönöm”.

A kórházi osztályokon

Több mint húsz nővér jelentkezett munkára a varsói Bródnowski Kórházban is. – Ez többek között Arkadiusz Zawistowski atya érdeme, aki jól ismeri a kórházunkat, és tudja, milyen problémákkal küzdünk a járvány miatt. Bár nem vagyunk járványkórház, még járványosztályunk sincs, amióta bezártak az iskolák és az óvodák munkaerőhiánnyal küzdünk. Az orvosok, az ápolók és a mentősök jó része egyben szülő is, akiknek ebben a helyzetben a gyermekeik mellett kell maradniuk. Ezenkívül bármikor megbetegedhet valaki a munkatársaink közül. Bár a koronavírus miatt leállt a gazdaság és az élet több területe is, betegségek továbbra is vannak. Ugyanúgy vannak infarktusok, agyvérzések, a krónikus betegeknek is ápolásra van szükségük, és közlekedési balesetek is történnek. A kórházi személyzet biztosítása jelenleg óriási kihívás számunkra. A nővérek feleltek a kérésünkre, és nagyszerűen segítenek minket – hangsúlyozza Piotr Gołaszewski, a Bródnowski Kórház sajtószóvívője és a Belvárosi Klinikai Központ igazgatója. A Bródnowski Kórház több osztályán is ellátnak feladatokat a nővérek. – Egy részük rendelkezik egészségügyi ismeretekkel és több éves tapasztalattal is. Szakértelmük lenyűgöző, bár ezen nem is kellene meglepődnünk. A nővérek ugyanis idejük nagy részét a hétköznapokban is a betegek, fogyatékkal élők ápolásának szentelik. Az egyik nővér pszichológus, dolgozott afrikai misszióban is. Nagyszerűen feltalálta magát a kórházunk nehéz körülményei között. Munkatársaink is azonnal megtalálták a közös hangot a nővérekkel – mondja Piotr Gołaszewski, és emlékeztet, hogy nem csak a járványkórházakban van érvényben látogatási tilalom. – Ez egy nagyon nehéz helyzet, főleg az idős páciensek számára. Támogatásra, vigaszra van szükségük, gyakran még abban is segítségre szorulnak, hogy a gyermekeiket, unokáikat felhívják. A nővérek nagy lelki nyugalommal vannak a betegek iránt. Naponta látjuk, hogyan segítik a szükséget szenvedőket. A jelenlegi helyzetben olyanok jelentkeznek kórházi önkéntes munkára, akik erre mély késztetést éreznek. A nővérek, mielőtt munkába álltak volna, személyes védőfelszereléseket kaptak, valamint biztonsági alapelvekről szóló oktatásban is részesültek. – Nem tudok felsorolni minden közösséget, ahonnan érkeztek hozzánk nővérek. Az önkéntesi szerződésben nincs is erre vonatkozó információ. Azt viszont tudom, hogy mindannyian nagyon szerények. Néhányukat szerettünk volna megkérni, hogy nyilatkozzanak a médiának, de azt mondták, hogy dolgozni jöttek, nem azért, hogy a munkáról beszéljenek. A betegek gondozásához egészségügyi előképzettség vagy ápolási tapasztalat olykor nem is szükséges. Krakkóban tizenkét szalézi atya jelentkezett önkéntes munkára egy ápolási otthonban, ahol krónikus mentális betegségekben szenvedőket kezelnek. Nincsenek közvetlen kapcsolatban a gondozottakkal, de sok munkát végeznek, amely nélkül az otthon nem működhetne. Fertőtlenítik a kilincseket, korlátokat és a lifteket, vagy zöldséget hámoznak ebédre. Maciej Sokalski szalézi atya az interneten közzétett bejegyzésében azt írja, hogy Bosco Szent János példája inspirálta őket erre a munkára, aki a 19. században szolgálta a torinói betegeket a kolerajárvány idején. „A kereszténység mindenek előtt azt jelenti, hogy reményt kell adnunk azoknak, akik reménytelenségben élnek. A Feltámadott Krisztus a zárt ajtókon keresztül lépett tanítványaihoz. Ez Isten szeretetének az üzenete.”

Csendben dolgoznak

A Lengyel Püspöki Konferencia adatai szerint csak a női szerzetes közösségekből 377 nővér segít a kórházakban és ápolási otthonokban jelentkező munkaerőhiány enyhítésében országszerte. Több mint ezerszáz apáca foglalkozik szájmaszkok és védőköpenyek varrásával. Ehhez jön még közel ötszáz nővér munkája, akik nemcsak most a járvány idején, hanem a mindennapokban is az egészségügyi, gondozási-nevelési és ápolási intézetekben látnak el feladatokat.  Harminckét nővér dolgozik a hétköznapokban orvosként, több mint ezer pedig ápolónőként. Bár manapság több médiatermék is csodálkozva ír a felszentelt személyek odaadó munkájáról a járvánnyal érintett helyeken, Tomasz Wyścicki katolikus publicistát a nővérek, szerzetesek és papok ilyen hozzáállása egyáltalán nem lepi meg. – A kommunizmus előtt Lengyelországban elsősorban az Egyház és a szerzetes közösségek vezették a betegek, fogyatékkal élők és a szegények számára fenntartott szociális otthonokat. 1989 után visszatértek ehhez a tevékenységhez, bár csak kisebb mértékben. Nem véletlenül hívjuk az ápolónőket „nővéreknek”. Korábban ugyanis elsősorban a szerzetes nővérek látták el az ápolónői feladatokat – hívja fel a figyelmet Tomasz Wiścicki. Kiemeli, hogy míg a nyugati társadalmakban már nem látni kapcsolatot a hit és a társadalmi elhivatottság között, sőt azt olykor egyenesen az Egyházzal szembehelyezik, addig Lengyelországban az ilyen tevékenység vállalása gyakran a hit általi motivációnak köszönhető. A lengyelországi önkéntesek között végzett felmérés azt mutatja, hogy a társadalmi elköteleződés a világi emberek között hittel párosul. Ezért sem kellene csodálkoznunk azon, hogy a karitatív tevékenységeket apácák, szerzetesek és papok végzik. Hozzászoktunk a hangos, nagy médianyilvánossággal megtartott jótékonysági eseményekhez. A nővérek viszont csendben dolgoznak. Talán a járvány okán figyelmesek leszünk a munkájukra, amelyet korábban nem vettünk észre – mondja a publicista.

Agnieszka Niewińska

A szöveg a DoRzeczy hetilap 19/372. számában jelent meg.