Magyar görögkatolikusság és Breszt I. - Interjú Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolitával, a magyar görögkatolikus egyház vezetőjével
Főtisztelendő Kocsis Fülöp érsek-metropolita, úr, monasztikus szerzetes 2015 óta a magyar görögkatolikus egyház feje, amely idén, március 20-án lett ötéves. Ettől függetlenül a magyar görögkatolikusság egyidős a lengyellel, hasonlóan kora újkori fejlemény. Az egyházról, annak múltbeli és jelenkori, történeti és teológiai vonzatairól kérdezem.
Feltámadt Krisztus!
Valóban feltámadt!
A fogalmak tisztázása végett: a görögkatolikus nem jelenti azt, hogy nem római katolikus. Ugye a vallásfelekezet teljes és helyes megnevezése a magyarországi közösség esetében a bizánci rítusú római katolikus.
Helyesebb és pontosabb, ha azt mondjuk: bizánci rítusú katolikus. Ugyanis a római jelző a katolikus egyházban többnyire a rítusra is vonatkozik, s emiatt összekuszálódhatnak a szálak. A katolikus egyház központja minden kétséget kizáróan Rómában van, feje a római pápa. Ha a katolikus egyházról beszélünk, magától értetődő, hogy az a római katolikus egyház. Ezért tartom szerencsésebbnek, amikor az egyházunk elnevezésében nem hangsúlyozzuk külön a „római” jelzőt. Lehet, hogy szőrszálhasogatásnak tűnik, de mind a mai napig nem múlt el nyomtalanul annak a szemléletnek az árnyéka, hogy a római rítusnak elsőbbsége van más (bizánci, örmény, kopt stb.) rítusokkal szemben (praestantia ritus latini). Mi a katolikus egyház részeként bizánci rítusúak vagyunk.
Ennek a vallásfelekezetnek a létrejötte egyrészt a firenze-ferrarai zsinat uniós törekvéseinek, majd az 1596. évi breszti unió sikerének köszönhető. Milyen hatással van ránk a mai napig ez a Lengyel-Litván Államközösség területéről kiindult uniós mozgalom?
Szívesen e sorba helyezném még a II. lyoni zsinatot is, sőt, még ezt megelőzően azokat a törekvéseket is, amelyek a végleges, 1054-es dátumhoz köthető szakadást igyekeztek megelőzni (VIII. János pápa és Phótiosz pátriárka). Tehát az Egyház életét mindig kísérték törések és egységtörekvések. Ezek sorába illeszthetők az említett dátumokhoz köthető események, amelyek mindig nem voltak sikeresek, s nem is voltak minden szereplő részéről önzetlenül jó szándékúak. De hogy a szétszakadás botrány, amit orvosolni kell, ez magától értetődő igazság. A görögkatolikusság létrejötte sem bizonyult tökéletes megoldásnak. Az 1993-ban létrejött Balamandi Nyilatkozat egyenesen leszögezte, hogy nem ez az egyház egységének útja. Persze, lett is belőle akkor újabb szellemi csetepaté. De ez csak jól jellemzi, hogy bizony nagyon nehéz és összetett kérdésről van szó.
Az elmúlt években Magyarországon két kérdésben is az Eucharisztia körül alakult ki vita vagy csetepaté; egyrészt a görögkatolikusok részvételével kapcsolatban (a nemrég elhalasztott) budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson, másrészt a gyermekáldoztatás hagyományának ügyében. Értelmezhető mindkét kérdés abból a szempontból, hogy az uniós okmányok alapján az egységre lépő keleti keresztények megmaradhattak hagyományaikban?
A gyermekáldoztatás, tehát a megkeresztelt gyermekek áldoztatásának visszavezetése már sokéves folyamat, legalább egy évtizede jelen van a magyar görögkatolikus egyházunkban: ugyanis eredetileg, bizánci hagyományunk szerint nemcsak a keresztség és bérmálás szentsége kerül kiszolgáltatásra egyszerre, hanem az elsőáldozás is. Az erre való fölszólítás pedig 1996-ban fogalmazódott meg a Szentszék által kiadott Liturgikus Instrukcióban. Ám ennél is jóval messzebbre kell menni, amikortól erős latin hatásra ez a keleti egyházban természetes módon élő szokás egyre inkább háttérbe szorult. A dolog érdekessége, hogy ma már nem is annyira a görögkatolikus egyházak harcolnak keleti sajátosságaik megőrzéséért vagy visszaszerzéséért, hanem maga a Szentszék az, aki erre buzdít minket és segítséget is ad hozzá. Nagy szerepe volt ebben a lengyel pápának, akinek minden bizonnyal személyes ismeretei és tapasztalatai is voltak a görögkatolikussággal kapcsolatban. Ő írta meg a Kelet Világossága (Orientale Lumen) pápai buzdítást, amely ráirányítja a figyelmet a katolikus egyházon belül élő és megélhető csodálatos keleti kincsekre. Persze, a katolikus egyházon belül mindig is megvolt az erre való törekvés, hiszen már XIII. Leó pápa is fogalmazott meg hasonló buzdítást (Orientalium Dignitas), és a II. Vatikáni Zsinatnak is volt erre vonatkozó enciklikája (Unitatis Redintegratio).
Ami az Eucharisztikus Kongresszust illeti, akörül nem érzékeltem nagy vitákat. Sőt, inkább azt mondhatom, hogy a mi keleti szemléletű Eucharisztia-teológiánk megtermékenyítőleg hathat az egész eseményre, például a közösségi vonatkozást nagyobb hangsúlyhoz segítve.
A keleti sajátosságok felértékelődésével elképzelhető Magyarországon olyan görögkatolikus tradicionalizmus, ami középpontba helyezné az ószláv liturgiát? A bizánci rítusú egyházak többsége ma is használja, az ortodoxok pedig főleg. Vagy ez szembe menne a magyar nyelvű egyház alapvetésével?
Ez nekünk is régi kincsünk, múltunkhoz, eredetünkhöz tartozik. Nem szabad megtagadni. Egy apró példát hadd mondjak. Amikor 2010-ben restauráltuk a máriapócsi ikonosztáziont, akkor föltártuk az ikonokon látható eredeti ószláv nyelvű fölírásokat, amelyeket korábban lefestettek. Istennek hála, ma már nem kell harcolnunk a magyar nyelv használatáért, ez teljesen természetes része egyházi életünknek. Semmilyen veszélyt, nyelvi háttérbe szorulást nem eredményez, ha olykor ószlávul vagy görögül, románul vagy más nyelveken is megszólal a liturgiánk. Sőt, törekszünk is rá, hogy minél többen sajátjuknak érezhessék ezt a közös liturgikus nyelvezetet – a nemzeti nyelvektől függetlenül – s ennek éppen Máriapócson vagy a húsvéti liturgiában hangsúlyos jelentősége van.
A magyar görögkatolikusok egyházi életére erős hatással van az 1947-ben az MVD által meggyilkolt Boldog Romzsa Tódor munkácsi püspök mártíromsága, vagy a Kazahsztánba internált Chira Sándor püspök példája… mind arról beszélnek, hogy nincs út visszafelé, csak Róma van, a hagyományaink, és nemet kell mondani az ázsiai, mártírjaink esetében a szovjet birodalomra.
Igen sajátosak és nagyon beszédesek ezek a példák. Az újkori görögkatolikus vértanúink nem csupán a hitükért szenvedtek, hanem a katolikus egyházhoz való tartozásukért is. Számukra ez természetesen egy volt. Éppen ezért szomorú, amikor egyesek megkérdőjelezik katolikus identitásunkat. Ez is a görögkatolikusok sajátossága, hogy akár a vértanúságig is ragaszkodunk a katolikus egyházhoz tartozásunkhoz. Ugyanakkor nem szabad ezt az egyházak szembenállására kiélezni. A görögkatolikusok gyilkosai nem az ortodoxok voltak, az Egyházhoz hű ortodox testvéreink éppen úgy szenvedtek a hatalmi erőszaktól. Ott is voltak vértanúk. Az útirány nyilván mindig előre tart és nem visszafelé. De hitem szerint csak az lehet előre vivő irány, amely az ortodoxok felé is visz. Vagyis az egység felé.
Hogyan zajlott le a ma fennálló görögkatolikus egyházi rendszer létrejötte Magyarországon és Szlovákiában, Ukrajnában és Szerbiában párhuzamosan? Minek köszönhető, hogy száz évvel a magyar nyelvű liturgia megszületése után metropólia alakult? Itt mindenképp beszélnünk kell Szent II. János Pál pápa 1991. augusztus 18-án, Máriapócson celebrált magyar nyelvű liturgiájáról is.
Szent II. János Pál személye mindenképpen meghatározó ebben a folyamatban. Már említettem, hogy minden bizonnyal személyes tapasztalatai is voltak a görögkatolikusságot illetően. De az a személyiségéből fakadó prófétai nyitottság, amely aztán egész Európára átterjedt, a mi történelmünkre is hatott. A magyarországi metropólia létrejötte nem elszigetelt esemény. Egy történelmi folyamatnak a része, amelyben más egyházak meg is előztek bennünket, s mi is igyekszünk segíteni más egyházaknak. Mindennek nyilván rengeteg összetevője van, hosszas munka volna mindezt kikutatni, akárcsak fölsorolni is. Mi itt, Magyarországon csodának éljük meg ezt, hasonlóan ahhoz, amit a kommunizmus alatt élhettünk meg:. mi voltunk az egyetlen ország, ahol folyamatosan tovább élhetett a görögkatolikusság, nem számolták föl teljesen, mint a környező országokban. Nyilván ennek is meg voltak a maga racionális okai, de ha Istenre tekintünk, akkor egész egyszerűen a hála tölt el bennünket, hogy így engedte a történelmi folyamatokat. Magát a metropólia létrejöttét is számos rendkívüli csoda kísérte, amelyre egy racionálisan gondolkodó ember persze azt mondaná, sok véletlen szerencsés egybeesése volt. Nekünk hittel kell néznünk a történelmet, s akkor látjuk meg benne Isten keze nyomát.
Szó esett a keleti katolicizmus sokszínűségéről. Milyen az együttműködés ma a többi keleti katolikussal, szentelőire gondolva különösen a birituális szlovákokkal, vagy maronitákkal, szírekkel, örményekkel?
Talán a szlovákiai görögkatolikusok a legközelebbi testvéreink, sok szempontból hozzájuk hasonlítunk, hozzájuk kötődünk leginkább. De az utóbbi években kiszélesedett a kapcsolati háló. Főként a szíriai eseményekben szolidaritást vállalva egyre több, más rítusú egyházi vezetővel és közösséggel ápolunk élő, egymást segítő kapcsolatot. Ebben egyébként szerepet játszik a mai magyar kormány szerepvállalása is. Mi ennek az országnak a részei vagyunk, amely tudatosan kiáll az üldözött keresztényekért még a távoli országokban is. Ennek részeseiként bővül a mi kapcsolati hálónk is.
Mit üzenne a húsvéti időben, Pünkösd előtt a lengyelországi római és bizánci, netán örmény rítusú katolikus híveknek?
Mindnyájunk figyelmét leköti most a vírusterjedés okozta rendkívüli állapot. Érdekes módon ez a baj is összehoz, összeköt bennünket. Mindenütt nagy feladat megtalálni ebben az új helyzetben, hogy mit kell tennünk, hogyan maradhatunk továbbra is az Evangélium terjesztői, azaz öröm-hirdetők. Most különösen is megmutatkozik, hogy mit jelent nekünk a föltámadás, mennyire járja át hitünket, életünket. Hinnünk, bíznunk kell abban, hogy ha ki is estek a kezünkből az eddig megszokott eszközök, templomi szertartások, igehirdetések, szentségi ünneplések, azért sem a kegyelem, sem Isten szeretete nem hagy el bennünket, egy pillanatra sem. Idén is volt és van föltámadás annak, aki hisz.
Biró Bence
A képek forrása: gorogkatolikus.hu