Prof. dr. hab. Aleksander Nalaskowskival, a Kopernikusz Egyetem kiváló oktatójával Mateusz Kosiński beszélgetett.
Professzor úr, nemrég a varsói felkelés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezések során az LMBT-közösségek provokatívan léptek fel. Azon helyek környékén, ahol az ünnepségeket rendezték, szivárványos zászlók jelentek meg a Harcoló Lengyelország jelképével, egy lakás erkélyéről egy baloldali provokátor pedig obszcén gesztusokat is tett a megemlékezők felé. Miért igyekeznek az ún. „haladó gondolkodásúak” meggyalázni a hazafiak számára fontos évfordulókat, helyszíneket és szimbólumokat?
Ez egy kultúrharc, a kultúrharc pedig mindig a szimbólumokat támadja. Tessék megfigyelni, hogy minden háborúnak szimbolikus jelentőségű eseménye volt az ellenség lobogóinak megszerzése, és azok lábbal tiprása a győztes hadvezér által – jól ismerjük ezt különböző történelmi forrásokból. Ez egy súlyos támadás olyan jelvények ellen, amelyek bizonyos csoportok meggyőződését, bizonyos csoportok emlékezetét rejtik magukban. Vagyis kollektíven támadják mindazt, amit ezek a szimbólumok jelentenek. Ez egy olyan stratégia, amelyet nem az LMBT-közösség talált ki. Ez egy régi, rendkívül ellenséges stratégia. Ne feledjük, hogy volt már ilyenre példa korábban is – 1940-ben például a németek ugyanabban a vasúti kocsiban kényszerítették a franciákat a fegyverszünet – de facto a kapituláció – aláírására, amelyben 1918-ban, az első világháború végén a németeknek kellett aláírni a kapitulációjukat. A németek szintén kéjes örömmel függesztették ki az óriási szvasztikás zászlóikat a megszállt Lengyelország legnagyobb épületeire. Ez egy régóta bevett eljárás. Nincs ebben semmi új. A vallás és a hit nagyon fontos szerepet tölt be minden társadalomban. A közösségi öntudatnak mélységes része. Ezért támadják a hit szimbólumait, vagyis azt a pontot, amely a legérzékenyebb. Ha ezek a szivárványos zászlók egy átlagos társasházon lógnának, akkor – talán az ott lakók kivétel – senki sem lázadna ez ellen. Erről szól ez a háború.
Az évforduló előtt pár nappal több varsói emlékművön szintén megjelentek a szivárványos zászlók. Helyes itt összefüggést látni a „black lives matter” mozgalommal, amely szintén a történelmi emlékművek ellen intéz támadásokat?
Ez pontosan ugyanaz. És ugyanaz Szűz Mária szivárványos megjelenítése, vagy Mária arcának felcserélése a transzvesztita Conchita Wurstéval, vagy a toi-toiok összeragasztgatása szentek arcképével. Ez ugyanaz a koncepció.
Lengyelország most ünnepeli az 1920-as lengyel-szovjet háború során, a varsói csatában aratott győzelmet. Vajon a jelenkori „haladókat” ugyanaz az eszme vezérli, mint a száz évvel ezelőtti a bolsevikokat?
Ez egy nagyon merész összehasonlítás. Professzorként ezt nem erősíthetem meg egy igen vagy nem felelettel. A bolsevikok agresszióval támadtak identitásunkra emberi életek kioltása révén. Ne feledjük azt sem, hogy a Vörös Hadsereg tagjai számos nemi erőszakot követtek el, ami az emberi méltóság eltiprásának egy különösen kegyetlen módja. A „haladók” igyekeznek megsemmisíteni az identitásunkat és a méltóságunk részét képező szimbólumokat is. Ezek összehasonlíthatatlan dolgok.
Kijelenthetjük azonban azt, hogy a jelenkori „haladás”, csakúgy, mint a bolsevizmus, a hagyományok, a család és a hit eltörlésére törekszik?
Természetesen, igen. Az ideológiák féltékenyek egymásra, harcolnak egymással, nem tűrik egymást. Az ideológiák között nincs ökumenizmus. Az ökumenizmus lehet világnézet a vallások, de nem az ideológiák esetén. A forradalmak mindig az ellenség életére törtek. Csak ez most szimbolikusan jelenik meg.
Csakúgy, mint századokkal ezelőtt, ma is Kelet-Közép-Európa fejti ki a legnagyobb ellenállást ezekkel az erőkkel szemben? A szokások ellenforradalma kialakulhat olyan államok körül, mint Lengyelország vagy Magyarország?
Az az állítás, hogy itt a földrajzi értelemben vett Kelet-Közép-Európáról van szó, határozottan túl tág. Itt csak Lengyelországról és Magyarországról van szó. Ne feledjük, hogy Csehország például egy teljesen laicizált ország. Prága a pornográfia fővárosa, amelynek gyártásában majdnem utolérik például Los Angelest. Más országokban is, mint Romániában vagy Bulgáriában, a vallás és a hagyományos értékek helyzete szintén meglehetősen kedvezőtlen. De Lengyelországban és Magyarországon valóban máshogy fest a helyzet – a vallás és a hagyományok nálunk jelentős szerepet játszanak. Egyébként Lengyelországot és Magyarországot már a középkor óta összeköti a közös történelem, nem meglepő tehát a gondolatközösség, és az olykor testvéries formát öltő szimpátia.
Lehet számítani további támadásokra Lengyelország és Magyarország ellen a nemzetközi színtéren?
Természetesen. És nem gondolom, hogy Lengyelországnak és Magyarországnak engednie kellene ebben a helyzetben. Államaink már túl messzire mentek ebben a harcban, túl sokba került már ez nekünk ahhoz, hogy most visszalépjünk, és elfogadjunk mindent, amit Európa „adományoz” nekünk. Európa viselkedése a „miért legyen nektek jobb, mint nekünk” irigy kérdést juttatja eszünkbe.
Ön elismert tudós, 2015-ben kitüntetést vehetett át a Kopernikusz Egyetem Szenátusától. Néhány hónappal ezelőtt mégis bajba került az egyetemen. Miért?
Professzornak lenni, nem csak annyi, hogy van egy tudományos címem, nem csak a doktorok kinevelését jelenti. Professzornak lenni bizonyos hagyományok folytatását jelenti. Minden tudomány iskolákból áll. Természetesen nem az intézményi értelemben vett iskolákra gondolok, hanem szellemi iskolákra. A tudományban nincs önképzés. A tudósok örökségek továbbvivői, vagy éppen egy-egy szellemi iskola kiválóságai. Ezt én nagyon komolyan veszem. Saját professzori küldetésemet az igazság keresésének szolgálatába állítottam. Professzorként jogom van, szó szerint értelmezve a tanár, retor szót, bemutatni a világ igazságát, egyidejűleg bemutatva – hisz erről szól a tudomány – az érveket is, mert az igazság nem lehet érzelmi, ideológiai vagy intuitív. Az igazságot érvekkel kell alátámasztani, bizonyítani kell.
Amikor Lengyelországban az erkölcsösség helyzete elkezdett gyökeresen megváltozni, szivárványossá válni, akkor mint pedagógiaprofesszor – és ez fontos – megszólaltam, mert felelősnek éreztem magamat a fiatal nemzedékek neveléséért. Majd kiderült, hogy amit mondtam, nemcsak nem divatos, hanem egyenesen elfogadhatatlan. Az egyetemek, és nem csak az enyém, gyengeséget mutattak, meghajoltak a homoszexuális hangadókra fókuszáló külső szervezetek szeszélyei előtt. Bepanaszoltak, amit a rektor kétkedés nélkül meghallgatott, és megbüntetett. Ilyenre korábban még nem volt példa. Az egyetem évszázadokon keresztül erősség volt, mert ne feledjük, az egyetemek majdnem ezeréves hagyományt folytatnak. Ez az erősség pedig mindig az igazságot védte és azokat, akik ezt az igazságot keresték. Most az egyetem maga mondott le az igazságot kereső ember, saját közösségi tagjának védelméről.
De ahogy egy kollégám mondta: az egyetemek többsége már rég nem az igazságot keresi, hanem az anyagi forrásokat, a kényelmet, a külföldi utazásokat és más hasonló, kézzel fogható dolgokat. Ebből származtak a kellemetlenségeim. Amikor a politikai korrektség, azaz a bizonyos ideológiákkal szembeni hangos ellenállás elhallgattatása, sikeresen próbál meg betörni az egyetemekre, amikor ez általánossá válik, akkor nehéz egyetemi szellemről, az universitas eszméjéhez való hűségről, tágabb értelemben pedig általában egyetemről beszélni.
Mennyire játszik fontos szerepet a „haladó” eszmék bevezetésében a popkultúra? Ugyanis az a tapasztalatom, hogy nehéz ma olyan nyugati sorozatot találni, amelyben ne lennének jelen az LMBT motívumai…
A popkultúra a népszerű kultúra, amely gyakran populista, és a fogyasztókból él. Ez nem egy ambiciózus kultúra, ahol egy film vagy irodalmi alkotás akkor sikeres, ha a létrehozásának költsége megtérül, hanem egy olyan kultúra, amely a tömegekből él. A tömegfogyasztó pedig a mindennapi fogyasztó, az, akit Lengyelországban pl. „lemmingeknek” neveznek. A popkultúra legnépszerűbb alkotásai egyúttal a társadalom intellektuális állapotának szintjét is jelzik. A popkultúra a fogyasztókat szolgálja ki, és olyannak kell lennie, olyan tartalommal kell bírnia, amely eladható. A popkultúra haladó jellege a haladó vagy piaci karakteréből származik. Itt pedig csak az eladhatóság és a nézettség számít. Megjegyzem, hogy a kereslet és a tőle függő kínálat közgazdasági törvényszerűség. A popkultúrában minden hülyeség elmondható, a popkultúra alárendeli magát minden ideológiának, mivel ugyanis nem közvetít semmilyen értéket, az egyetlen célja, hogy eladja magát. Erről van szó.
Prof. dr hab. Aleksander Nalaskowski pedagógus, az Iskola Laboratórium alapítója, és 25 éven keresztül vezetője, 26 könyv szerzője. A toruńi Kopernikusz Egyetemen megalapította és két hivatali időszakon keresztül vezette a Pedagógiai Tudományok Tanszékét. Mindkét alkalommal egyhangúlag választották meg. 19 személy doktorrá válását segítette. Ezermester, lótenyésztő és lovas.
A beszélgetést Mateusz Kosiński készítette