A „Legerősebb Város” büntetés-végrehajtási intézetében, a balassagyarmati börtönben a fogvatartottak nem mindennapi vállalkozásba fogtak – a lengyel-magyar vértanú, Isten szolgája, Esterházy János életét, pontosabban börtönéveit feldolgozó színdarabot valósítottak meg az intézményben, A 7832-es számú rab címmel, Tóth István „Kígyó” fogvatartott rendezésében.

​

Az intézmény lakói saját maguk írták meg a drámát, és maguk is adták elő, szintén saját zenei kísérettel. A járvány miatt zártkörű volt a bemutató, de amint a pandémia elmúlik, nyilvánosan elő is adják majd. A novemberi bemutató adta az alkalmat arra, hogy megkérdezzük őket és a börtön munkatársait a darab keletkezési körülményeiről, valamint arról, hogyan élik meg a fogvatartottak a karácsonyt.

Honnan jött az ötlet, hogy darabot kellene készíteni Esterházy János életéről?

Fogvatartott 1 2019-ben Szent Adorján (a büntetés-végrehajtás védőszentje) életéből készítettünk egy darabot, melyet az Adorján-év zárásaként a József Attila Színházban adtunk elő. Ez meghatározó élmény volt számunkra, és reméljük, hogy a nézők számára is.

Ezen a sikeren felbuzdulva kerestük az újabb kihívást, amire nem is kellett sokáig várni. Intézetünk Parancsnoka által ismerhettük meg Esterházy János életét, ami – csak a börtönévek miatt is – azonnal elindított egy folyamatot bennünk.

Így született meg „A 7832-es számú rab” című darab, melyet Esterházy János börtönévei, az arról rendelkezésre álló kevéske dokumentáció ihletett. A darabban igyekeztünk Esterházy János élettörténetéhez hű maradni, hisz élete, erős hite példa lehet mindenki számára. 

​

Ön szerint Esterházy János életéből milyen tanulságokat tudnak levonni a fogvatartottak?

Fogvatartott 1: Esterházy János egy nagyon különleges ember volt. Bárcsak minden ember olyan higgadtan tudná viselni a sorsát! Talán a leginkább azt tanulhatnánk meg Tőle, hogy nem a körülmények határozzák meg az ember személyiségét, és ami a legfontosabb: soha ne veszítsük el a hitünket!

Fogvatartott 2: Esterházy János sorsközösséget vállalt a felvidéki magyarsággal. Elveit soha fel nem adva, az élete árán is igaz magyar maradt. Erős hite átsegítette mindenen. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy Gróf Esterházyból mindannyiunk János bácsijaként él tovább a tudatunkban. Ilyen nagy hatással van az élete ránk.

Fogvatartott 3: A Gróf mártírhalált halt, feláldozva életét, családját, státuszát, vagyonát, a határon túl élő magyarok boldogabb jövőjéért. Sajnos minket elítélteket a legkevésbé sem lehet az „önzetlen” jelzővel illetni. Így ha Esterházy életéből legalább annyi megmarad, hogy ne ártsunk senkinek, akkor az óriási eredmény lehet. Mit tanulhat a tökéletes rossz a tökéletes jótól? Mindent kéne, de a bármi is valami.

 

​

István Károlyné programszervezőt, a drámapedagógia csoport vezetőjét kérdezzük: milyen szerepet játszik a büntetés-végrehajtás hatékonyságában és a sikeres rehabilitációban a kultúra és a művészet?

István Károlyné: szervezetünk megnevezésében benne van az alapvető feladatunk, azaz a kiszabott büntetések végrehajtása. Ezen belül, természetesen a törvényi keretek között lehet emberarcúvá változtatni a munkánkat. Nem feladatunk ítélkezni az elítéltek felett, nem is akarjuk ezt megtenni. Nekünk azzal kell foglalkozni, hogyan tudjuk elősegíteni azoknak a sémáknak a megváltoztatását, amik a bűn elkövetéséhez vezettek?  Mit kell tennünk ahhoz, hogy a fogvatartottakban elindulhasson a változtatni akarás érzése, gondolata? A bűncselekmény elkövetésével vétettek a társadalmi normák ellen, megbillen az egyensúly. Természetes emberi reakció az egyensúlyra törekvés, de addig, amíg az a hárítással, és a körülményekre való hivatkozással érhető el, nincs fejlődés. Abban a pillanatban, amikor felvállalja tettéért a felelősséget, lehet tovább lépni: teret kell biztosítani a jóvátételre. Ennek az eszköze lehet pl. a művészeti, kulturális tevékenység is.

Hadd idézzek egy elítélttől, aki szereplőként részt vett a József Attila Színházban: „Mi fogvatartottak kevés pozitív szállal csatlakozunk a társadalmi normákhoz, gazdasági és fizikai értelemben is bántottuk az embereket. Egy idő után le is mondunk arról, hogy a hasznos világ részei lehessünk, mint ahogyan a világ is lemondott rólunk. A bv-ben szervezett kulturális és művészeti foglalkozások számunkra egy teljesen új dimenziót nyitnak: meg kell tanulni a szöveget, a sikeres előadás kedvéért össze kell fognunk, közönség előtt be kell mutatnunk, amit tanultunk, és ezután jön a teljesen valószínűtlen végkifejlet: megtapsolnak. Állok én, az elítélt az egész estét betöltő priuszommal a József Attila Színház színpadán. Előadás vége. Vastaps. Ki tapsol? A könnyes szemű nevelőnk, a börtönlelkész, a Parancsnok Úr, a minket őrző morcos bevetéses fekete ruhások. Ki jön személyesen gratulálni? A bv. országos parancsnokának helyettese, aztán  Nemcsák Károly színművész, igazgató és ott állok egy színpadon a Kormorános Szűts Pistával, valamint az azóta Liszt-díjas zongoraművésznővel, Várnagy Andival. Ahogy ott állok, megáll az idő és lepereg előttem az életem. Sok, nagyon sok benne a szemét. Elfog a szégyen. Aztán tisztul a kép, hallom a tapsot, szaladnak a színpadra a gyerekek és Böjte Csaba atya, szintén gratulálni. Andi a zongorához ül és mi, a gyarmati sittesek együtt énekelünk a dévai árvákkal… soha többet nem lehetek ilyen emberek terhére, nem bánthatom őket, nem bűnözhetek.”

Hogyan fogadják a kulturális kezdeményezéseket a fogvatartottak? Kielégítést nyernek ezek az igények, vagy van fejlesztendő terület, hogy több kulturális tartalmat tudjanak fogyasztani a börtönévek alatt?

A fogvatartottak saját szabadidejükről maguk belátása szerint döntenek. Mi mutatunk rengeteg lehetőséget számunkra – tanulás, könyvtár, színjátszócsoport, zenekar, vetélkedők, ünnepségek, egyéb foglalkozások, melyeken igényük szerint vehetnek részt. Tapasztalatunk szerint ezt a fajta tevékenységet is tanulni kell, de elmondhatjuk, hogy a rendezvényekre, foglalkozásokra általában túljelentkezés van. A pandémia most visszafogta a személyes részvétellel zajló eseményeket, de a kultúrát így is behozzuk a falakon belülre. A zárt láncú videórendszeren pl. korábbi fogvatartotti előadásokat vetítünk le, de rendszeresen megoldandó olvasónaplókat adunk ki, és minden egyéb lehetséges módon elősegítjük a kulturális tartalmak megjelenését.

Az idei év, a koronavirus miatt talán a kinti életnél is súlyosabb következményekkel járt a fogvatartottak számára. Hogyan élték meg ők ezt a helyzetet?

A fogvatartottak számára a szabadságuktól, a szeretteiktől, a családjuktól való megfosztás jelenti a legnagyobb kihívást. Ez a pandémia idején fokozódik, hisz a járvány megfékezésére hozott speciális és szigorú szabályok nem teszik lehetővé a személyes találkozást. Az új helyzetre új eszközökkel reagálunk: kiszélesítettük a skype alapú ellenőrzött videóhívások lehetőségét, aminek segítségével részt tudnak venni a fogvatartottak családjaik életében, „haza is látnak”, ami kedvezőbb a látogató fogadások adta lehetőségektől. Általában elmondható, hogy nagy fegyelemmel élik meg a világjárvány okozta hátrányokat.

Karácsonyhoz közeledvén szeretnék még megkérdezni: elmesélné, hogyan zajlik a karácsony egy zárt intézményben?

A családi ünnepek, főként a karácsony kiemelt rizikót jelent a büntetés-végrehajtás életében. Advent időszakában az emberek elcsendesülnek, befelé figyelnek, számot adnak magukban az eltelt időszakról, tervezgetik az előttük álló időszakot, mint ahogyan a civil életben is történik. A falakon kívül is és belül is nagyobb figyelmet igényelnek a speciális helyzetben élők. A családjától távol élőknek nehéz időszak ez. Fokozottan figyelünk a fogvatartottakra, de kérjük, hogy figyeljenek egymásra is, és legyenek tekintettel egymásra. Ezek mellett vallási és egyéb foglalkozásokkal próbáljuk megtölteni az ünnepi időszakot.

KG-HB

A cikk elkészítésében köszönjük Dr. Budai István börtönparancsnok segítségét