A lengyel–magyar barátság napjának (lengyelül Dzień Przyjaźni Polsko-Węgierskiej) története 2006. március 24-ig nyúlik vissza, amikor Lech Kaczyński lengyel és Sólyom László magyar köztársasági elnök Győrben aláírták a győri nyilatkozatot, valamint átadták a lengyel-magyar barátság első köztéri emlékművét. Egy évvel később a magyar Országgyűlés 2007. március 12-én, a lengyel Szejm március 16-án nyilvánította határozatban ünnepnapnak március 23-át, a lengyel-magyar barátság napját. A szobor és az ünnepnap első kezdeményezőjével, Kollár Jánossal beszélgettünk.

 

 

Kevesen tudják, de a lengyel-magyar barátság napja, csakúgy, mint az emlékmű kezdeményezése Győrből indult. Honnan eredt az ötlet?

 

Minden társadalmi és történelmi helyzetben vannak pillanatok, amikor megszületik egy olyan jelentős dolog, amit a történelem, az adott helyzet kényszerít ki. Az 1990-es évek elején, a rendszerváltás után a lengyel-magyar kapcsolatok mélypontra kerültek mindkét országban – Közép-Európában mindenki a nyugat felé fordította az arcát, megfeledkezve a másikról. Akkoriban beszélgettünk a barátaimmal arról, hogy jó lenne a mai modern korba valami olyan új erőt, egyfajta szimbólumot létrehozni a lengyel-magyar kapcsolatokban, amellyel megtudjuk szólítani a szélesebb tömegeket is.

 

Mennyire volt nehéz a megvalósítás? Egy emlékmű állítása sem egyszerű, ez pedig egy nemzetközi ünnepnap.

 

Magyar-Lengyel Piłsudski Történelmi Társaság 2000. novemberében alakult meg Győrben a lengyel és magyar alapító tagsággal. A Bem téren, ahova elképzeltük az emlékművet már volt egy szobor és egy lengyel obeliszk, de egy baráti beszélgetés során felmerült, hogy szeretnénk egy emlékművet a lengyel-magyar barátságnak. Stanislaw Worcell valaki versével képzeltük el az emlékművet, a kettő egymásba fonódó tölgyfát. 2005-ben, amikor elkezdtük, sokan azt hitték, hogy ezt nem lehet megvalósítani, azonban idővel mind a lengyel diplomácia, mind a szélesebb közösség beállt a kezdeményezés mögé. Már az emlékmű épülése során úgy terveztük, hogy ez nem csupán egy emlékmű legyen, hanem egyfajta szimbólum, lehetőség, hogy a lengyel-magyar barátságnak ne csak emlékműve legyen, hanem egy hivatalos napja is. Nagyon hosszas előzetes tárgyalásoknak köszönhetően a hatékony köztársasági elnöki közreműködéssel és a parlamenti felhatalmazással sikerült felavatni az emlékművet Győrben. Győr és a magyarországi lengyelség, valamint a magyar lengyel kapcsolatok újkori fejezetének kiemelkedő eseménye volt 2006. március 24-e, ugyanis a Bem téren, a magyar és lengyel köztársasági elnökök személyes jelenlétében avattunk fel.

 

Az emlékmű és a nap mellett sor került egy nyilatkozat aláírására is, amelyről kevesen hallottak.

 

Igen, ez volt a Győri Nyilatkozat, amelyet Sólyom László és Lech Kaczyński köztársasági elnökurak is aláírtak. Ebben az időszakban magyar-lengyel testvérvárosokat sikerült megnyerni a kezdeményezéshez. Már az avatás előtt megkerestem a magyar parlamenti pártok frakcióvezetőit a lengyel-magyar barátság napjával kapcsolatban, felmérve a támogatottságot. Szeretném még kiemelni Andrzej Przewożnik szerepét is, aki jelentős segítséget nyújtott a kezdetekben. A lengyel féllel egyeztetve végük március 23-ára esett a választás.

 

 

A barátság napját, annak kezdeményezését a két köztársasági elnök rögtön elfogadta, akárcsak azt, hogy ezen túl minden évben magas szinten találkoznak – ez azért példátlan.

 

Amikor az emlékműavatás volt, akkor egy komplett rendezvénnyel készültünk. A Városházán volt egy konferencia a testvérvárosok képviselőivel, ezen a konferencián adtam át a köztársasági elnököknek a győri nyilatkozatot. Emlékszem, az emlékmű avatásakor felolvastuk a nyilatkozatot magyarul is és lengyelül is. Ekkor Lech Kaczyński elnök úr rögtön csak annyit mondott, hogy „Tak, dobrze”, és innen már ment a dolog a maga útján.

 

Mennyire volt nehéz a kellő támogatottságot megszerezni?

 

Nem volt elég csak egy emlékművet építeni, egy egész rendszer, emlékezet alapjait kellett lefektetni. A lengyel-magyar barátság nap zászlóját például magam terveztettem, azóta már a magyarországi lengyelség múzeumában őrzik.   Az elején mi sem gondoltuk volna, hogy a lengyel-magyar barátság napja ilyen sikeres lesz! Ha akkor nincsen fiatalos lendületünk, egy kicsi és összetartó csapat, nem lenne barátság nap. Vitt minket a lelkesedés és természetesen nagyon sok segítséget kaptunk. Örömmel gondolok arra, hogy a sors megadta ezt a lehetőséget, és nagy örömmel tölt el az is, hogy a kezdeményezés azóta is működik.

 

HB,KG