2008 óta április 13-a  Lengyelországban a katyni vérengzés áldozatainak emléknapja arra emlékezve, hogy 1943-ban a németek ezen a napon hozták nyilvánosságra az 1940 tavaszán a szovjet államvédelmi szervek által elkövetett tömeggyilkosságot.

 

A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete 21 768 áldozatot tart számon, viszont az áldozok pontos száma máig ismeretlen. Két magyar is a vérengzés áldozata volt, Korompay Emánuel, a varsói egyetem lektora és Oskar Rudolf Kuehnel magyar származású lengyel katona.

 

Miután Németország 1939 szeptember elsején lerohanta Lengyelországot, ezzel kirobbantva a háborút, szeptember 17-én a vörös hadsereg is elindult, hogy elfoglalja a szovjet érdekszférába tartozó lengyel területeket.

 

A szovjetek 250 ezer lengyel hadifoglyot ejtettek, közülük az együttműködésre nem hajlandó és fizikai munkára is alkalmatlannak minősített tiszteket a Belügyi Népbiztosság (NKVD) felügyeletével három táborba hurcolták. Ez nagyjából az értelmiség felszámolását jelentette.

 

Lavrentyij Berija belügyi népbiztos 1940. március 5-én javasolta Sztálinnak, hogy rendelje el a szovjet hatalom “ellenségei", szám szerint 14 700 hadifogoly és 11 ezer börtönben fogva tartott lengyel értelmiségi agyonlövését, azoknak a  beidézésük, a vád ismertetése és nyomozás lefolytatása nélkül. Ezt Sztálin már aznap alá is írta.

 

A vérengzés fő helyszíne a Katyn melletti erdő volt, ezen kívül Kijevben, Harkovban, Kalinyinban, Minszkben és Szmolenszkben is több ezer foglyot gyilkoltak meg.

 

A foglyok kezét hátra kötözték, közvetlen közelről tarkón lőtték, majd a testüket tömegsírokban földelték el, családtagjaikat pedig a Szovjetunió távoli vidékeire deportálták.

 

Az áldozatok között volt egy parancsnok, két tábornok, 24 ezredes, 79 alezredes, 258 őrnagy, 654 százados, 7 tábori lelkész, 300 orvos, 20 egyetemi tanár, több száz ügyvéd, mérnök és tanár mellett több mint száz író és újságíró, valamint 200 pilóta is.

 

Wladislaw Sikorski, az emigráns lengyel kormány feje 1941 decemberében, egy Sztálinnal folytatott megbeszélés során rákérdezett, hogy hol vannak a hadifoglyok, amire azt a cinikus választ kapta, hogy az azok a Mandzsúriába szöktek.

 

A németek 1941. június 22-én megtámadták a Szovjetuniót, majd Katyn is fennhatóságuk alá került, ahol meg is találták a tömegsírokat, és 1943. február 18-án elkezdték az exhumálásokat.

 

Nagyjából négyszáz holttest kihantolása után 1943 április 13-án a német hatóságok írt attak a szovjetek által kivégzett lengyel katonák tömegsírjáról, amelyet propagandaeszközként, a szovjetek kegyetlenségének bizonyítékaként használtak fel. Megkezdték az áldozatok azonosítását is, és végül négyezernél több holttestet temettek el.

 

A szovjetek visszautasították a vádakat, és azt mondták, hogy a foglyokat valójában a németek végezték ki 1941 nyarán, amely álláspont mellett 1990-ig kitartottak.

 

1943 augusztusában a szovjetek visszafoglalták a területet, és meg is semmisítették a temetőt, egyben bizottságot is alakítottak a "fasiszta megszállók által végrehajtott" kivégzések kivizsgálására.

 

Ők a mészárlásért a Wehrmacht 537-es utászzászlóalját nevezték meg, amelyhez koncepciós pereket is kreáltak. A leningrádi koncepciós per egyik vádlottja, Arno Dührer elismerte nem létező bűnösségét. Ennek köszönhette, hogy kivégzés helyett 15 évi kényszermunkára ítélték. 1959-ben megsemmisítették a meggyilkolt 21 857 lengyel tisztre vonatkozó dokumentumok nagy részét, és csak az összefoglaló jelentést őrizték meg, amelyet a Szovjetunió legfontosabb államtitkai közé soroltak.

 

A mészárlásról Churchill brit kormányfő és Roosevelt amerikai elnök is tudomást szerzett, a szovjetekkel való jó kapcsolat fenntartása érdekében azonban nem tettek semmit sem ellene.

 

Roosevelt elnök  1944-ben különleges követként megbízta George Earle korvettkapitányt, hogy készítsen beszámolót a katyni eseményekről, aki jelentette is, hogy a szovjetek követték el a mészárlást. Ezt a jelentést az elnök viszont elvetette.

 

A Szovjetunió 1990-ben elismerte végül, hogy a sztálini vezetést terheli a felelősség a mészárlásért, de Szergej Frigyinszkij legfőbb katonai ügyész még 2010 nyarán is hangsúlyozta, hogynem lát okot arra, hogy az 1940-es tömegmészárlások során lemészároltakat a politikai megtorlások áldozatainak minősítsék.

 

forrás: mult-kor.hu