A Litvániával perszonálunióban álló Lengyelország, mely a 17. században még Európa legkiterjedtebb állama volt, 1791-re eljutott a megsemmisülés szélére. Az Articuli Henriciani 1573-es rendelkezései, majd az 1652-ben adományozott liberum veto joga elhozta ugyan a lengyel nemesek számára az aranyszabadságot, de megbénította a szejmet és az ország kormányzatát, ami Lengyelország folyamatos tekintélyvesztését okozta. Sobieski János (ur. 1674-1696) után a lengyel állam a környező nagyhatalmak bábja lett, területén gyakran háborúk zajlottak, a 18. század második felében pedig a megerősödő orosz, porosz és Habsburg nagyhatalmak eltervezték felosztását.
A legnagyobb befolyást Lengyelországra II. (Nagy) Katalin orosz cárnő (ur. 1762-1796) gyakorolta, kihasználva a II. Szaniszló Ágost király (ur. 1764-1795) által tervezett reformokat ellenző nagybirtokosok, valamint földnélküli nemesek ellentétét. Katalin, Mária Terézia (ur. 1740-1780) és II. Frigyes (ur. 1740-1786) az 1772-es első felosztás során a lengyel nemesi szabadságok védelmezőjeként lépett fel, hármuk érdeke ahhoz a rendszerhez fűződött, mely megbénította Lengyelországot és kiszolgáltatta a szomszédai kegyeinek.
Miután az 1780-90-es évek fordulóján Poroszország a forradalmi Franciaországgal, a Habsburgok és Oroszország pedig az Oszmán Birodalommal kerültek háborús konfliktusba, a nagyhatalmi nyomás enyhült Lengyelország felett, ezért az 1788 óta ülésező négyéves szejm 1791. május 3-án elfogadott egy új, polgári szellemben írt alkotmányt, mely a három évvel korábbi amerikai alaptörvény szellemében íródott. A nagyrészt Stanislaw Malachowski és Hugo Kollataj munkája révén elkészült új lengyel alkotmány megszüntette a „nemesi aranyszabadság” címén dúló anarchiát, felszámolta a nemesi jogokat, a jobbágyi rendszert és törvény előtti egyenlőséget valósított meg.
A felvilágosult Montesquieu gondolatai nyomán az alaptörvény rendelkezett a hatalmi ágak szétválasztásától, független bíróságot, kétévente kötelezően összehívott kétkamarás szejmet hozva létre, a végrehajtói hatalmat pedig a király és az általa vezetett tanács kezébe rakta le. A május 3-i alkotmány az esetleges lázadásoknak próbálta elejét venni a perszonálunió helyett az egységes királyság kikiáltásával és a konföderációs szervezkedések megtiltásával. Mivel a lengyel király 1791-ben szövetséget kötött II. Frigyes Vilmos porosz uralkodóval (ur. 1786-1797), úgy tűnt, a lengyel állam végre mozgásteret nyert a reformok kibontakozásához, a háttérben azonban II. Katalin már sikeresen munkálkodott egy újabb belháború kirobbantásán.
A dokumentum az európai felvilágosodás szellemiségében íródott, de az 1787-es amerikai alkotmány jegyeit is magán viseli. Megalkotóinak az a meggyőződése tükröződik benne, hogy a kormánynak az egész nemzet javát kell szolgálnia. A dokumentum 11 cikkelyből áll. Az első a római katolicizmust határozza meg uralkodó vallásként, ugyanakkor a vallásgyakorlás teljes szabadságát biztosítja más felekezetek követőinek is. Az ötödik cikkely rögzíti a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom szétválasztását: a kétkamarás Szejm hozta a törvényeket, a végrehajtó hatalom a király és a Jogok Őreinek kezében összpontosult, míg az ítélkezés a független bíróságok feladata volt.
A Május 3-i Alkotmány bevezette a többségi döntéshozatal rendszerét, és megszüntette a liberum vétót, amely addig lehetővé tette, hogy az egyes törvények elfogadását egyetlen képviselő ellenszavazata meghiúsítsa. A király nem rendelkezett törvényhozói jogkörrel. Ahhoz, hogy döntése érvényes joggá váljon, a megfelelő miniszter aláírására volt szükség, aki pedig a Szejmnek tartozott felelősséggel. Létrejött a parlament új formája, a Készenléti Szejm, amelynek tagjait két évre választották, és bármikor berendelhették a törvényhozás ülésére. Az alaptörvény előírta azt is, hogy 25 évenként az alkotmányozó Szejm felülvizsgálja az Alkotmányt, és – ha szükséges – módosítja azt. Az alkotmány létrehozta a nemzeti hadsereget. Emellett a korábban, 1791 áprilisában elfogadott, a városokról szóló törvény – amelyet az Alkotmány szerves részének tekintettek – lehetőséget biztosított arra, hogy a városi polgárság földtulajdonnal rendelkezzen, katonai illetve állami tisztséget vállaljon valamint, hogy nemesi címet szerezzen.
Az új alkotmány elsősorban az elszegényedett nemesek érdekeit sértette, akik az alaptörvény révén a felszabaduló jobbágyokkal azonos pozícióba kerültek. Ez a változás főleg az Oroszországgal szomszédos, elmaradottabb litván területeken szült engedetlenséget, ahol egy Potyemkin herceg által megszövegezett kiáltvány 1792 áprilisában létrehozta a Targowicai Konföderációt, Franciszek Branicki és Szczeszny Potocki vezetésével. A konföderációra hivatkozva 1792 májusában mintegy 100 000 orosz katona tört be Lengyelországba, akiket a keleti lázadók még 20 000 fővel egészítettek ki. II. Szaniszló Ágost hiába bízott nyugati szomszédjában, Poroszország az első pillanatban elárulta őt, és orosz oldalon belépett a háborúba. A Poniatowski és Kosciuszko vezette királyi hadak velük szemben nem érték el a 40 000 főt sem, ráadásul a kezdeti vereségek hatására a király a vérengzés megakadályozása érdekében átállt a konföderáció oldalára.
Lengyel Ország’ ujj Polgári Alkotmánnya ( Konstitutziója ), sem soká állhata-fel, a’ mint tudjuk. — 1791 dik Efztendőben , Májusnak 3-dik napján ment vala t. i. tökélletességre az építése; ’s íme ezen folyó 1792-dik Esztendőnek július hónapjában lerontá azt II. Katalinnak hatalmas keze; ’s annak romlásán, újra az döbbeni Konfiituiziót építteti - fel, tulajdon magok a’ Lengyelek által - számolt be az eltiprásról a bécsi Magyar Hirmondó.
Az alkotmányos kísérlet elbukott, a két nagyhatalom pedig a békével 1793-ban újabb területeket szakított le Lengyelországból, egy középső sávot hagyva meg látszólag független államként. Miután Tadeusz Kosciuszko 1794-ben Varsóban újabb felkelést támasztott, a következő évben a környező nagyhatalmak – ekkor a Habsburgok is részt vettek a felosztásban, megszerezve Nyugat-Galíciát – végleg felszámolták Lengyelországot, melynek államisága egészen az első világháború végéig megszűnt.
A május 3-i alkotmány, amelyet ma a kor legprogresszívabb dokumentumaként tartunk számon, bár igen röviden volt hatályban, generációk számára segített életben tartani a független és igazságos társadalom iránti lengyel törekvéseket. Elfogadásának évfordulóját Lengyelország legfontosabb polgári ünnepének tekintik, mióta Lengyelország 1918-ban visszanyerte függetlenségét.
Május harmadikát a kommunizmus bukása után 1990 áprilisában hivatalos lengyel ünnepként állították vissza. Ma Lengyelországban ez a nap szabadnap. Amikor épp nincs világjárvány, felvonulásokkal, kiállításokkal és koncertekkel is ünneplik a mai napot.