A lublini Maria Curie-Skłodowska Egyetem professzora, Waldemar Paruch professzor a Radio WNET adásában az Egyesült Jobboldal jelenlegi kormányzati ciklusra vonatkozó további terveiről beszél, rámutat, hogy a koronavírus-járvány lelassította a Jog és Igazságosság programjának megvalósítását. A beszélgetés írott változatát adjuk közre.

Az „Új Megállapodás” – kezdjük ezzel, mert erről beszél most mindenki – mennyiben egy olyan program, amely tartja a Jog és Igazságosság modernizációs irányultságát, illetve mennyiben mutat rá arra, hogy az ilyen tervek sikertelenségre vannak ítélve, és át kell térni az egyszerű újraelosztásra?

Ez ennél jóval összetettebb dolog. Ha megpróbálnánk most, ennek a valójában régi programnak a bemutatása után néhány nappal értékelni, akkor valahol a folytonosság és az új remények között vagyunk. Ez ugyanis egy 2014-es és egy 2019-es, több okból átértékelt program folytatása. Ezek az okok egyrészt a járvány és annak nyilvánvaló következményei, másrészt pedig az új gazdasági impulzusok generálásának szükségessége, amelyek elengedhetetlenek a nemcsak Lengyelországot, hanem az egész kontinenst, sőt az egész világot érintő gazdasági lassulás okán. Harmadszor pedig a Jog és Igazságosság támogatottsága a 2020 eleje óta eltelt hónapokban 8-10 százalékkal csökkent, vagyis úgymond ez a program létfontosságú volt azért is, hogy a támogattságukat ismét 40% körülire tudják növelni, ugyanis csak ilyen támogatottsági szint mellett valószínűsíthető a 2023-as választási győzelem. Ezenkívül van ennek egy nagyon fontos aktuálpolitikai következménye is: elhallgattat minden – nevezzük így – frakciós vitát, amelyek nem is feltétlenül politikaiak, gyakran inkább személyesek. Ugyanis ha egy párt közvélemény-kutatási eredményei határozottan javulnak, a támogatottságuk átlépi a 40%-ot, azaz az önálló kormányalakítás valószínűsége határozottan nő, akkor amennyiben racionális politikát folytatnak, a fő startégiai irányvonaluk megkérdőjelezésére és az attól való eltérésre tett kísérleteknek nincs értelmük, és tegyük fel, hogy a politikusok racionálisak.

Rendben, akkor térjünk is rá erre a racionalitásra. Professzor úr igyekszik racionalizálni a politikát, és belehelyezni azt valamilyen logikus keretbe és logikus működési dinamikába. Volt Beata Szydło dinamikája, vagyis a – nevezzük így – szociális ciklus. Aztán jött a korrekció, és Mateusz Morawiecki ritmusa a 2019-es választásokig. Sokat beszéltek ekkor a kormány modernizációs törekvéseiről – például a Fenntartható Fejlődésre vonatkozó Tervekről. Most pedig átlépünk a következő ciklusba. Beszélnek a hidrogénről is, mint a jövő technológiájáról, de mindez új, tisztán társadalmi, a pénzmozgásokon alapuló elemek mögé van rejtve. Hogyan értelmezzük mindezt?

Én teljesen máshogy közelíteném meg ezt a dolgot. Ahogy Józef Piłsudski mondta, a politikában háromféle tényező van: racionális tényezők (ezek egyértelműen kutathatók), irracionális tényezők (érzelmek, indulatok, ezek szintén kutathatók, bár inkább pszichológiai szempontból), és vannak aracionális tényezők is (például különféle véletlenszerű események, amelyek kivetülnek a politikára). Ne feledjük, hogy a járványt kicsit ilyen értelemben kell felfognunk. Miért? Mert a Jog és Igazságosság lenyűgöző eredményt elérve nyerte meg a 2019-es választásokat, az eredmény nemcsak a százalékos arányt tekintve volt lenyűgöző, hanem a szavazók, főleg az új szavazók számát tekintve is. Ezt erősítette meg a járási-községi választási eredményeket ábrázoló térkép is, a PiS ugyanis a lengyelországi községek és járások jelentős többségét elvitte. A pandémia viszont meghiúsította a 2019-es programok jelentős részének végrehajtását, illetve késleltette azok megvalósítását. Én azonban teljesen más szemszögből tekintenék erre a programra, nem a szerkesztő úr által hangsúlyozott szociális, hanem szabadelvűségi szempontból. Van egy nagyon világos, nagyon konkrét adózási tervezet, amely az adómentes jövedelem összegének felemelését tartalmazza, és ez egy rendkívül jelentős javaslat, szinte forradalmi újítás, annak ellenére, hogy egy konzervatív, jobboldali párt hajtja végre. Ez egyben a második, nagyon rég ki nem igazított adózási küszöb megemelését is jelenti. Ami a lakhatás szabadelvű megoldását illeti – a lakásokra vonatkozó engedélyekre gondolok itt – feltehetőleg a társadalmi vita hatására egyelőre 70m²-ről van szó,  a PiS a szombati konferenciáján viszont bejelentette, hogy további egyeztetéseket fognak folytatni a témában, és lehetséges ezen terület megnövelése is. Ez egy nagyon fontos javaslat, amely lökést adhat a lakhatás fejlesztésének, mert ne feledjük, hogy a Lakás Plusz program (Mieszkanie Plus) különböző okoból egyszerűen nem sikerült. Jarosław Kaczyński elnök ma reggeli interjújában megnevezte az egyik okot, azonban van még egy másik oka is, hogy a Lakás Plusz program miért nem valósult meg. Mégpedig egy kulturális ok. A lengyelek számára fontos, hogy a lakások a tulajdonukban legyenek, és nem feltétlen akarnak olyan lakásokba költözni, amelyek 20-30 távlatában kerülhetnének csak a birtokukba, ezért azt a programot, amelynek a lényege, hogy a lakást eleinte bérlik, majd annak tulajdonjoga sok-sok év bérlés után kerülhet csak hozzájuk, nem fogadtak jól azok, akik saját lakást szeretnének.

Szabadelvű irány – hogyan fordítsuk le ezt a politika nyelvére? A Konföderáció vagy a Lengyel Néppárt (PSL) szavazótáborára mért csapás ez, vagy kilépés az ún. lengyel centrumba, vagyis azon átlag lengyelek közé, akiknek családjuk, egy-két gyerekük van, ideológiailag nem különösebben elkötelezettek a vitákban, és akiknek céljuk a nyugodt élet és anyagi erőforrásaik lassú növelése? Ők a Jog és Igazságosság célcsoportja?

Sem az első, sem a második, sem a harmadik. Ha mindezeket a nézőpontokat egybegyűjtötte volna a Jog és Igazságosság, azzal megalapozták volna 2023-as választási vereségüket. A Jog és Igazságosság célja – tudjuk, mert évek óta tökéletes szociálpolitikai képpel rendelkezünk Legyelországről – azon választóik visszaszerzése, akik győzelemre segítették a pártot 2019-ben, illetve Andrzej Dudát 2020-ban. Ennél több nem kell. Két illúzióval kell leszámolni. Az első illúzió, hogy a Jog és Igazságosság jelentős támogatottságot szerezhet a 18–24 évesek között, a másik pedig, hogy a Jog és Igazságosság valamilyen villámcsapásszerű áttörést érhet el támogatottságát illetően a hét legnagyobb lengyel városban. Mindkét dolog lehetetlen több okból is. Viszont az egyik, 3-4 hónappal ezelőtt elvégzett nagyon érdekes kutatás azt mutatta, hogy a járvány hatására (ezek objektív tényezők), de különböző politikai hibák miatt is (ezek szubjektív tényezők) azon szavazók egy harmada, akik 2019-ben még a Jog és Igazságosságra szavaztak, ma már nem pozitív érzésekkel gondolnak erre a pártra. És ez nagyon veszélyes dolog a PiS számára. A Jog és Igazságosságnak ugyanis nem nagyon van meg az a képessége, hogy elcsábítsa más pártok szavazóit, mivel a többi párt szavazói számára a PiS nem jön szóba második lehetőségként. Ez elsősorban a totális ellenzék, főleg a Polgári Platform (Platforma Obíwatelska) többéves kampányának köszönhető, amelyet a balliberális pártok a maguk körül létrehozott médiabuborékokban folytattak, és amely nemcsak a Jog és Igazságossággal szemben szított gyülöletet a lengyel választópolgárok többségében, de ellenszenvet, sőt egyenesen utálatot ébresztett a Jog és Igazságosság szavazóival szemben is. Ezek az akadályok, ezek a „Marianna-árkok” nagyon nehezen áthidalhatók. Egy, két, három év távlatában áthidalhatatlanok, mert a politikusok nem tudnak csodát tenni, az nem az ő kompetenciájuk, a politikus dolga a reális, elvégezhető feladatok végrehajtása. Én így tekintenék a Lengyel Megállapodás Új Reményre (Polski Ład Nowa Nadzieja), nota bene, ez egy jó megnevezés, csakúgy, mint a Jó Változás (Dobra Zmiana) 2015-ből.

És a modernizációs elem? Az ellenzék valószínűleg joggal veti fel, hogy Morawiecki terve több szempontból is kudarcot vallott. Sem a Luxtorpeda, sem a Báthory-kompok, de mégcsak a drónok sem készültek el, és úgy tűnik, hogy a kormány nem képes kiépíteni a vállalkozó államot, és nem képes felülről irányítani az innovációkat.

Szerkesztő úr, tisztelt hallgatók, ezek csak híresztelések és politikai kritikák. Természetesen egy programot sem lehetséges száz százalékban megvalósítani, nincs olyan politikai párt, amely mindezt megvalósította volna. Van azonban két másik, érdekes kérdés. Miért nem tett le az asztalra egyik ellenzéki párt sem 2015 óta Lengyelország építésére vagy átépítésére vonatkozó komplett koncepciót? Az állandó jelszavuk mindössze annyi, hogy térjünk vissza a 2015 előtti állapotokhoz, és ez az egyik oka a Polgári Platform vereségeinek és kudarcainak. A másik pedig, tessék megfigyelni, hogy a Jog és Igazságosság számára a legfontosabbak a célok. 2015–2021 között alapvető változtatásokat hajtottak végre.  Először is a társadalom szintjén. Ennek zászlóshajója az 500 Plusz program. Sok nagyon izgalmas, nagyon fontos társadalmi cél került megvalósításra. Vannak alapvető szabadelvű változtatások, a mai újságok például arról tájékoztatnak, hogy a Jog és Igazságosság politikusai, valamint természetesen a vállalatok igazgatótanácsa által kiválóan vezetett állami cégek minden valószínűség szerint nagyjából 3 milliárd złotys nyereséget hoznak az állami költségvetés számára. Ez lehetővé teszi, hogy teljesen máshogyan tekintsünk a gazdaságra. Ne feledjük, hogy a lengyel gazdaság hajtóerejét továbbra is az állami vállalatok adják. Ha nagy befektetésekről akarunk álmodni, akkor én nem számítanék nagy tőkebefektetésekre a lengyel magántőke részéről, mert egyrészt ilyen tőke nincs, másrészt egy több évvel ezelőtt elvégzett kutatásból kiderül, hogy a lengyelekből hiányzik egy fontos gén – ha már milliomosok, akkor általában nem törekszenek arra, hogy milliárdosok is legyenek. Ez pedig megakadályozza az átmenetet a 100-200 milliós vagyonoktól az 1-2 milliárdos vagyonok felé. Ez a tulajdonság éppen a fordítottja annak a tulajdonságnak, amely az amerikaiakra jellemző. Ne feledjük, hogy ezeknek – az Állam Kincstár kezében lévő állami cégek és a különböző minisztériumokon keresztül az állam által – végrehajtott nagy beruházásoknak köszönhető, hogy a lengyel gazdaságot nem érte akorra megrázkódtatás a pandémia idején, mint más európai államok gazdaságát, különös tekintettel a hasonló potenciállal rendelkező államokra. A 2015 utáni innovációk nélkül – amelyek bár lehet, nem érték el a kívánt szintet – ez a védettség nem volna lehetséges. Tessék megfigyelni, mivel magyarázzák a közgazdászok a lengyel gazdaság kilábalását a járványból: azzal, hogy a gazdaság kiegyensúlyozott, nem egyprofilú, hogy már nem a német gazdaság beszállítói vagyunk, mert ha így lenne, akkor a német gazdaság megtorpanása egyből a lengyel gazdaság nagyobb mértékű visszaesését is eredményezte volna. Ezt pedig nem tapasztaltuk a világjárvány idején.

Az ellenzéknek valójában nincs saját programja, az egyetlen stratégiájuk, hogy kritizálják és számon kérik a kormányt. Az ellenzéki formációk nagy része védelmébe vette azokat, akik rosszul járnak az adómódosításokkal. Eltérően számolnak, 6 százalék, 7-8 százalék, de vannak, akik 10 százalékra teszik azok számát, akik kisebb-nagyobb mértékben hátrányba kerülnek, elsősorban az egészségbiztosítási járulékra vonatkozó kedvezmények csökkentése miatt, amely lineáris lesz mindenki számára – jó stratégia ez? Csorbíthatja ez a változások szabadelvűségét, rámutatva, hogy szabadságelvűség már eddig is volt, és hogy ez csak kés legnagyobb vállalkozók hátában? Megnehezítheti ez a kormány számára a program megvalósítását, és a politikai siker elérését?

Egy másik, talán kissé háborús hasonlattal élnék, mégpedig azzal, hogy az Új Megállapodás Új Remény bejelentésével a Jog és Igazságosság bombát dobott az Egyesült Ellenzékre. Elkezdődik ugyanis a baloldal liberálisoktól való elválásának folyamata – ahogy ez világosan látható is néhány napja. A baloldal nagyon sokat veszített a liberális szóhasználat átvételével. Ez már Leszek Miller kormányzása idején is így volt, egyáltalán nem a mai Új Balodal vezetőinek a vívmánya ez, már Leszek Miller is a liberális jelszavak irányába tolta el az akkori Baloldali Demokratikus Szövetséget (SLD). A Baloldal Lengyelország Európai Újjáépítési Alaphoz való csatlakozása mellett szavazott, és most, amikor – minden bizonnyal majd ősszel – a Szejm elé kerülnek a bejelentett törvények, különös tekintettel a – nevezzük így – szociális felhangú törvényekre, a Baloldal bajba fog kerülni. Nem fognak tudni együttszavazni a Polgári Platformmal, mert meg vagyok róla győződve, hogy a Polgári Platform nem fogja megszavazni a törvényt, másképp ugyanis semmibe vennék a liberalizmus alapvető kánonját, már amennyiben még liberális ez a párt, mert erről is lehetne vitatkozni. Nehéz ma azt mondani, hogy létezik az Egyesült Ellenzék. Tessék megfigyelni, hogy az elmúlt hónapokban megjelent közvélemény-kutatások a Lengyel Néppárt (PSL) támogatottságát már nem 5 százalék, hanem a sztatisztikai hibahatár körül mérik. A CBOS legutóbbi kutatása 2%-ra mérte a pártot. A PSL maga okozta a válságát, előbb az Európai Koalíció tagjaként, majd azzal, hogy megyeztek Paweł Kukizzal, hogy aztán ez az egyezség fel is bomoljon, most pedig a lengyel kereszténydemokrácia újjáépítéséről beszélnek. Nem emlékszem olyanra a lengyel politikából a III. Köztársaság, de még a II. Köztársaság idejéből sem, hogy egy két százalék körüli párt ennyire ellentmondásos, egymást kizáró politikai döntéseket hozott volna a túlélés érdekében.

Van e mögött olyan szándék, hogy most, amikor a baloldal hirtelen elkezd vitatkozni a liberálisokkal, Jarowsław Kaczyński átvegye a politikai színtér irányítását, nemcsak a jobb oldalét, hanem a teljes politikáét?

Amennyiben a politika racionális, akkor ma a baloldal a liberálisokkal vitákra van kárhoztatva. Miért? Mert a Platform veszít a népszerűségéből. Megfigyelhető, és igazából magától értetődő, természetes folyamat, hogy a Platform a legutóbbi mérések alapján már nagyjából 15%-ot veszített a népszerűségéből a 2019-es választásokhoz képest. Ne feledjük, hogy a lengyelországi liberális pártban Donald Tusk idején is olyan 7-8 százalékkal volt több, vagyis a Platform így is túlszárnyalta akkoriban egy liberális párt lehetőségeit. Ha a PO-nak nem lenne más választása, és ténylegesen átvenné a liberális kurzust, akkor a támogatottsága 10% körül fog racionalizálódni, a kérdés, hogy ki veszi el tőlük a maradék 20 százalékot. Látjuk a CBOS legutóbbi kutatásaiból, hogy a Lengyelország 2050 (Polska 2050) népszerűségének növekedése megtorpant. Egyfajta telítettségi szintet értek el 17-18 százalék környékén, a Baloldal pedig természetes örököse a Polgári Platform szavazóinak. Igen, ez jelent bizonyos problémákat Szymon Hołownia és a Balodal vezetői számára is. A Platform ugyanis éveken keresztül nevelte a szavazóit mindennek az ellenzésére, amit a kormányoldal csinál, és a politológusok szerint többek között ez a fő oka annak, hogy a Platform miért nem képes egy választást sem megnyerni Lengyelországban – ugyanis az így végrehajtott, ún. totális politika a lengyel választók legfeljebb 30 százaléka számára elfogadható. 70 százalék határozottan ellenzi az ilyen politikát, vagyis mindennek az elutasítását, amit a lengyel állam tesz, továbbá Julia Przyłębska alkotmánybíró hires szavaival élve, a mindennapos – elnézést a kifejezésért – európai besúgórendszert, az állítólagos európai patriotizmusról való beszédet, amelynek a lengyel patrotizmus helyébe kellett volna lépnie. Ez okozza, hogy van egy üvegplafon a Platform felett, és alapvető változások nélkül a párt nem fogja tudni áttörni ezt az üvegplafont, a PO mai vezetői pedig szerintem mentális okokból nem képesek megváltoztatni a politikai stratégiájukat. Egyszerűen nem képesek erre.

Elérkeztünk az utolsó kérdéshez. Térjük vissza a közpolitikához. Mennyiben jelenthet megoldást a lakhatási problémákra a legfeljebb 70 négyzeméteres, esetleg az ennél is nagyobb házak építésének teljeskörű szabaddá tétele? Ez területrendezési kérdés is, mert arra vonatkozó törvények is születnek majd, mennyiben jelenthet mindez megoldást a jelenlegi lényeges fejlődési korlátra?

Nem tudom, de bemutatnék két kontextust. Azok, akik a területrendezést védik, és azt mondják, hogy az ilyenfajta megoldás nem elfogadható, mert területrendezési káoszt fog szülni, azok látogassanak el több városba, legfőképp Zakopánéba, és figyeljék meg, hogy a ma Lengyelországban érvényes lakáspítési szabályzások keretében, a helyi építészek jóváhagyásával, mert ugye másképp nem lehet épületeket építeni, milyen szörnyűséges épületek jöttek létre. De menjenek el Csehországba is, ahol engedéllyel építenek házakat, és nem tudok róla, hogy a cseh építészeti arculat sokkal csúnyább és rosszabb lenne, mint a lengyel. A másik, nagyon lényeges kérdés az az, hogy a kormány hogyan tudja majd rávenni, esetleg valamilyen enyhe módon rákényszeríteni a községeket a területgazdálkodási tervek kidolgozására. A községek kétharmadának különböző okokból nincsenek ilyen tervei, és nemcsak anyagi okokból, mert nem futná rá, hanem azért sem, mert az építési engedélyek által gazdálkodnak a területekkel, ami hatalmas teret ad Lengyelországban a korrupciónak és a mérlegelésnek az engedélyek kiadására vagy megtagadására vonatkozóan. Ott volt a varsói toronyházak ismert esete, ahol Rafał Trzaskowski és a város vezetése leállította a beruházást a vonatkozó építési engedély megtagadásával. Hogyan lehet megtámadni ezt a döntést, hogyan lehet azt megváltoztatni? Ezek a területgazdálkodási tervek egyszerűen nélkülözhetetlenek. Itt határozottan más szemléletre van szükség. És éppen ez itt az a bizonyos szabadelvű elem.

A portré forrása: wikipedia.org