Európa e része soha nem volt évszázados birodalmak és rögzített határok része, de nem is volt senkiföldje. Sokan megszállták és elhagyták, a helyiek kitartottak. A kérdés az: mi különböztette meg őket a múltban, és mi különbözteti meg őket ma a kontinens más részeinek lakóitól? Amikor ezeket a kérdéseket feltesszük, a válaszokban lehetetlen elmenekülni a bonyolult múlt elől, annak minden örökségével együtt. – Marek Natusiewicz előadása
Július 14-én került sor a "Közép-Európa valamint Lengyelország közelebbi és távolabbi szomszédai" című konferenciára, amelyet az opolei Regionális Nemzetközi Vitaközpont szervezett. Marek Natusiewicz, Intézetünk tanácsának tagja, Dr. Łukasz Lewkowicz a lublini Maria Curie-Skłodowska Egyetemről és Dr. Stanisław Aleksander Niewiński részvételével megtárgyalták a közép-európai térség integrációs és dezintegrációs folyamatait. Az alábbiakban Marek Natusiewicz előadását tesszük közzé.
Amikor Közép-Európára gondolok, nem a kortárs geográfusok, statisztikusok vagy politikusok szemével próbálok nézni, hanem igyekszem megtalálni azokat az elemeket, amelyek csak az öreg kontinensre jellemzőek. Európa e része soha nem volt része évszázados birodalmaknak vagy rögzített határoknak, de soha nem is volt senkiföldje. Sokan megszállták és elhagyták, a helyiek kitartottak. A kérdés az: mi különböztette meg őket a múltban, és mi különbözteti meg őket ma a kontinens más részeinek lakóitól? Amikor ezeket a kérdéseket feltesszük, a válaszokban lehetetlen elmenekülni a bonyolult múlt elől, annak minden örökségével együtt.
Ugyanez igaz Lengyelország szomszédainak kérdésére is, amelyeket szintén nem lehet a mai – sok esetben vagy kompromisszumok, vagy akár a történelem gúnyos kacaja eredményeként létrejött határok keretei közé szorítani. Az ilyen esetek felismeréséhez meg kell vizsgálni a geopolitika, a kultúra és a szokások történelmét.
Hányan vagyunk Lengyelország polgárai közül, akik tisztában vannak azzal, hogy a mai Lengyelország történelmi szomszédai között ott vannak a morvák, az obodriták és a veletiek leszármazottai. Talán ez az oka annak, hogy a mai Brandenburg tartomány hatóságai voltak az egyetlenek, akik úgy döntöttek, hogy megemlékeznek a "Jószomszédi és baráti együttműködésről szóló német-lengyel szerződés" aláírásának 30. évfordulójáról. Lehet, hogy a "kisebb" pontosabban tudta, mint a "fontosabb"?
Sok mai lengyel a mostani Lengyelországot az egykori Lengyel Köztársasággal azonosítja. Ennek a leegyszerűsítésnek, mint a közmondásos botnak, két vége van: az egyik "vége" a nemzeti "dobunkat" veri, a második pedig – mint egy igényes tanár – olyan kötelezettségeket ró ránk, amelyeket egyre nehezebb teljesíteni, nemhogy elviselni. És mivel a történelem nem tegnap kezdődött, és nem ma fog véget érni, így mi, ha itt beszélgetünk róla, hozzájárulhatunk valamilyen módon a jövőjéhez.
Ezért, visszatérve a panel témájához, nyugaton a "politikai" németek mellett látnunk kell az NDK hozzánk közelebb álló egykori lakóit, az úgynevezett Ossikat, akik számára a háború előtti Breslau ma Wrocław. Délen észre kell vennünk a morvákat és a sziléziaiakat is, még ha ez nem is tetszik a cseheknek. De meg kell tennünk, mert ahogy Józef Mackiewicz írta, "csak az igazság érdekes". És valószínűleg azért írta ezt, mert csak az igazság – bármi legyen is az – adhat szilárd alapot egy tartós épületnek. Ezen a ponton hangsúlyoznom kell, hogy a lengyelországi Wrocław lakosaként sajnálom a csehek és kultúrájuk "feltűnő" hiányát Wrocławban.
Délen észrevesszük a szlovákokat, de nehezen tudjuk elfogadni, hogy a Magyarországgal közös közel 900 éves történelmet a szlovák Wikipédia tízegynéhány sorban írja le. Ezért, bár nincs fizikai határunk, de határosak vagyunk Magyarországgal. És a szó legszorosabb értelmében vagyunk határosak: egyszerűen szavak nélkül is megértjük egymást. Földrajzilag valamivel távolabb, mint a magyarok, de szintén szomszédaink a történelmi moldovaiak, vagyis a mai románok.
Nehéz megbékélni a lemkók, bojkók, huculok és ruszinok hiányának gondolatával. Igaz, hogy sokan közülük a mai Lengyelországban élnek, de még mindig őrzik különállásuk tudatát, amelyet megőriztek a Lengyel-Litván Nemzetközösség területén élve.
Keleten az ukránokat látjuk, akikről Jarosław Hrycak lvivi történész nemrég azt mondta, hogy csak most döbbennek rá arra, hogy miért nem illenek bele a ruszkij mir világába, amelyben egykor a Lengyel-Litván Nemzetközösséghez tartoztak. Néhányunknak a polesukok jutnak eszünkbe, amikor a fehéroroszokra gondolunk, és a történelmi jotvingok, amikor a litvánokra gondolunk. És azért jutnak eszünkbe, mert a történelem nem jegyzi fel tömeges kiirtásukat vagy deportálásukat.
Észak-keleten még mindig Mickiewicz szemével látjuk Litvániát, felidézve az eredetileg lengyel nyelven írt invokáció szavait:
Litvánia! Szép hazám! Egészség vagy, élet!
Csak az tudja, mennyit érsz, ki elvesztett téged.
Gyönyörűséged teljes pompájában látlak,
s ím, megénekellek, úgy sóvárgok utánad...
(Rónay György ford.)
Végül pedig északon az Orosz Föderáció Kalinyingrádi területével vagyunk határosak, amely a közhiedelemmel ellentétben nem keleti, hanem északi szomszédunk. A terület termelési és népesedési potenciálja nem elég jelentős ahhoz, hogy komoly hatást gyakoroljon a Harmadik Köztársaság határ menti területeire. Ugyanilyen fontos, hogy a Lengyel Királyság soha nem volt határos sem a Moszkvai Hercegséggel, sem az Orosz Birodalommal. A cári Oroszország örökösével, vagyis a Szovjetunióval az 1922-1939-es és az 1945-1991-es években volt közös határa a Lengyel Köztársaságnak. A mai Oroszországot tehát mind földrajzi, mind történelmi értelemben nagyon távoli szomszédnak tekinthetjük.
A probléma javasolt megközelítése azt jelenti, hogy Lettországot és Észtországot is történelmi "távolabbi" szomszédoknak kell tekintenünk, bár ma közel vannak hozzánk, mivel egykor a Lengyel-Litván Nemzetközösséghez a Két Nemzet Köztársaságához tartoztak.