Megható és különös élményben lesz része annak, aki Varsóban jár augusztus első napján – a “W” óra, azaz az 1944-ben kitört Varsói Felkelés kirobbanásának idején az egy percre az egész város megáll, hogy lerója tiszteletét a varsói felkelők, a katonák és a felkelésben legyilkolt civilek tízezreinek emléke előtt. Mi is történt 79 évvel ezelőtt?
A varsói felkelés nemcsak a XX. századi lengyel történelem, hanem Lengyelország egész történetének egyik legfontosabb eseménye. A felkelést az Armia Krajowa (Honi Hadsereg, AK) varsói Főparancsnoksága tervezte meg a „Vihar" hadművelet részeként. A felkelés célja a város katonai visszafoglalása volt, valamint a londoni lengyel kormány irányítása alá tartozó hatalmi szervek megalakítása és nyilvánossá tétele a fővárosban. A tervek szerint mindez a Vörös Hadsereg Varsóba való bevonulás előtt valósult volna meg.
A lengyelek úgy tervezték, a londoni emigráns kormány, a földalatti állam, a számos partizánszervezet támogatásával sikerül megszervezni a megszállás alatt álló Európa legnagyobb Hitler-ellenes felkelését.
A harcok megkezdésének tervezett időpontja többször változott, véglegesen csak 1944. július 31-én a délutáni órákban dőlt el, hogy a „W" óra augusztus 1-jén 17 órakor lesz. A Főparancsnok döntését nagyban befolyásolták a hírszerzés nem ellenőrzött jelentései, amelyek arról számoltak be, hogy a Vörös Hadsereg elfoglalta Wołomint, Radzymint, és megtámadta Varsó jobb parti városrészét, Pragát. A Lengyel Földalatti Állam vezetése fel akart lépni a Vörös Hadsereg ellen. A varsói harcok irányítója Antoni Chruściel, álnéven Monter tábornok volt, a Honi Hadsereg Varsói Kerületének parancsnoka. Augusztus 1-jén 50 000 rosszul felfegyverzett katonával rendelkezett. A német alakulatok kezdetben 15 ezer rendkívül jól felszerelt katonát számláltak, de már augusztus első napjaiban számuk 25 ezerre nőtt, von dem Bach SS tábornok különleges alakulatának létrehozásával pedig elérték az 50 ezres létszámot. A németek tüzérséget, rakétavetőket, roham légierőt és páncélfegyvereket vetettek be, a felkelők kézi fegyverekkel és gránátokkal vettek részt a harcban. Ennek ellenére az első négy napban a lengyelek uralták az összecsapásokat. A jelentős veszteségek közepette is sikerült megszerezniük a varsói városrészek nagy részét, és ami a legfontosabb volt, a város stratégiai pontjait.
A felkeléshez a civil lakosság egésze és a Lengyel Földalatti Államon kívül eső fegyveres szervezetek is csatlakoztak, például a Nemzeti Fegyveres Erők (NSZ), a Néphadsereg (AL), a Lengyel Néphadsereg (PAL) és a Belbiztonsági Testület (KB).
A felkelés rövid időn belül, spontán módon a fővárosiak tömegellenállásává alakult át. Ők biztosították a hadsereg működésének és az önvédelem fenntartásának hátterét. A lakosság a felkelés alatt újraszervezte a gazdasági és társadalmi életet: konspirációban működő politikai szervezetek bukkantak fel, házbizottságok alakultak, tábori konyhák, kórházak, mentőegységek, tűzoltóság, fegyverjavító, fegyver-és lőszerkészítő műhelyek jöttek létre. Működött a tábori cserkész posta és más helyi szolgáltatások is, pl. a víz-és áramellátás. A felkelők rádiót működtettek, újságot adtak ki, és nagyon hatékonyan működő kapcsolattartói hálót hoztak létre a különböző harci helyszínek között.
A varsóiak lelkesedése és önfeláldozása, a Honi Hadsereg katonáinak taktikussága és hősiessége ellenére sem volt esély a felkelés sikeres befejezésére külső segítség nélkül. A Honi Hadsereg Főparancsnoksága már augusztus 4-én a támadó műveletek megszüntetésére és az aktív védekezésre való áttérésre adott parancsot. A Főparancsnokság számított a nyugati szövetségesek segítségére. Időközben a német páncélos haderő megállította a Vörös Hadsereget Praga elővárosában. Világos volt azonban, hogy az oroszok szándékosan függesztették fel az offenzívát, hogy ezzel időt adjanak a németeknek a felkelés vérbefojtására.
A londoni lengyel kormány nyomására a Szövetséges hadvezetőség beleegyezett, hogy repülőgépeiről segélycsomagokat dobjanak le a felkelőknek. 1944. augusztus 4. és szeptember 21. között 87 Varsó felett ledobott csomagból 50 jutott el a felkelőkhöz, a többi a németek kezébe került. Így a 233 tonna ellátmányból csak 47 tonnát tudtak felhasználni a lengyelek. Ezek a számok arról tanúskodnak, hogy a felkelők csak szimbolikus külső támogatást kaptak. A Szovjetunió és a Visztula partján várakozó Vörös Hadsereg semmilyen segítséget nem nyújtott. Sőt Sztálin abba sem egyezett bele, hogy a szövetségesi repülők leszálljanak a Vörös Hadsereg által elfoglalt területeken. Csak szeptember 15-én adott rá engedélyt, akkor, amikor a felkelés már a végét járta. 1944. augusztus 14-én a Honi Hadsereg Főparancsnoka utasította a Főkormányzóság területén levő csapatait, hogy induljanak Varsó megsegítésére. A Honi Hadsereg ezen egységeit a szovjet hadsereg körbezárta, és fegyverletételre kényszerítette. A tiszteket letartóztatták, és keletre hurcolták, a katonákat táborokba zárták.
A Szovjetunióban alakult 1. Lengyel Hadsereg egyik zászlóalja, a Sztálin által tábornokká kinevezett Zygmunt Berling vezetésével átkelt a Visztulán, hogy a folyó bal partján hídfőállásokat alakítson ki, és felvegye a kapcsolatot a felkelőkkel. Az akciónak azonban nem volt katonai eredménye. A művelet bonyolításakor elkövetett sorozatos hibák következtében 3,5 ezer katona veszítette életét, az állásokat pedig a németek megsemmisítették. Berling tábornokot nem sokkal ezután leváltották vezetői tisztségéből. A segítő szándékú, reménykeltő kezdeményezés, amelyet az oroszok is jóváhagytak, kudarcba fulladt.
A magukra hagyott felkelők ereje napról napra fogyatkozott, a győzelem esélye ijesztő gyorsasággal csökkent. A Honi Hadsereg Főparancsnokságának képviselői október 2-án 21 órakor aláírták a kapitulációt von dem Bach tábornok székhelyén, Ożarówban. A kapitulációs okmány aláírása után a Honi Hadsereg tisztjei és közkatonái kombattánsokként hadifogságba kerültek. Varsó lakosságát, mintegy fél millió embert, kitelepítették a városból és a pruszkówi átmeneti táborban helyezték el.
A 63 napon át tartó harc mérlege megrázó volt. Kb. 18 ezer katona veszítette életét és 25 ezren sebesültek meg. 180 ezer civil esett a harcok áldozatául. A felkelés alatt a város 25%-a semmisült meg, de a németek 1944 decemberéig Varsó 85%-át tették a földdel egyenlővé. Nemzedékek kulturális és anyagi hagyatéka semmisült meg - értékes levéltári dokumentumok, műalkotások, műemlékek, könyvtárak, múzeumok és a nemzeti kultúra minden intézménye.
A varsói felkelés kirobbanásának pillanatától máig vitatott, hogy szükség volt-e rá, kit terhel a felelősség a katasztrófáért, amellyel végződött, és, hogy mi volt ennek a történelmi eseménynek a valódi jelentősége. A vita még biztosan sokáig nem zárul le, és valószínű, hogy sosem kaphatunk egyértelmű választ ezekre a kérdésekre.
A varsói felkelésnek ugyanakkor pozitív következményei is voltak. Számos történész szerint megmentette Európa nagy részét a kommunizmustól, hogy a szovjet-német front 63 napig egy helyben vesztegelt. Ez idő alatt a nyugati szövetségesek (az USA, Nagy-Britannia és Lengyelország) Nyugat-Európa óriási területeit szabadították fel. A varsói felkelés sokak szerint hozzájárult ahhoz is, hogy Sztálin kénytelen legyen engedni a háború utáni Lengyelországgal kapcsolatos terveiből. A felkelők áldozatának köszönhető, hogy Lengyelország nem olvadt be a Szovjetunióba annak 17. tagállamaként.
#OTD in 1944 the #WarsawRising started. It lasted 63 days.
— Warsaw Rising Museum (@WarsawRising44) July 31, 2023
Germans annihilated Warsaw. However, hatred may destroy only material things but never what lies in our hearts.#ThereWasACity🔹https://t.co/aMPo5bjqeH pic.twitter.com/cFTVPFDh1Q
A felkelés ugyanakkor a magyar-lengyel kapcsolatok történetének egyik fontos fejezete is. Erről olvasható Maria Zima történész kismonográfiája is, amely a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiadásában magyarul is megjelent, és itt elolvasható.
Forrás: gov.pl, 1944.pl , képek forrása: Varsói Felkelés Múzeuma