Palant. A mai lengyel nyelvben nem cseng túl jól ez a kifejezés. A lassú észjárású, könnyelmű, sőt a buta embereket is ezzel a megnevezéssel illetik. Akkor használjuk, ha valakit meg akarunk sérteni, vagy meg akarunk alázni. A szó eredeti jelentése azonban teljesen más volt, a kifejezés viszontagságos története pedig egyúttal egy lengyel nemzeti sport története is...
A játék, amelyről ez a cikk szól, az ütővel és labdával játszott sportágak nagy családjába tartozik. Szinte egész Európában megtalálhatók az ilyen típusú, bár eltérő szabályok szerint játszott, mégis egymáshoz hasonlító játékok. Németországban például a mai napig igen népszerű a Schlagball. Oroszországban lapta, Romániában oina, Svédországban långboll, Finnországban pedig pesapallo névre hallgat a hasonló ütős-labdás játék. Érdekesség, hogy a finnek még a játék saját szövetéségét is létrehozták, amely a mai napig működik, és 1931 óta szervezi a hivatásos női és férfi bajnokságokat. Magyarországon is volt hagyománya egy hasonló sportágban játszott mérkőzéseknek. A magyar változat a longa méta volt.
A lengyel palant szabályai régiók szerint eltérők voltak. Később, az idő múlásával egységesítették a szabályokat, bár a játék egyes hagyományos változatait is űzik továbbra is. A játékot két csapat játssza egy két részre osztott pályán, amelynek térfeleit gyakran „mennynek” és „pokolnak” nevezik. Az egyik csapat játékosa elüti a labdát az ütővel, a másik csapat tagjai pedig megpróbálják azt elkapni, és közben megakadályozni a támadójátékost abban, hogy az egész játéktéren keresztülfutva, és visszatérve a saját csapata pozíciójába, pontot szerezzen. Ez természetesen csak egy elnagyolt leírása a játéknak, ennél ugyanis jóval több és bonyolultabb szabállyal rendelkezik. E leegyszerűsítő jellemzést azért engedtem meg magamnak, mert jelen cikkben nem a palant szabályaira, hanem annak hosszú történtetére szeretnék összpontosítani.
Etnográfusok, archeológusok és a fizikai aktivitások történetével foglalkozó számos történész szerint is ez a játék még a kora középkorban jelent meg Lengyelországban, és kezdetben bizonyos értelemben a vallásossággal fonódott össze. Nincsenek erre kézzelfogható bizonyítékok, de bizonyos, a mai napig elő népszokásokkal mutatott hasonlóságok erre engednek következtetni. Főleg a „Palant Ünnepről” van itt szó, amelyet minden húsvétkedden rendeznek meg Grabów községben (Łódzi Vajdaság).
A palant első írásos említése 1427-ből származik. Érdekesség, hogy ez a forrás nem a játék szabályairól szól, és nem is két csapat küzdelméről tudósít. A krakkói Jagelló Egyetem által kiadott „Album studiosorum” első kötetében ezt a bejegyzést találjuk: „1427-ben Jan Brzuszek krakkói halász azzal a panasszal fordult az egyetem rektorához, hogy egy bizonyos Piotr, akit Pkalként ismernek, valamint Stanisław és August Mazóviából, feltételezése szerint diákok, Szentháromság napján megtámadták őt Szarlej Szewska utcai házában, és „pylathiky” botokkal megverték, valamint késekkel és bicskákkal 16 vágást ejtettek rajta, felvágva az orrát is. A tetteseket nem találták meg, feltehetőleg elszaladtak. A rektor idézést adott a vádlónak, és jogot, hogy elfogja őket, bárhol is vannak.” Ez a történet, bár szerencsétlen a megtámadott Jan Brzuszek számára, mégis nagyon fontos a palant lengyelországi története szempontjából. Ugyanis ennek a fatális esetnek a leírásában azt állítják, hogy Bruszek egy „labdás” bottól, vagyis egy labda ütésére szolgáló bottól szerezte a sérüléseit. Kétségtelenül a palant ütőiről van itt szó, amelynek jelenlegi neve csak kicsit később, Zsigmond Ágost (1520 – 1572) király uralkodásának idején alakult ki.
Zsigmond Ágostra a milánói Sforza családból származó Bona királynő fiaként jelentős mértékben hatott az olasz kultúra. Feltehetőleg látott Itáliában egy, a lengyel palanthoz hasonló játékot, amely népszerű volt itáliai arisztokrata körökben, és elhatározta, hogy meghonosítja azt Lengyelországban is. Ezt erősítheti meg Łukasz Górnicki egy „Lengyel udvaronc” című műve is, amelyben a szerző említést tesz róla, hogy a lengyelek, ellentétben az olaszokkal, nem labdáznak. Minden bizonnyal az udvar szokásairól volt itt szó, nem pedig a köznépéről. Maga a „palant” szó is az olasz nyelvből származik, konkrétan a „pallante” szóból, amelynek jelentése „labdázó személy”. Zsigmond Ágost így azon uralkodóként vonult be a történelembe, akinek uralkodása idején a játék lengyelországi fejlődésének útjára indult. Léteznek olyan vélemények is, melyek szerint a palant az ő uralkodása alatt jött létre, azonban a korábbi források ennek ellent mondanak.
1610-ben Prágába utazott egy Guaroni nevű orvos, aki Trident városából származott. Elméletileg ennek az utazásnak semmi köze nem kellene, hogy legyen a lengyel nemzeti játék történetéhez, mégis úgy tűnik, hogy van. Guaroni a Károly Egyetemen folytatott tanulmányai során naplót vezetett, amelybe ezeket a szavakat jegyezte fel: „Ez a harmadik labdajáték, amelyet egyedül Csehországban láttam, Itáliában sosem. A labda akkora, mint a korábbi játékoknál, bőrből készült és kemény, a két csapat játékosai szétoszlanak a pályán minden irányban, hosszában és keresztben 70 – 80 és száz lépésnyire, és várják, hogy a labda levegőbe emelkedjen, hogy elkaphassák azt. A másik csapat pedig egy négy láb hosszú bottal üti a labdát feléjük; a bot kerek, a markolata vékonyabb, a végénél vastagabb, hogy a labdát nagyobb erővel és messzebbre lehessen elütni. A labda elütését két játékos végzi, az egyik ügyesen odadobja a labdát az ütőjátékosnak úgy, hogy az minél magasabbra és minél messzebbre üthesse a labdát. Amikor az ellenfél játékosa elkapja a labdát a levegőben, az ütőcsapat tagjai az ütés helyétől az elkapó csapat helye felé szaladnak. Ez a játék nem egy kifinomult gyakorlat, nincsenek benne ügyes, változatos mozdulatok, legfőbb eleme a futás. A legügyesebbek a lengyelek és a sziléziaiak voltak, mivel feltételezhetően tőlük is származik a játék.” Ez az utolsó mondat különösen fontos, hiszen azt mutatja, hogy az Itáliából érkező szemében ez egy lengyel játék. Ezenkívül ez az első hosszú és kimerítő leírás a játék szabályairól és menetéről.
A XVII. század elején még egy dolog tűnik igen fontosnak témánk szempontjából. A főleg Közép-Európa történelmével foglalkozó ismert történész, Norman Davies amellett érvel, hogy a modern amerikai baseball a palantból fejlődött ki, amelyet a XVII. században kivándorló, Jamestownban kolóniát alapító lengyel telepesek vittek magukkal az Új Világba. Ugyanazon emberek csoportjáról van szó, akik néhány évvel később (1619-ben) megszerveszték Amerika történetének első munkássztrájkját. Hasonló elméletet ír le David Block is „Baseball, Baseball Before We Knew It: A Search for the Roots of the Game” című könyvében.
A későbbi időkben egyre gyakoribbak az írásos említések a játékról. A XVIII. században Jędrzej Kitowicz atya „Szokások és hagyományok III. Ágost idején” című könyvében hosszú leírást ad a palantról. A XIX. században pedig már szinte mindenhol elterjedt a labdás-ütős játék. A sportág népszerűségének csúcsát a XX. század 20-as és 30-as éveiben érte el. Csapatok és klubok sora alakult ekkor. Gyakran előfordult, hogy a labdarúgó klubok mellett palant szakágak jöttek létre. Megkezdték a helyi bajnokságok szervezését is, valamint az iskolai testnevelés-oktatás részévé is vált a játék. Számos tudományos értekezés is született a palantról. A legnagyobb sportújságok, mint például a Przegląd Sportowy, tudósításokat közöltek a mérkőzésekről, a legjobb játékosok pedig – mint például Zygfryd Siwczyk, a Klub Sportowy Kościuszko Piece sportolója – példaképekké váltak. Még a második világháború sem tudta visszavetni a sportág fejlődését, hisz rögtön annak vége után folytatódtak a sportági küzdelmek. 1957-ben létrejött a Lengyel Palantszövetség, valamint megszervezték a hivatalos lengyel bajnokságot. Később azonban mai szemmel nézve érthetetlen események következtek be. A sajtóban támadássorozat indult a palant ellen, sőt, gúny tárgyává is tették mint a népi kultúra idejétmúlt, szégyellnivaló részét. Ekkor kezdődött a játék nevével kapcsolatos negatív konnotáció kialakulása is, és vált az a lassú észjárású, buta, a nem logikusan cselekvő ember szinonímájává. Ennek eredményeképpen a palant népszerűsége folyamatosan csökkent, és mint professzionálisan űzött sportág, gyakorlatilag meg is szűnt. A mai napig nem tudjuk, miért történt ez. Talán arról volt szó, hogy az akkori kommunista hatalom a háború előtti szanáció őskövületét látta benne? Ezt sajnos nem tudjuk. Tény azonban, hogy 1978-ban a Lengyel Palantszövetséget felszámolták, és gyakorlatilag ez jelentette a cikkünk tárgyát képező sportág hivatásos űzésének szimbolikus végpontját is.
Kész szerencse, hogy a hivatásosság nem jelent egyet a népi hagyományokkal, amelyeket a fentebb említett körülmények ellenére a mai napig tartanak. Ennek példája a már említett grabowi „Palant Ünnep”. Évszázadok óta (egyesek szerint 600 éve) minden húsvétkedden megrendezik az ünnepséget, amelynek központi elemét képezik a palantmérkőzések, amelyeken az egész falu részt vesz, a falu előljáróival együtt, sőt, még a plébános is a plébániájával. Hasonlóan őrzi a hagyományokat a sziléziai Cyprzanów falu is, ahol szintén a mai napig él a palantozás hagyománya.
Szintén a sportág reményteljes jövőképét erősíti a nemrég megalakult Lengyel Palanttársaság, amelyet könnyen meg lehet találni az interneten a #palantpowraca hashtag segítségével, amire ezúton is bátorítanék mindenkit!
Norbert Tkacz
Képek forrása: Lengyel Palantszövetség