Engelmayer Ákos, a Lengyelországban élő magyar újságíró, történész, oktató, diplomata kapta a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet által alapított Értékek Őre díjat.  – a kitüntetettel a DoRzeczy hetilap készített interjút. A díjazott beszélt a magyar és lengyel közös értékekről, mint a haza, a hagyomány és a család, hangsúlyozta, elborzadva figyeli, mi történik most Európában.

A két nemzet által vallott közös értékekről szólva megjegyezte: “a számomra kedves értékeket lengyel barátaim is osztják. Ez persze nem jelenti azt, hogy az egész magyar vagy lengyel társadalom számára fontosak lennének. - Szülőföld. Hagyomány. Család. - Sokak számára ezek nem túl divatos szavak. (…) Ennek ellenére szeretném hinni, hogy ezek az értékek megmaradnak, mert egész életemben igyekeztem úgy cselekedni, hogy megvédjem őket. Ellenzékiként, majd diplomataként Magyarország európai uniós tagságát küzdöttem. Az azonban egy teljesen más Unió volt, mint a mai. Akkor nem ilyen közös Európában gondolkodtunk. A mai Európai Unió átlépett az alapítók céljain, vagyis a keresztény gyökereken. Hogy mi lesz ennek a vége? Nem tudom. Itt most nem arról van szó, hogy befogadjunk-e több százezer migránst muszlim országokból vagy sem. A brüsszeli liberális elit Európa ezeréves alapjait kezd lerombolni, és ez a szörnyű!”

„Én már öreg ember vagyok. A történelem számos fordulatán mentem keresztül. Amikor a tévében látom a Lukasenka-rezsim által szervezett Lengyelország elleni migráns-támadást, egyrészt nagyon sajnálom ezeket a szegény embereket, másrészt pedig nincs kétségem: ez háború! Már több hete meg voltam győződve arról, hogy ez a konfliktus a Vlagyimir Putyin számára kedvező helyzet kialakításáról szól. Hogy az orosz elnök felajánlhassa segítségét a vita megoldásában, és meg tudja győzni a Nyugatot, arról, hogy  Moszkva nélkülözhetetlen.

A nyugati elit ennyire naiv lenne?

Igen. A nyugati vezetők ismét csúfos kudarcot vallanak. Szerintem hasonló a helyzet az 1938-as ausztriai Anschlusshoz, a közvetlenül Lengyelország német és orosz megszállása előtti időszakhoz hasonló helyzethez. Rettenetes, hogy ezeknek a tapasztalatoknak ellenére a Nyugat minden szép szavaival és nagy szlogenjével ma ismét veszíteni fog. Ez személyes tragédia számomra.

A "háború" szó azonban itt nem túlzás?

Az első világháború különbözött minden korábbi konfliktustól. Ekkor alkalmaztak a németek a történelem során először nagyobb léptékben harci gázokat. A második világháború is más volt. Aztán a sorsa atombomba telepedett le. Ma senki sem fog atomfegyvert használni. Viszont hibrid háborúkkal, "zöld emberkékkel" és tömeges dezinformációval van dolgunk. Még a családomon belül is heves vitákat folytattam arról, hogy megnyissa-e a határt a migránsok előtt. Mégoly szörnyű is ezeknek az embereknek a sorsa, kétségtelen, hogy Lukasenko hibrid háború indítására használja őket. Ha ez háború, vannak áldozatok is. Ezt a háborút pedig meg kell nyernünk, de sajnos nem fogjuk megnyerni.

Miért?

Mert a nyugati elit le fog ülni Putyinnal és elkezd beszélni a gázról, olajról, valamint a tolerancia és a humanizmus előmozdításának szükségességéről. Az orosz elnök pedig  skrupulusok nélkül ki fogja használja a Nyugat gyengeségét. Célja egyértelmű: újra alárendelni Moszkvának Közép-Európát. Hogy fegyveres támadás lesz-e? Nem tudom, és valószínűleg nem is fogom megélni.

Szerintem a mi európai régiónk számára továbbra is Lengyelország és Magyarország hozzáállása a remény, amelyek - bár olykor olyan súlyos hibákat követnek el, amelyekről most nem beszélek - próbálnak szembeszállni az öreg kontinens alapjainak lerombolásával, ill. harcolni a bolsevizmussal. Hogy sikerülhet-e? Nem tudom. De hamarosan, néhány héten belül ki fog derülni, hogy az Európai Unió engedményeket tesz Putyin és Lukasenka felé.

Ennek ellenére a magyarok másként viszonyulnak Oroszországhoz, mint Lengyelországhoz. Ez az eset megoszthatja nemzeteinket?

Talán nem. Ugyanakkor nem osztom és nem is értem azt a vádat, hogy Orbán Viktor Moszkva-barát. A második világháború után a lengyelek és magyarok szovjet megszállással kapcsolatos tapasztalatai szinte azonosak. Idén ünnepeltük az 1956-os magyarországi véres események 65. évfordulóját. Figyelembe kell azonban venni, hogy Magyarország jóval kisebb ország, mint Lengyelország, és még jobban függ mind az orosz energiaforrásoktól, mind az orosz energiaforrások, illetve szovjet atomerőművek működtetéséhez kapcsolódó technológiától. Budapest tehát jobban függ Moszkvától, mint Varsó. A magyarok azonban nem annyira oroszbarátok, mint ahogy azt egyes lengyel médiumok próbálják lefesteni. Néhány éve egy népszerű újság beszámolt arról, hogy Putyin Magyarországon járt - nagyon sajnálom, de ez igaz -, és hozzátette, hogy ebből az alkalomból avatták fel az 1956-ban elesett szovjet katonák emlékművét. Egy fenét! Emlékművet avattak az első világháborúban itt elesett orosz hadifoglyoknak Esztergomban. Egyes lengyel médiumok ezt direkt úgy ábrázolták, hogy Orbánt Putyin ügynökeként mutassák be.

Ami viszont megrémít, az az, hogy mennyire oroszbarátok az olyan szélsőjobboldali mozgalmak tagjai, mint a Marine Le Pen Nemzeti Szövetsége vagy a közelmúltbeli botrányos kaliszi antiszemita felvonulás résztvevői. Ezek szovjet ügynökök. Nem orosz! Szovjet! Meggyőződésem, hogy országaink mindegyikében működnek szovjet ügynökök. És az a szörnyű, hogy a Nyugat ezt nem látja és nem is akarja látni. Vegyük például Angela Merkel kancellárt, aki beleegyezett a Gazprom gázvezeték mindkét ágának megépítésébe. Miért tette? Mert így hisz a nemzetek közötti barátságban? És Gerhard Schröder? Képzeljük csak el, mi történne, ha Orbánt vagy Morawieckit kormányuk megszűnése után felveszik a Gazprom vezető pozíciójába. Hiszen ez vihart kavarna Európa-szerte. “ (…)

Azt mondja, Vlagyimir Putyin célja, hogy visszaszerezze az irányítást Közép-Európa felett. 1956-ban a szovjetek fegyveres erőkkel szerezték vissza az irányítást Magyarország felett. Ezúttal Lengyelországban vagy Magyarországon is számít katonai beavatkozásra?

Szerintem Ukrajna lesz az első célpont Oroszország számára. Véleményem szerint ez az egész sor Fehéroroszországgal és az ún a migrációs válság az Ukrajna elleni fegyveres agresszió előkészítése.”

Az interjút Jacek Przybylski készitette.