1981. december 13-án vasárnap reggel Lengyelországban elhallgatott a reggeli gyerekműsor a televízióban, és Jaruzelski tábornok alakja tűnt fel a képernyőn, aki bejelentette, hogy az országban mostantól hadiállapot uralkodik – ez volt a kommunista hatalom utolsó erődemonstrációja a nemzettel szemben, amely közel egy évtizedre megakasztotta Lengyelország szuverén demokráciává válását. Mi vezetett idáig, és mi is történt a hadiállapot alatt?
A kommunista vezetés már az 1980. augusztusi tengermelléki sztrájkhullám idején fontolgatta a hadiállapot bevezetésének lehetőségét a társadalmi zavargások megállítása és a születőben lévő demokratikus mozgalom megfékezése érdekében. Noha az év vége felé készültségbe helyezték a Lengyelország területén állomásozó szovjet egységeket is, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Irodája valószínűleg úgy döntött, hogy a nyilvánosság mozgósítása és az általános sztrájk veszélye miatt a hadiállapot akkori bevezetése eszkalációhoz vezethet. feszültség és nyílt konfrontáció a társadalommal, ami az események ellenőrizetlen fejlődéséhez vezethet.
1980. november 10-én bejegyezték a Szolidaritás Szakszervezetet, 1980. november 12-én pedig Wojciech Jaruzelski tábornok az Országos Védelmi Bizottság ülésén bejelentette, hogy a hadiállapot jogi hátterét kidolgozták, az karhatalmisták szolgálatba helyezésének tervével és az internálási listákkal együtt.
Egy hónappal később a pártvezetés értesült arról, hogy Moszkvában kidolgozták az 1968-as csehországi invázióhoz hasonló „hadgyakorlat” tervét, de a lengyelek a házon belüli megoldás mellett érveltek, és a szovjet beavatkozás ellen gyakorolt nyomást Brezsnyevre az Egyesült Államok is.
1981 januárjától azonban rohamosan romlott az addig sem túl magas színvonalú élelmiszerellátás, az utcán kígyózó sorok nagyságával együtt nőtt az emberek ingerültsége, elégedetlensége a fennálló politikai rendszerrel szemben. Még a 36 éve hatalmon lévő állampárt, a LEMP tagságának közel negyede is belépett a Lech Walesa vezette, tízmilliósra duzzadt Szolidaritás szakszervezetbe, amely sztrájkok révén igyekezett demonstrálni erejét és tárgyalásra kényszeríteni a kormányt. A párt támasza lényegében a belbiztonsági erőkre és a hadseregre zsugorodott, amelyek egyre nagyobb befolyásra tettek szert.
1981 februárjában a párton belül középutasnak számító Wojciech Jaruzelski tábornok, nemzetvédelmi miniszter lett a kormányfő, akinek helyzetét nehezítette a LEMP radikális balszárnya és a válság megoldását, az ellenzékkel való leszámolást sürgető szovjet vezetés is. Az életszínvonal tovább süllyedt, a vezetés nyáron a jegyrendszer bevezetésére kényszerült.
A pártvezetés hatalmának zsugorodásával párhuzamosan erősödött a Szolidaritás, de a szakszervezet vezetése sem volt könnyű helyzetben, mert a helyi szervezetek egyre radikálisabban követelték a hatalommal szembeni fellépést. A pártvezetés szovjet nyomásra és a szovjet katonai beavatkozást elkerülendő ősszel elhatározta a hadiállapot bevezetését. Ezt gondosan felépített, a nehézségekért a Szolidaritást felelőssé tevő propagandakampány előzte meg, amelynek nyomán a szakszervezet támogatottsága csökkent is.
Chris Niedenthal ikonikus képe Forrás: culture.pl
December 10-én ezért Jaruzelski beszámolt Brezsnyevnek az előkészületek befejezésről, és újfent kérte, hogy amennyiben nem terv szerint alakulna a helyzet, a szovjetek nyújtsanak katonai segítséget neki. Andropov és az SZKP KB nemmel felelt, valószínűleg újabb Afganisztántól tartottak. Ezután december 12-én a szűk pártvezetés hozta meg a döntést. Ezt követően szombat és vasárnap fordulóján 00:00 órakor a ZOMO egységei országos akcióba kezdtek ellenzéki aktivisták letartóztatására. A hadiállapot bevezetésének napján megközelítőleg 70 ezren vettek részt az ország területén folyó tevékenységekben. a lengyel hadsereg katonái, 30 ezer Belügyminisztérium tisztjei és közvetlenül a városok utcáin 1750 harckocsi és 1400 páncélozott jármű, 500 gyalogsági harcjármű, 9000 autó, valamint több helikopter- és szállítórepülőszázad. Az összes haderő 25%-a Varsóban és környékén összpontosult. 10 000 tiszt vett részt a „Jodła” hadműveletben, amelynek célja az állam biztonságára veszélyesnek tartott kiválasztott személyek előzetes letartóztatása és börtönbe helyezése volt.
Reggel hatkor minden médium csak a következő beszédet sugározta:
Katonaként és a lengyel kormány fejeként fordulok Önhöz. (…) Szülőföldünk a szakadék szélén áll. Nemzedékek vívmánya, a hamvaiból felemelt lengyel haza romba dől. Az állami struktúrák megszűnnek működni. Minden nap újabb csapásokat mérnek a hanyatló gazdaságra. Az életkörülmények egyre nagyobb teher nehezedik az emberekre. Fájdalmas megosztottságok sora fut át minden munkahelyen, sok lengyel otthonon keresztül. A végeláthatatlan konfliktusok, félreértések és gyűlölet légköre lélektani pusztítást végez, sérti a tolerancia hagyományait. A sztrájkok, a sztrájkkészség és a tiltakozó akciók már megszokottá váltak. Még az iskolásokat is megfertőzik ezzel. Tegnap este sok középületet elfoglaltak. Felhívások születnek, hogy fizikailag bánjanak el a „vörösökkel”, különböző nézeteket valló emberekkel. Megszaporodnak a terror, a fenyegetés és az erkölcsi önbíráskodás esetei, valamint a közvetlen erőszak. [...] Nem a napok, hanem az órák hozzák közelebb az országos katasztrófát. Az őszinteség megkívánja, hogy feltedd a kérdést: ennek így kellett történnie? [...]
Nagy a felelősség terhe, amely a lengyel történelem e drámai pillanatában rám nehezedik. Kötelességem vállalni ezt a felelősséget [...]. Bejelentem, hogy a mai napon megalakult a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa. Az Államtanács az alkotmány előírásainak megfelelően ma éjfélkor bevezette a hadiállapotot az egész országban. Azt akarom, hogy mindenki megértse tetteink indítékait és céljait. Nem katonai puccsra, katonai diktatúrára törekszünk. [...] A lengyel problémák egyikét sem lehet hosszú távon erőszakkal megoldani. A Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa nem helyettesíti az alkotmányos hatalmi szerveket. Feladata csak az állam jogrendjének védelme, a rend és fegyelem helyreállítását lehetővé tevő végrehajtói garanciák megteremtése. Ez az utolsó módja annak, hogy az ország leküzdje a válságot, hogy megmentsük a hazát az összeomlástól. [...]
Forrás: wikipedia
Katonai parancsnokság alá helyezték az államigazgatást, a közlekedést, a távközlést, az energiaipart, a bányászatot, a kikötőket, a stratégiai fontosságú üzemeket. Lezárták a határokat, cenzúrázták a leveleket, a két fő pártlap kivételével felfüggesztették a sajtó tevékenységét, az intézményeket katonai komisszárok lepték el. Megtiltották a szószékről intézett közlemények kihirdetését is a templomokban.
Kikapcsolták a telefonokat, este 22 órától reggel 6-ig kijárási tilalmat vezettek be, tízezreket internáltak, köztük a Szolidaritás legfontosabb vezetőit is. Országszerte, különösen Szilézában és a Tengermelléken heves sztrájkok robbantak ki, amelyeket kíméletlenül eltiport a karhatalom. Csak a Wujek bánya előtt kilenc bányász életét követelő sortűz dördült.
A Nemzeti Emlékezet Intézete 2006-ban 56 főre becsülte a sztrájkok és tüntetések során a hadiállapot alatt elhunytak számát (1981. december 13. és 1983. július 22. között), akik főleg halálos lövések és verések következtében haltak meg. A Belügyminisztérium tevékenységét vizsgáló rendkívüli parlamenti bizottság megállapította, hogy a BM tisztségviselőinek a hadiállapot bevezetésétől 1989-ig végzett tevékenysége eredményeként nem kevesebb, mint 91 dokumentált haláleset történt, de lehetséges, hogy a halálos áldozatok teljes száma meghaladhatja a 100-at is.
A Szolidaritás - noha hivatalosan csak 1982. október 8-án helyezték törvényen kívül - föld alá kényszerült, a lengyel társadalom gyakorlatilag kettészakadt. A kibontakozó passzív ellenállás támasza volt a lengyel pápa, II. János Pál is.
Norman Davies a lengyel hadiállapot 1981-es bevezetését "a modern Európa történetének legtökéletesebb katonai puccsának" nevezte. Andrzej Ajnenkiel szerint a hadiállapot egy sui generis katonai puccs volt. Wojciech Roszkowski véleménye szerint „jogi értelemben a hadiállapot államcsíny volt”. Andrzej Friszke kijelenti, hogy az Államtanács határozatának kibocsátása a hadiállapot bevezetéséről a Szejm folyamatban lévő ülésszaka alatt „törvénysértés”, és valójában „valóságos államcsíny volt”.
Valódi felelősségre vonás sohasem következett be, a CBOS ugyanakkor évek óta méri az ezzel kapcsolatos attitűdöket:
1994 - 54% mellette, 23% - ellene, 23% - nehéz megmondani;
1996 - 54% mellette, 30% - ellene, 16% - nehéz megmondani;
2001 - 51% mellette, 25% - ellene, 24% - nehéz megmondani;
2011 - 44% mellette, 34% - ellene, 22% - nehéz megmondani;
2016 - 41% mellette, 35% - ellene, 24% - nehéz megmondani.
A hadiállapotot 1983 januárjában felfüggesztették, majd júliusban feloldották, az internáltakat hazaengedték. A megreformálhatatlan rendszert már nem lehetett sokáig fenntartani: 1989-ben a kerekasztal tárgyalásokon megállapodás született a hatalom átadásáról.