Augusztus idusa Magyarországon ma már csak a katolikus hívek számára jeles nap, Lengyelországban azonban a Nagyboldogasszony ünnepe mellett állami ünnepséget is tartanak: ez a Lengyel Hadsereg Ünnepe, amelyhez természetesen a magyar történelem is kapcsolódik…
Füves Boldogasszony
Ami az egyházi ünnepet illeti, ez az egyik legfontosabb és legrégebbi Mária-ünnep az egész liturgikus évben. Eredete az ötödik századra nyúlik vissza, Szűz Mária mennybemenetelére emlékszik, aki a dogmatika szerint egész lelkével és testével együtt költözött a mennyországba. Az ünnepi hagyomány Jeruzsálemben született, innen került Rómába, a nyugati országokba, majd a szlávokhoz.
Lengyelországban, ahol, akárcsak Magyarországon, a Mária-kultusz nagy jelentőséggel bír, évszázadok óta gazdag ünnepi liturgia, és számos népszokás tartozik hozzá. Füves Boldogasszonynak is nevezik.
Érdekes módon ez a szokás éppen nem a kereszténységből ered, hanem a római Diana istennő ünnepéhez kapcsolódik, amelyet két nappal korábban, augusztus 13-án ünnepeltek. A szláv törzsek már a 3. században is tisztelték a Füvek Nagyasszonyának ünnepét, és ezen a napon terményáldozatokat mutattak be az istenségeknek. Az ünnep ezáltal a föld és különösen a termés ünnepe is. Ilyenkor ér véget az aratás, ezért ez a legjobb alkalom arra, hogy hálát adjunk a sikeres termésért, és imádkozzunk a jövőbeli termésért.
Ezen a napon a hagyomány szerint gyógynövény-, zöldség-, gyümölcs- és virágcsokrokat áldanak meg.A feláldozott gyógynövényeknek különleges tulajdonságokat tulajdonítottak, amelyek megvédték az embereket és az állatokat a betegségektől. Hogy vihar idején megvédjék a házat a villámlástól, a gyógynövényekkel megvilágították a szobát és a tanyát. Érdekes módon azt is hitték, hogy a felszentelt termények segítettek a leányoknak a boldog házasságkötésben. Különleges erejük miatt a felszentelt növényeket főzetekhez adták.
A gyógynövények közül nem hiányozhat a csokorból az üröm, a cickafark, a kakukkfű, az orbáncfű és a menta. A varangyvirág, egy mérgező növény, amelyről úgy tartják, hogy különleges ereje van a gonosz szellemek elűzésére az otthonból.
A Lengyel Hadsereg Napja
Sokkal fontosabb ugyanakkor a Lengyel Hadsereg Napja, amelyet a két háború közti időszakban, majd a rendszerváltás óta ismét ezen a napon tartanak. A lengyel hadsereg napját a Lengyel Köztársaság Szejmje hivatalosan 1992. július 30-án foglalta törvénybe.
A nap, a lengyel-bolsevik háborű történetéhez kapcsolódik nevezetesen a Visztulai Csodához. Ez a varsói ütközet neve, amely a hadieseményekben oly gazdag lengyel történelemben is mérföldkő. 1920. augusztus 13. és 25. között került sor a lengyel fővárosban és annak elővárosaiban. A frissen függetlenné vált Lengyelország ugyanis rögtön szembekerült az orosz imperializmussal. A Vörös Hadsereg Mihail Tuhacsevszkij parancsnoksága alatt közeledett a lengyel főváros felé, és azt tervezte, hogy döntő csapást mér a fiatal lengyel államra.
A mesteri katonai stratégiának és a lengyel katonák hatalmas elkötelezettségének köszönhetően azonban a támadást sikeresen megállították. Ebben kulcsszerepet játszott Władysław Sikorski tábornok 5. hadserege, amely augusztus 14-én a Wkra folyónál kezdte meg a támadó hadműveleteket, míg a Jozef Pilsudski által augusztus 16-án a Wieprz folyó partjáról indított döntő ellentámadás áttörte a bolsevik védelmi vonalat.
A varsói csata nemcsak katonai-stratégiai siker volt, hanem a lengyel nemzet egységének és elszántságának szimbóluma is. A győzelem visszavonulásra kényszerítette a Vörös Hadsereget, ami viszont nagy hatással volt a lengyel-bolsevik háború későbbi menetére, és megállította a kommunista forradalom nyugat-európai elterjedését.
Edgar D'Abernon brit politikus nem véletlenül tartotta ezt a csatát a világtörténelem tizennyolc legfontosabb csatája egyikének, Vlagyimir Lenin, a bolsevikok vezetője pedig „óriási vereségnek” nevezte.
Néhány évvel a II. világháború előtt a lengyel vezérkari főnök a kor stílusában így fogalmazta meg az ünnep jelentőségét: „Közeledik augusztus 15-e, a Lengyel Katona Ünnepe, az 1920-as varsói csata évfordulója, amely a nem csak Hazánkat, hanem az egész keresztény civilizációt pusztulással fenyegető ellenség felett aratott dicsőséges győzelmet. A megszálló hordák ereje összeomlott a a lengyel katonat erőfeszítésével szemben, aki mögött egységben ott állt az egész nemzet a Nagy Vezér, Piłsudski marsall vezetésével. Ma, amikor újabb fenyegető felhők gyülekeznek a független Lengyelország felett, ismét eljöhet a pillanat, amikor a lengyel katonának kell majd viselnie a sok erőfeszítéssel kivívott függetlenség védelmének terhét...”
A magyar szál
A győzelem ugyanakkor nem született volna meg a magyar segítség nélkül. Ennek jelentőségéről többször írtunk a honlapon, érdemes azonban röviden összefoglalni, mi is történt.
1920 augusztusában két hadsereg állt szemben egymással. A történészek becslései szerint a lengyel erők létszáma mintegy 121 000 gyalogos és tüzérségi katona és 9300 lovas katona volt, míg az előrenyomuló bolsevik hadsereg 125 000 gyalogos és 7500 lovas katonával rendelkezett. A lengyelek felszerelésben is előnyben voltak Mihail Tuhacsevszkij hadseregével szemben.
Súlyos gondok voltak azonban a lőszerellátással. Az újjászületett Lengyelországnak még nem volt saját fegyveripara, a háború után viszont nem volt könnyű a fegyverbeszerzés. London vonakodott tárgyalásokat kezdeményezni, mert a bolsevikokkal való kapcsolatfelvételben reménykedett. A lengyeleknek hiába sikerült Párizsban jó feltételeket kialkudniuk a lőszerbeszerzésre, a francia fegyverszállításokat megakadályozták a csehszlovák hatóságok. A „Egy golyót se a ti Lengyelországotokért” és a „El a kezekkel Oroszországtól” jelszavakat kiabálták a sztrájkoló munkások Európa különböző országaiban, mivel a kommunisták meg voltak győződve arról, hogy egy újjászülető Lengyelország a „társadalmi igazságosság” eszméjének megvalósítása és a proletariátus hatalomátvétele útjában áll. A szállítmányok Románián keresztül mehettek, de ez borzasztóan megnövelte az utazási időt.
Kazimierz Sosnkowski tábornok, az Államvédelmi Tanács akkori tagja 1920 júliusában úgy becsülte, hogy a lengyel hadseregnek augusztus közepére elfogy a lőszere.
Magyarország, ebben az időben éppen a 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés sokkjában leledzett, nem sokkal a Tanácsköztársaság bukása után. Teleki Pál felismerte, hogy Magyarország számára a nemzetközi elszigeteltségből való kilábalás egyik módja az lehet, ha bekapcsolódik a bolsevikok elleni küzdelembe. Az ezeréves lengyel-magyar barátság viszont megkönnyítette a budapesti kormány számára, hogy a lengyel hadsereg katonai segítségére siessen.
1920. július 8-án a magyar hadügyminiszter, Sréter István vezérőrnagy elrendelte a magyar hadsereg teljes lőszerkészletének sürgős átcsoportosítását Lengyelországba, és elrendelte, hogy a következő két hétben a Weiss Manfréd lőszergyár (közismert nevén a Csepel Művek) kizárólag lengyel igényekre dolgozzon. A lengyel hatóságok a Csepel-szigeten található Manfred Weiss gyárból összesen több mint 40 millió töltényt rendeltek Mannlicher és Mauser puskákhoz. Ezt a segítséget az antant megakadályozta, mivel a fegyverszüneti szerződés értelmében hivatalosan megtiltotta a lőszerek Lengyelországba történő kivitelét. A blokádot csak azután oldották fel, hogy a lengyelek határozottan közbeléptek a franciáknál.
Közvetlenül a világsorsdöntő csata előtt, 1920. augusztus 12-én érkezett meg a skierniewicei állomásra a magyaroktól származó lőszerrel és fegyverekkel zsúfolásig megtöltött első vonat, amely hosszú, kerülő úton, Románián és Lembergben keresztül érkezett. Több mint 20 millió töltényért az osztrák Mannlicher-puskákhoz és 20 000 tüzérségi lövedékért Lengyelország szénszállítmányokkal fizetett Magyarországnak. A fegyverszállítmány kritikus időpontban érkezett, mivel a Vörös Hadsereg már Varsó külvárosát támadta, és sok lengyel katonának ekkoriban alig egy tucat töltény maradt tartalékban. Alig egy nappal a magyar lőszerek átvétele után máris heves harcok kezdődtek Radzymin és Ossow mellett.