Október 6. és 9. között a lengyelországi barangolásaim következő állomása a mazúriai Gierłoż volt, melynek területén a világtörténelem egyik legnyomasztóbb emléke, az 1941 és 1944 között Adolf Hitler főhadiszállásául szolgáló „Farkasverem” („Wolfsschanze”) hatalmas bunkerrendszere (vagy legalábbis, ami abból megmaradt) található.
A „Farkasverem” története egészen 1940 végéig nyúlik vissza. Miután Hitler kiadta a német hadvezetés számára a Szovjetunió lerohanását célzó „Barbarossa” hadművelet kidolgozását elrendelő utasítását, felmerült annak a szükségessége, hogy az OKW (Oberkommando der Wehrmacht – a német hadsereg főparancsnoksága) számára, melynek élén maga a Führer állt, a jövőbeli frontvonal közelében egy állandó, jól védhető és álcázható főhadiszállást hozzanak létre. Hosszas vizsgálódás után a német hadvezetés választása az akkor a Német Birodalomhoz tartozó Rastenburg (ma Kętrzyn) város környékére, a mai Gierłoż területére esett.
Gierłoż tipikus északkelet-mazúriai vidék: lágyan ívelő dombocskák, rajtuk nagy területű, egybefüggő erdők, körülötte gyönyörű tavak és mocsaras-lápos területek. Vadakban és (a vizet kedvelő) rovarokban, illetve békákban, gombákban rendkívül gazdag terület. A közelében fekvő Kętrzynből két kis falun keresztül juthat az ember Gierłożba. Mind Kętrzyn, mind pedig a környező falvacskák ősi német települések. Én magam is szerte a vidéken az 1919 előtti német emlékek sokaságába, többek között például német nyelvű sírkövekbe botlottam. Újabban már az ott élő lengyelek is büszkén (vagy inkább elfogadóan?) tekintenek erre a német örökségre, amit jól szimbolizál a kętrzyni vasútállomás kiállítóterme, ahol fekete-fehéren (igaz, csak lengyelül) le van írva, hogy a térség vasúthálózatának nagy része a porosz érában épült ki, porosz uralkodók rendeletére, porosz iparmágnások pénzéből, javarészt porosz munkások által. Egyes ottani éttermek falait régi, 19. századi német képeslapok borítják – tele német nevekkel. Megdöbbentő módon a helyiek maguk is néha Rastenburgként hivatkoznak a városukra.
A német hadvezetés döntése nyomán 1940 végétől kezdve a kisváros környékén több ezer munkás, teherautó és hatalmas vonatszerelvények sokasága jelent meg a Todt Szervezet koordinálása mellett, hogy felépítsék Hitler és az OKW addigi legnagyobb főhadiszállását. Az első épületek nagy része fából és téglából épült, később ezeket vasbetonnal erősítették meg, illetve hatalmas betonbunkereket húztak melléjük. Az objektum végleges formáját 1944. november 8-ára nyerte el. Hitler és legfőbb stábja 1941. június 24-én érkezett meg a „Farkasverembe”. A Führer 1944. november 20-áig hosszabb-rövidebb megszakításokkal több mint 800 napot töltött el ezen a helyen és itt hozta meg számos, a második világháború menetére és a Birodalom életére nézve meghatározó döntését, a Moszkva elleni támadás elrendelésétől kezdve a zsidókérdés végső megoldásának parancsba adásáig.
Hitler mellett több mint 2 000 főnyi személyzet teljesített szolgálatot a „Farkasveremben”. Az OKW tisztjein kívül a szárazföldi és légierő, a haditengerészet, a külügyminisztérium és jó néhány más hivatal létesített itt állandó képviseletet, de volt saját részlege a bázison például Albert Speernek és munkatársainak, illetve Hitler titkárságának és testőrségének, valamint az SD vezetőjének is. Értelemszerűen ennek a hatalmas apparátusnak szüksége volt többek között szakácsokra, orvosokra, takarítókra, ezenkívül állandó SS-őrségre, rádiósokra is, továbbá mivel az épületeket fokozatosan bővítették, illetve erősítették helyet kaptak itt mérnökök és építőmunkások is. Az egyik legérdekesebb, hogy ezek a különböző részlegek többnyire külön-külön épületekbe települtek, melyek nagy részét mára azonosították, így egy-egy építmény előtt állva a látogatók annak funkciójával is megismerkedhetnek a helyben és az interneten elérhető tanulmányok és térképek, táblák segítségével.
A 6,5 km2 területű főhadiszállást 3 főbb biztonsági szektorra osztották, melyek közül a legbelsőben, vagyis az 1. számúban helyezkedett el a Führer-, a Bormann-, a Keitel-, a Jodl- és a Göring-bunker, vagy például a híradósok és a testőrség épülete. A 2. számú zóna adott helyet a Ribbentropp-, Todt- és Speer-bunkereknek, valamint a légvédelmi erődítményeknek, a vasútállomásnak, valamint az objektum őrzésért felelős SS-katonák egy nagyobb csoportjának. A 3. szektor volt a külső védelmi terület, szögesdróttal, őrtornyokkal, géppuskafészkekkel, harckocsiállásokkal és aknamezővel megerősítve.
A „Farkasverem” leggigantikusabb épülete egyértelműen a Führerbunker, melynek betonfala Hitler hálószobája körül elérte a 8 méter (!) vastagságot, mely a szövetségesek legnagyobb erejű bombáinak is képes lett volna ellenállni. Egyes helyeken azt írják róla, hogy annyi beton felhasználásával készült, hogy abból háromszor fel lehetett volna építeni az Empire State Buildinget. Utána méreteiben a Göring- és a Bormann-bunker, a haderőnemi vezérkarok bunkerei, valamint a délnyugati szektorban elhelyezkedő légvédelmi torony, illetve a Luftschutzraum für Gäste (magyarul „Vendégbunkernek” nevezhetnénk röviden) következnek. Utóbbiban többek között Benito Mussolini olasz Duce, Ion Antonescu román marsall, III. Borisz bolgár cár, Horthy Miklós magyar kormányzó, Josef Tiso szlovák elnök, Carl Gustaf Mannerheim finn elnök, Slavko Kvaternik horvát elnök és Jányi Gusztáv, a magyar 2. hadsereg parancsnoka is megfordultak. Egyébként a bunkerek impozáns méreteinek is az volt az egyik oka, hogy Hitler lenyűgözze az idelátogató államfőket és katonai vezetőket.
1944. november 20-án a Vörös Hadsereg egyre közelgő csapatai miatt a Führer végleg elhagyta a „Farkasvermet”, melyet aztán a német utászok épületről épületre haladva leromboltak – igaz korántsem jellegzetes német alapossággal. Számos építmény roppant jó állapotban maradt fenn és nem egynek a belsejében is el lehet sétálgatni. Igaz, aki arra jár, az jobban teszi, ha – velem és néhány kalandvágyóbb lengyel fiatallal, illetve hadirégésszel ellentétben – komolyan veszi a kihelyezett táblákon lévő utasításokat, és nem dugja be a fejét minden lyukba, nem mászik, kúszik be a több tonnás betondarabok közé, nem surran fel a néhol több tízméter magas romok tetejére, és nem ereszkedik le az aknajáratokba, mert az ilyen kis vakmerőségeknek adott esetben súlyos következményei lehetnek, hiszen a komplexum nagy része erősen instabil.
Három apró érdekességre hívnám még fel az olvasók figyelmét. Először is érdemes a mai múzeum területén kívül is szétnézni, ugyanis az épületek egy jelentős része a kerítésen kívül található, illetve keleten tovább menve a közút mentén eljuthatunk egy olyan helyre, ahol megtekinthetjük Hitler egykori kertjének maradványait, egy haditechnikai, egy minimakett és egy lovag kiállítást is. A múzeumon belül érdemes külön figyelmet szentelni az 1944-es varsói felkelésnek emléket állító garázsnak, melyben megtekinthető a barikádok egykori legendás „Chwat” névre hallgató Jagdpanzer 38(t) típusú páncélosa (páncélvadásza), a felkelés egyik legfőbb szimbóluma. Két épület is emléket állít még egy fontos eseménynek, nevesen a Hitler elleni Stauffenberg-merényletnek, ugyanis 1944. július 20-án a „Farkasveremben” kísérelte meg Stauffenberg ezredes kioltani a Führer életét egy bomba segítségével, ily módon próbálva véget vetni Hitler ámokfutásának. A célszemély azonban túlélte a merényletet és véres bosszút állt az összeesküvőkön, akik közül több százat végeztek ki a következő hónapok során.
Újhelyi János Ábel
Képek a helyszinről (Fotó: a szerző)
