Kevés olyan filmmel lehetett az elmúlt években találkozni, mely úgy mutat be generációs traumát, úgy mesél el egy gyerekvállalással kapcsolatos női történetet, hogy a néző nem érezheti azt: a torkán bármifajta (aktuál)politikát akarnak „lenyomni”. Ilyen szempontból – bár a film története nehéz kérdéseket dolgoz fel – egy, a Varsói Filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott 2022-es magyar alkotás üdítő kivétel.
Egy fiatal lány gépiesen mondja tollba: otthoni körülményei nem teszik lehetővé, hogy egészséges, újszülött gyermekét felnevelje – ezért a vele egy szobában ülő, örökbefogadó, gyermektelen házaspár javára lemond a kislányról. A kamera szinte végig a lány merev, majdnem kifejezéstelen arcát követi – mindeközben a néző pontosan érzi: az örökbefogadók alig tudják visszafojtani boldogságukat. Zsófinak gyermeke születése után hat hétig van lehetősége arra, hogy megváltoztassa döntését.
Manapság egyre nehezebb olyan filmet találni a játékfilmes kínálatban, mely nem valamifajta politikai agendával készült, mely nem akarja erőszakkal „kézen fogni” a nézőjét – megmondva neki: miről és hogyan gondolkodjon. Még ritkább, ha egy játékfilmes alkotás forgatókönyve nem egydimenziós karakterek ábrázolásával és bemutatásával rabolja a közönség idejét. A Hat hét című magyar film annak ellenére, hogy nehéz témát (lányanyaság és nyílt örökbefogadás) dolgoz fel, egyik hibába sem esik bele: nézőjét felnőttnek tekinti, nem ítélkezni, hanem elmesélni akar – s teszi ezt érzékenységgel, megértéssel, patikamérlegen kimért érzelmekkel.
A rendező, Szakonyi Noémi Veronika és egyik forgatókönyvíró társa, Vincze Máté dokumentumfilmes háttérrel bírnak – ez az a hozzáállás, ami a szövegkönyven túlmenően a képi megjelenítésben is visszaköszön. A kamera szinte végig a főszereplőt, Zsófit – az érettségi és gyerekszülés előtt álló sportoló diáklányt – követi, egy-egy jelenet erejéig kitérve azokra a szereplőkre, akik Zsófi döntésének (a gyereket nemcsak kihordja, hanem nyílt örökbefogadással mond le róla – így a leendő szülőkkel személyesen is találkozik) részeseivé, és érzelmi hullámzásának elszenvedőivé válnak.
Zsófi pedig dühös, és nem is kicsit. Teherbeesése minden tervét borította: tehetséges sportolóként tudja, hogy az asztalitenisz az egyetlen út, ami őt a panelházi, deprimáló családi közegből ki tudja emelni – a szülés és az utána kötelező gyógyulási folyamat ugyanis pontosan a kiugrást biztosítható nagy nemzetközi versenyen való részvételét veszélyezteti. Dühe nemcsak az őt és húgát egyedül nevelő, alkoholista édesanyját, hanem tágabb környezetét (edzőjét, sporttársát) is eléri – legérzékenyebben saját anyját érintve, aki talán tudattalanul, de megnehezíti lánya döntését az örökbeadásról. A film előrehaladtával egyre világosabb lesz: nem ő, hanem az érettségi előtt álló lánya a felnőtt – Zsófi pedig, főleg lánya megszületése után, egyre kevésbé tudja összetartani a férfi nélküli családot.
A szerepválasztásra koncentrálva a film három, jól megírt, összetett, érzelmileg sérülékeny–sérült nőről (Zsófiról, Zsófi anyjáról és az örökbefogadó anyáról), a Zsófi és a két másik nő közötti kölcsönös függőségről szól, illetve arról: Zsófi egyenrangú partnerként hogyan viszonyul hozzájuk.
Apropó, nemek: a filmben egy mellékszereplőn (az örökbefogadó pár férfitagján) kívül egyetlen megbízható férfikarakter nincs – viszont ezzel a forgatókönyv nem kérkedik. A történet kibontakozásával kapunk csak arra utalást, hogy a családi dráma mélyén az is meghúzódhat, hogy Zsófi maga sem ismerte az apját. A főszereplő nagyon meredek érzelmi hullámvasútra kerül, melyet a születés után feléledő és egyre erősödő anyai ösztönei hajtanak – mindez a filmben egy lépésről lépésre felépített, elnyújtott katarzisban csúcsosodik ki, amiben Zsófi (a film alatt egyetlen alkalommal) az örökbefogadó anyával kerül konfliktusba. A helyzet megoldása az egyik legérzelmesebb, legszebb és legmeghatóbb jelenet, amit az elmúlt években filmvásznon láttam. A Hat hét ezek után meghagyja nézőjének a jogot arra: saját értékrendje szerint kezelje a főszereplő – végleges – döntését.
Aki látta a Sils Maria felhőit, valószínűleg emlékszik arra: az Alkonyat-sorozatból ismert Kristen Stewart mennyire egyenrangú partnere tudott lenni és maradni a nálánál sokkal tapasztaltabb Juliette Binoche-nak. A Hat hét esetében a Zsófit játszó Román Katalinra ez fokozottan igaz, ugyanis a színész majdnem teljesen amatőrként játssza el a szerepet – a film fő katarzisát, a bölcső melletti jelenetet ennek a fényében érdemes nézni.
A film érzelmi töltetének bemutatását az operatőri és vágómunka is szolgálja: az elején még nagyon feszes vágás később lazábbá válik, a képi világ pedig (Zsófi anyai érzelmei megélésével párhuzamosan) egyre lágyabb lesz – mindezért is válik a Hat hét egy profi stáb majdnem hibátlan alkotásává.
Első nagyjátékfilmes rendezőtől és a forgatókönyvet jegyző csapattól pedig ennél többet egyszerűen nem lehet elvárni.
Zeöld Zsombor
A krakkói Jagelló Egyetemen és a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett Lengyelország-szakértő. Fő kutatási területe a lengyel, illetve a közép-európai kül- és biztonságpolitika. Jelenleg a Felczak Intézet ösztöndíjával Varsóban végez kutatómunkát.
A film a 38. Varsói Nemzetközi Filmfesztivál programjában szerepelt, s elnyerte a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját, a Zukor Adolf-díjat.
Hat hét (2022) – magyar filmdráma. Rendező: Szakonyi Noémi Veronika. Forgatókönyvíró: Vincze Máté Artur, Szakonyi Noémi Veronika, Daoud Dániel.