Félmúltunk értékelésével, elszámolásával és megítélésével, tehát ugyancsak fontos kérdéssel foglalkozott az a magyar-lengyel konferencia, amelyet a PPKE-BTK Történettudományi Intézete és Intézetünk szervezett 2023.feburár 9-én.

A konferencián több intézmény, magyar oldalról a PPKE-BTK (Pázmány Péter Katolikus Egyetem), a RETÖRKI (Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet), a NEB (Nemzeti Emlékezet Bizottsága), és a Médiatanács, lengyel részről pedig az IPN (Nemzeti Emlékezet Intézet), a Stefan Wyszyński Katolikus Egyetem, a Lengyel Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete, a Polska Press, és számos más intézmény kutatói, képviselői vettek részt.

Megnyió beszédében Maciej Szymanowski egy anekdotát idézett fel, amelyben immár a rendszerváltást követően egy minisztériumi konferencián szólalt fel, ahol meglepően kedves fogadtatásban részesült a hallgatóság részéről. Mint kiderült, az idősebb pártkáderek azért kezelték olyan szívélyesen, mert egy egykori kommunista funkcionárius fiának gondolták. Az anekdota épp arra bizonyíték, hogy valójában nem történt maradéktalan váltás a közéletben.

Karol Polejowski, a Nemzeti Emlékezet Intézete elnökhelyettese az IPN és a NEB együttműködését emelte ki, megerősítve a két intézmény abbéli szándékát, hogy a jövőben is folytatják, sőt, bővítik a kooperációt a múlt feltárásában.

Őze Sándor megnyitóbeszédében Karinthyra utalt, a találkozás egy fiatalemberrel c. novellából, visszaemlékezvel egy három évtizeddel korábbi budapesti beszélgetésre, amikor Mark Palmerrel beszélgetett az Eötvös Collegiumban – mi változott, mi nem sikerült azóta? - tette fel a kérdést. A mai találkozó résztvevői arra keresik a választ, hogyan mentette át az egykori hatalom a saját vagyonát, erőforrásait, embereit és befolyását.

Kovács Orsolya Zsuzsanna nagyk0vet köszöntő beszédében kijelentette, a kommunizmus öröksége még az ő generációját is érintette – saját emlékeit idézte fel azzal kapcsolatban, amikor a rendszerváltás után még gyermekfejjel tapasztalta meg a régi garnitúra hatalomátmentési kísérleteit a varsói magyar nagykövetségen, ahol édasapja teljesitett külszolgálatot. Baráti szavakkal üdvözölte a konferencia résztvevőit, hangsúlyozva, hogy az elmúlt időszakban azért már kinevelődött egy cselekvőképes, a régi kötöttségektől mentesen tevékenykedő generáció. 

Az első előadást Máthé Áron tartotta meg – aki „Lusztráció vagy igazságtétel” című, nagyívű, publicisztikai szálakkal is tarkított előadásában arról beszélt, miért nem sikerült mindez valójában az igazságtétel Magyarországon. A felemásra sikerült „bársonyos átmenet” egyik okaként a nagyhatalmi érdekeket, említette – és felidézte a három évtizeddel korábbi politikai, jogi intézkedéseket kiemelte, hogy nem pusztán lusztrációról van szó, de elszámoltatásról, jogi felelősségre vonásról, társadalmi igazságtételről, és kulturális változásról is szó van – ezeket tekintette át, és értékelte röviden a Zétényi-Takács törvénytől a Biszku-perekig. Végkövetkeztetéseiben arra jutott, ezek a küzdelmek még mindig tartanak: amit akkor a jog eszközeivel nem lehetett, most a történészeknek kell elérni azt.

A következő előadó Antoni Dudek a LEMP, az egykori állampárt hatalomátmentőiről beszélt. Pontosan felidézte, hogyan léptek fel, jelentek meg az egykori egyeduralkodó párt politikusai a rendszerváltás utáni politikában a baloldali pártokban. A neves történész végigtekintett a baloldlai posztkommunista erők rendszerváltás utáni karrierjén, a csúcspontokon és hullámvölgyeken, egészen a Baloldali Demokratikus Szövetség drámai népszerűség-vesztéséig.

Őze Sándor a humán értelmiség rendszerváltáskori szerepéről tartott előadást. Az akkori események konszenzusos jellegét emelgetve a kiegyezés-megegyezés-önfeladás kontextusában elemezte, főként a résztvevő értelmiségi réteg soraiban. Fényképes prezentációjában mutatta be az akkori befolyásos értelmiségiek pályaképét és életrajzait.

dr. Tóth Judit történész, levéltáros, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár (RETÖRKI) munkatársa az utolsó megyei első titkárok utóéletéről szóló előadásában beszélt a Párt-Állam-Párt adatbázisról, amely segít feltárni, hogy kik voltak a „gépezet fogaskerekei”. Ebben többek között megtalálhatók a virtuális párttagsági könyvek, melyből kiderül, hogy kik voltak azok a megyei, járási vagy akár városi titkárok, akik biztos talaját képezték a ország az országban uralkodó rendszernek. Míg az országos vezetést és annak működését jól ismerjük, a megyei apparátusokat annál kevésbé.  A fiatalítás jegyében az 1988-as pártértekezleteken fiatal vezetőket választottak a megyék élére, mint „utolsó” (ekkor persze még nem tudták, hogy ők lesznek az utolsók) titkárokat. Bemutatásra került két utolsó megyei első titkár pályája: Vastag Pálé, aki Csongrád megyei titkár volt, majd a rendszerváltás után a az MSZP országos elnökségének tagja, országgyűlési képviselő valamit igazságügy-miniszter. Még ifjabb volt  Jánosi György, aki 35 évesen vált a Tolna megyei Pártbizottság első titkárává. A rendszerváltás után a minisztérium tagja, visszavonulása után irodalmi szenvedélyének hódolt.

dr. Tomasz Kozłowski történész a belbiztonsági szolgálatok funkcionáriusainak utóéletét túlélési stratégiáit mutatta be. Sokan otthagyták a szolgálatot és beálltak a hadseregbe, nyugdíjba mentek, vagy egészen más szakmában kezdtek el dolgozni. Néhányat nem ellenőriztek. A második elem az amerikai titkosszolgálat volt, mivel a CIA felkereste a magyar titkosszolgálatot, és együttműködést kért az ember-, fegyver- és kábítószer-kereskedelem megállítása érdekében. A magyarok reakciója az volt, hogy hiteles szervezet akarnak maradni, ezért nem fognak együttműködni. A lengyel hírszerzés viszont nagyon lelkes volt. Voltak azonban, akik szolgálatban maradtak. A biztonsági szolgálat alapvetően elkötelezettséget igénylő szakma, így lehetővé teszi az aktuális hatalomhoz való alkalmazkodást.

A rendezvény képei

(A BESZÁMOLÓT FRISSÍTJÜK)