Hiszem, hogy ez csak egy zajkeltés az Európai Parlament részéről, mert egyértelműen megsérti az európai szabályokat; azokat a szerződéseket, amelyek az egész unió kinézetét meghatározzák – reagált Kisinyovban Mateusz Morawiecki miniszterelnök, azután, hogy az Európai Parlament határozatot fogadott el, amely Magyarország jövő évi EU Tanácsi elnökségének megszüntetését szorgalmazza.
Az EU Tanácsának soros elnökségét az elfogadott menetrend szerint Magyarország 2024 második felében venné át. Az Európai Parlament csütörtökön szavazta meg a hazánk elleni állásfoglalási indítványt: a dokumentum teljes szövegét 442 képviselő elfogadta, 144-en nemmel szavaztak, 33-an pedig tartózkodtak. A dokumentumnak 20 szerzője volt, köztük momentumos képviselők valamint Daniel Freund német zöldpárti politikus.
Az Európai Néppárt (EPP), a szociáldemokraták (S&D), a liberális Renew, a Zöldek és a GUE/NGL szélsőbaloldali képviselői – képviselői arra hívják fel a figyelmet, hogy szerintük átláthatatlan Magyarország törvényhozása, amely „aláássa az LGBTIQ+ jogait és a szólásszabadságot”, és veszélyezteti az akadémiai kutatás szabadságát.
Hiszem, hogy ez csak egy zajkeltés az Európai Parlament részéről, mert egyértelműen megsérti az európai szabályokat; azokat a szerződéseket, amelyek az egész unió kinézetét meghatározzák. Az EU teljes kormányzásának ily módon való tönkretétele nem pusztán a semmibe de egyenesen a szakadékba vezető út – értékelte a lengyel kormányfő.
A véleményem az, amit már Heidelbergben is elmondtam, hogy ha az egyes EU-tagok megerőszakolására törekednek, ha az uniós országokat minősített többségre próbálják kényszeríteni a döntéshozatali folyamatban, akkor ez az ún. föderalizáció, vagyis a döntéshozatali illetve bürokratikus folyamatok de facto központosítása, amit egy nagyon-nagyon rossz irányba tartó út, amely tévútra vezet – tette hozzá Morawiecki.
Véleménye szerint "egyelőre az ilyen típusú hangok az EP-ben még nem döntenek el semmit", ugyanakkor leszögezte, "Lengyelország nagyon egyértelműen rá fog mutatni nemcsak az ennek törvényenkívüliségére, a jogellenességére, és arra, hogy az EP a jogállamiságot sérti az ilyen esetekben. (…) A tágabb társadalmi, geopolitikai és politikai kontextust tekintetbe véve a tagállamok közötti különbségek megértésére kell törekednünk, nem pedig arra, hogy levágjuk a fejét és a végtagjait azoknak a tagországoknak, akik ellenzik bizonyos brüsszeli személyek és intézmények gleichschaltolási politikáját – hangsúlyozta Morawiecki.
Borítókép: Wikimedia Commons