Augusztus 26-án a Visegrádi Nyári Akadémia résztvevői Esztergomba látogattak, ahol megtekinthették a magyar egyháztörténet jelentős helyszínét, az esztergomi Bazilikát. A látogatás során a résztvevők Erdő Péter bíborossal, az Esztergom-Budapesti Egyházmegye római katolikus érsekével, akit Maciej Szymanowski faggatott a visegrádi régiót is érintő egyházi és hitéleti kérdésekről.

Bíboros úr üdvözlőjében kiemelte, hogy a minket fogadó rendezvényközpont névadója, Szent Adalbert találkozott I. Szent István honalapító királlyal, aki Magyarország új esztergomi templomát a prágai vértanú tiszteletére emeltette. Hangsúlyozta, hogy Esztergom Duna-parti városa nemcsak földrajzi értelemben néz észak felé, hanem kulturális értelemben is a régióval való közösség szimbólumát adja.

Erdő Péter beszámolt gyermekkori hitélményeiről, hívő szüleit ugyanis a kommunista rezsim megakadályozta végzettségük szerinti foglalkozásuk űzésében. A család számára azonban Isten és a vallás volt a legfontosabb, ezért ezek az atrocitások mintegy természetesnek tűntek számukra. Beszélt az imádság szerepéről is, kiemelve, hogy maga Isten tanított minket imádkozni, ezért a lélekben való, Isten akaratának alávetett imádság az életünk és a kultúránk fontos részét képezi.

A hallgatóság részéről több kérdés is érkezett a katolikus egyházban zajló nemzetközi folyamatok kapcsán. A német eredetű „szinodális útról”, illetve az egyházi szinódusokról (püspöki gyűlésekről) szóló kérdésre Erdő Péter kifejtette, hogy habár a közös döntéshozatal az Egyháznak már a Szentírásban is rögzített hagyománya, ennek középpontjában Isten akaratának keresése és a Szentlélekben való hit áll, nem pedig valamilyen „szociológiai elvnek”, társadalmi akaratnak való megfelelés. Meglátása szerint a mai korban ismét felmerül a kérdés, hogy mit jelent kereszténynek lenni – a kereszténynek ugyanis Jézus Krisztus örökségét kell követnie, és nem állíthat mást még akkor sem, ha a többség álláspontja eltér ettől.

Kérdést tettek fel a Magyar Katolikus Egyház szerepéről a nemzetközi katolikus együttműködésben, valamint az egyházdiplomácia helyzetéről és feladatáról a felekezetközi és vallásközi térben. A bíboros szerint a keresztények elsősorban nem diplomácia, hanem hit alapján kapcsolódnak egymáshoz, felidézve, hogy az Egyház intézményes struktúrái rendelkezésre állnak az egyházak közötti párbeszédhez. Illúziónak tartja azonban az olyan elképzeléseket, amelyek szerint minden vallás egyforma értéket hordoz. Isten ugyanis Jézusban történelmi valósággal szólt az emberiséghez, a keresztény hit pedig ebben a kinyilatkoztatásból fakad, amely világosan eltér más vallások tanításától.

Az egyházi reformok szükségesek, azonban ennek mindig Krisztus követését kell szolgálnia – ezért a Magyar Katolikus Egyháznak „szuverén módon” kell képviselnie hitbeli és történelmi tapasztalatait, az Egyház megmaradását ugyanis a kommunista elnyomás idején is a hitben való hűség garantálta. Kiemelte azt is, hogy az Egyház mindig csak annyiban képes hozzátenni az általános emberi fejlődéshez, amennyiben a szabad működést helyi szinten biztosítják számára.

A közönség kérdésére arról is megemlékezett, hogy a katolikusok kiemelt kapcsolatokat ápolnak a világ távoli egyházaival is, például Magyarországon található az egyiptomi eredetű kopt kereszténység régiós központja. Habár elsősorban nem teológiai, hanem erkölcsi és társadalmi kérdésekben folytatnak párbeszédet egymással, a katolikus Egyház sokat tanulhat ezektől a közösségektől, többek között a hit túléléséről idegen kultúrák között.

Kérdést tettek fel Erdő Péter számára a szekularizáció, a szekularizált állam megítéléséről is katolikus szempontból, ennek kapcsán kiemelte: az állam és az egyház összefonódása és szétválasztása nem „vagy-vagy” jellegű kérdés, hanem minden ország maga ítéli meg az Egyházhoz fűződő viszonyát, az Egyház pedig helyenként változó mértékben szólal fel nagy társadalmi kérdésekben.

További társadalmi kérdésként felmerült, hogy a fegyverkezés és a Közép-Európára leselkedő biztonsági kockázatok erősödésével ismét egyre aktuálisabbá válik az Egyház társadalmi tanítása a háborúról, amely szervesen fejlődött az évszázadok során. Míg a régi időkben az Egyház bizalmat követelt meg a hívektől az uralkodó felé az általa vívott háborúk igazságos mivoltát illetően, a 20. század traumái után a II. vatikáni zsinat lelkiismereti szabadságot adott a keresztény embernek a háborúban való részvétel kérdésében.

A katolikus hit közép-európai vonatkozásaira rátérve a bíboros arról beszélt, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása során alapvető keresztény értékekről beszélt, amelyek Európa lelkét adják, például a házasság és a család megőrzéséről. Említést tett a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sikeréről, amely során nemcsak a régióból, hanem az egész világból érkezők megélhették, hogy „jó volt katolikusnak lenni”, miközben a szélesebb társadalom számára is lehetőség nyílt bemutatni a katolikus értékeket.

Felidézte, hogy a visegrádi együttműködés egyházi szinten a kezdetektől fogva létezett: a lengyel és a magyar katolikus misszió történelmileg párhuzamosan, egymással összefüggésben indult el, Magyarországra pedig cseh és lengyel hittérítők érkeztek, akik közül némelyek hazánkban is maradtak. Hosszú ideig az esztergomi egyházmegye szomszédos volt a krakkói egyházmegyével, az ünnepi szertartásokat pedig évszázadokon keresztül magyar, német és szláv nyelvekre is lefordították.

Erdő Péter bíboros szavai felidézték, hogy Közép-Európa kulturális közösségében meghatározó szerepet játszik a kereszténység, az Istenbe vetett hit és a katolikus Egyház tanításai. A világban zajló társadalmi és szellemi folyamatok kihatással vannak a mi régiónkra, a társadalom, és különösen a hívők által adott válaszok pedig meghatározóak lesznek a Visegrádi Együttműködés jövőjében.

 KIL

Képek a találkozóról

Fotó: Tóth Tibor