Augusztus 27-én került megrendezésre a „Számok tükrében - Uniós, régiós és magyar-lengyel közvéleménykutatások eredményei” című panelbeszélgetés a 2023-as Visegrádi Nyári Akadémia keretében. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) Faragó Csaba, a Századvég Alapítvány külügyi igazgatója, Arkadiusz Adamczyk, a Wacław Felczak Lengyel-magyar Együttműködési Intézet tanácsának tagja és Rosonczy-Kovács Mihály, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója mutatták be a kapcsolódó intézmények kutatásait a lengyel és magyar társadalomnak az egymással, illetve a Visegrádi Együttműködéssel kapcsolatos vélekedéseiről.
Először Adamczyk úr ismertette a lengyelekre vonatkozó eredményeket. A konkrét számok bemutatása előtt megjegyezte, hogy habár az eredmények részben megdöntik a lengyel-magyar barátságról szóló hagyományos sztereotípiákat, az eredményeket azonban nem szabad túlmisztifikálni. Ismertette, hogy a lengyelek túlnyomó többsége pozitívan értékeli a V4-es együttműködést, az egyes országok tekintetében azonban Magyarország megítélése messze alulmúlta a Csehországgal vagy Szlovákiával kapcsolatos szimpátiát. A lengyelek úgy vélik: a V4 nemzetei közül a szlovákok hasonlítanak rájuk a leginkább, a magyarok pedig a legkevésbé. Említésre méltó, hogy a Magyarországot pozitívan értékelők aránya a háború óta 20 százalékponttal csökkent – a kapcsolatok romlásáért a válaszadók több mint kétharmada egyértelműen Magyarországot teszi felelőssé.
Szintén 20 százalékponttal csökkent, ma 50%-os azok aránya, akik Magyarországot demokratikus országnak tartják – az elemző megjegyzi, ebben jelentős szerepet játszhat az, hogy Magyarország élénk kapcsolatokat ápol Vlagyimir Putyin Oroszországával. A válaszadók 65%-a szerint Magyarország kizárólag a saját érdekeit képviseli a külpolitikában, és csupán 40% értékelte úgy, hogy Magyarország védi a keresztény értékeket. A lengyelek azonban hasonlóságokat is felfedeztek a két ország között: a válaszadók többsége a történelmet és a politikai rendszert jelölte meg közös pontként. Habár minden 3. lengyel szerint a két ország kapcsolatát barátság jellemzi, azonban nőtt azok száma, akik baráti helyett semlegesnek ítélik meg a lengyel-magyar kapcsolatot. Ennek a kapcsolatnak a megerősítését a lengyelek elsősorban a turizmus fejlesztésében látnák, a Magyarországra utazást tervező lengyelek aránya pedig továbbra is magas, habár az inflációs és válságos környezetben kisebb csökkenést mutat az előző évekhez képest. Adamczyk megjegyzi, hogy az adatok alapján a lengyelek véleménye kettős: jelentősen pozitívabb a véleménye annak, aki személyesen járt Magyarországon vagy ismer magyar embert, és negatívabb annak, aki csupán a – többségében német és amerikai tulajdonban álló – lengyel média alapján formál véleményt.
Faragó a Századvég kutatását ismertette, amely módszertanában nagyban hasonlított a lengyel partnerintézet felmérésére. Habár az utóbbi években romlott a lengyelek megítélése, továbbra is a magyarok 70%-a pozitívan tekint a lengyel emberekre. A válaszadók túlnyomó többségben demokratikus és kulturálisan gazdag országnak látják Lengyelországot, és nem élnek a lengyelekkel kapcsolatos negatív sztereotípiák. Népszerű azonban az a vélekedés, hogy egyféle „történelmi bosszúvágy” vezérli a lengyelek külpolitikai lépéseit. Habár a magyarok is egyetértenek abban, hogy a háború megrontotta a lengyel-magyar kapcsolatoka, a magyarok elsöprő többsége támogatja az együttműködés fejlesztését – ezen belül is kiemelkedően magas és növekvő, 36%-os eredményt mutatott a nemzetközi politikai együttműködés iránti igény.
Rosonczy-Kovács személyes gondolataival értékelte az adatokat. Kiemelte, hogy habár egyes történelmi pillanatokban a politikai elit akkor is az együttműködést választotta a történelem során, amikor a társadalomban nem fogalmazódott meg erre igény – hosszú távon azonban társadalmi gyökerek nélkül a barátság csak ideig-óráig való lehet. Úgy vélekedik, hogy a V4-ek együttműködését egyes nyugati nagyhatalmi megfontolásokból sokáig gáncsolták, hogy Közép-Kelet-Európa országai ne tudjanak szélesebb összefogást megvalósítani Példaként hozta fel, hogy a háború kitörése óta „dezinformációs nyomás” éri Lengyelországot, vagyis a média felületes értékeléssel felhangosítja az együttműködést gyengítő, megosztó kijelentéseket, de elhallgat mindent, ami a V4 épülését szolgálhatná. Személyes álláspontja szerint nincs érdemi különbség a lengyel és a magyar álláspont között, hiszen mindketten a béke és az orosz fenyegetettség csökkentése mellett állnak.
Adamczyk hozzátette: a lengyel-magyar kapcsolatok túlélték a történelem során felmerült valamennyi krízist. Habár az első világháborút lezáró, 1920-as béke keretében Magyarország elvesztett területeinek egy része Lengyelországhoz került, a magyarok mégis befogadták a lengyel menekülteket a második világháborúban. Végezetül azt emelte ki, hogy a diplomáciai kapcsolatok gyengesége nagyban múlik a magas szintű politikai találkozók hiányán. Hogyan maradhatna meg a társadalmakban a jó kapcsolatok képe, ha a két ország kormányfője nem is találkozik rendszeresen? – vetette fel a kérdést.
A kutatók párbeszéde többről szólt, mint számokról – megmutatta a közép-európai népek, s ezen belül a lengyel és a magyar nemzet megosztottságát, és egyben azokat a kötelékeket, amelyek mégis egybekötik a régió sorsát. Az adatok és számok sorai felvetik bennünk a kérdést: mi mit teszünk azért, hogy mind az emberek, mind a nagypolitika felismerje az együttműködés szükségét, és megépítse a tartós és hű barátsághoz vezető utakat?
KIL
Az esemény képei: (Tóth Tibor)
)