Varsói történetek egy történelmi jelentőségű választási kampányban.
Alacsonyan szálló felhőkben repülünk egy ideje, a gépünk innen kanyarodik Chopin repülőtere felé, Varsóba, hogy felmérjük a lengyel választások tétjét, az emberek hangulatát, a szakértők gondolatát. Van mit megemészteni, a lengyel választás ugyanis nemcsak Lengyelországról szól, hanem az egész európai politikára is hatással lesz. A felhőből kiérvén megcsillan a felkelő nap halovány, őszi fénye.
Nagyon kellemesen indult a reggel Varsó belvárosában: a Lewica balos politikusai fánkot osztogattak az embereknek, örök élet, ingyen fánk, szociálpolitika? Lengyelországban amúgy nemzeti étel a fánk, a pączek igazi műintézmény. Mindeközben az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy 4,3 miliárd zlotyival támogatják az onkológiákat. Majd bejelentette a kultuszminiszter, hogy a diákok és a nyugdíjasok ingyen mehetnek minden múzeumba jövő évtől. Mateusz Morawiecki mindezt azzal egészítette ki párszáz kilométerrel arrébb, hogy 800 millió zlotyt különítenek el a Bumar-Łabędy hadiüzem tőkésítésére, hogy már néhány év múlva már évi 54 Krab löveget tudjanak gyártani. Mindeközben a KO a bányászokat és melósokat mozgósítja: „Szilézia egyedülálló hely. Lehetőséget jelent Lengyelország számára, és újra Lengyelország ipari központja lehet“ – mondta Donald Tusk, aki szerint ha az ellenzék megnyeri a választásokat, Szilézia lesz az ipari minisztérium székhelye. „Három millióan biztosan vagyunk. Ennyi embernek kell vasárnap a Harmadik Útra lépnie“ – mondják a centristák, akiknél még az sem biztos, hogy meglépik a koalíciós küszöböt. Nagy az önbizalom, megy a mozgósítás.
Ma van az utolsó kampánynap. Ez már pedig önmagában beszélő. Egy konzervatív, független rádió székházában ülünk, az egyik vezető fogad minket egy borzalmasan zsúfolt irodában, az egyik szék majdnem szétesik. A szék rossz állapota azonban nem határozza meg egy rádió minőségét, ez az állomás pedig a lengyel magánrádiózás egyik legsikeresebb szereplője.
Krzysztof fogad minket, mondja, hogy nézzük el neki a kótyagos fáradtságot, de kora reggel óta műsort vezetett. Lényeglátása magával ragadó: Lengyelországban a PiS és a KO létezik, minden attól függ, hogy ki hogyan dobálja a másikat egy-egy kővel. Ebben mi sem kételkedünk, a politika ilyen műfaj. A 2023-as lengyel kampány azonban nagyon eldurvult, a mobilizáció mindenek felett áll, hiszen mindkét fél azt állítja, hogy rajta múlik Lengyelország megmentése. A szakadék felszámolása senkinek sem érdeke, legfeljebb azt jobbra-balra tologatják. A PiS részéről a fő téma a biztonság. A kőre, amivel megdobják a KO-t, felíratott: a KO nem garantálja Lengyelország függetlenségét, fennállásának folytonosságát. Ez a háromszor felosztott Lengyelországban azért feltudja korbácsolni az érzelmeket. A KO ellenkövére felíratott: a kormány lop, csal, hazudik, diktatúrát épít és másnap már felszámolja a demokráciát. Végletek.
Ebből az egészből csak a Konfederacja lóg ki, amely mindkettőt dobálja: a PiS szerinte szocialista, nem teljesítenek jól, függenek az EU-tól, a KO ennek a többszöröse, kettejük között pedig vajmi különbség van. A PiS éppen ezért egyfajta újkori, lengyel Komárom, minden oldalról ostromlott erőd, ami erős, a végén még nyerhet is. Mi a fennmaradásának kulcsa? Lehet, hogy nem csak a kődobálással foglalkozott? Voltak a kampánynak szebb részei is: Lengyelországban vannak széles körben elfogadott és értelmezett szociális programok, éppen ezért beindult az egymásra licitálás. A KO oldalán ígéretek: azonnali pedagógusbéremelés, adócsökkentés. A PiS oldalán tettek: 800 zlotyi gyermekenként, ingyenes gyógyszer 18 alatt és 65 fölött, ingyen autópálya és múzeum az időseknek. Nyugdíjasnak lenni Lengyelországban amúgy is egy időhurok, mert amíg az adófizetőknek 12 hónapból áll egy év, addig a szépkorúaknak 14 hónapból — 13. havi nyugdíj után érkezik a 14. havi. Bár evés után jön meg az étvágy, hamar felszalad a gyomorsav is, a választási osztogatásnak pedig meglehet a böjtje. Krzysztof szerint az Egyesült Államok és az EU mértéktelenül eladósodott, üres bankjegyeket nyomtat tényleges fedezet nélkül, ebbe az illúzióba pedig a lengyel kormány beleringatta magát, amerikai példára. Elhitték, hogy ez a végtelenségig folytatható, Lengyelország azonban nem az Egyesült Államok.
Gazdaságilag biztosan nem, azonban választási retorikában egyre inkább hasonlít rá. Tusk szerint Morawiecki egy Pinokkió, Morawiecki szerint Tusknak se szíve, se bátorsága. A Konfederacja meg igazából semmit se ígér, csak adócsökkentést meg sörözést. Ikonja lehetne egy nagykupa habos élvezet, Sławomir Mentzen, a párt egyik vezetője ugyanis helikopterrel kampányol és a szavazókkal sörözik. Ez még akár vicces is lehetne, azonban ez a választás vérre megy, Lengyelország jövője a tét. A jövő tétje pedig nem a megmaradásban, a demokráciában vagy egyéb kampányszlogenekben keresendő, hanem a külpolitikában. A PiS USA-párti, a KO EU-párti, ezért a választás európai szintre emelkedett. Az EU elitjének nem tetszik a PiS az erőteljes atlantista vonal és a szuverenitás erősítése miatt, ezért pénzt, paripát, médiát nem kímélve össztüzet zúdítottak a lengyel kormánypártra nemzetközi szinten. Washington támogatása lehetne egyfajta gyógyír, de az USA nem annyira PiS-párti, mint amennyire a PiS az Egyesült Államok nagy barátja.
Tajvan, Kijev, Gáza – érzékeljük, hogy a világ változik, azonban nem tudjuk milyen irányba haladunk. Lengyelországban sokan felteszik a kérdést: ez a válság kezdete? Mikor jön a közepe? Sokat ér a biztonság ebben a régióban, nem véletlen, hogy a lengyel kormány az utóbbi években nagyon sok pénzt és akaratot öntött a Három Tenger Kezdeményezésbe. A pandémia és a háború ellenére Lengyelország egy fejlődő ország, hatalmas infrastrukturális fejlesztések, beruházások vannak, a lengyel stratégiai gondolkodás pedig az észak-dél tengelyen mozog, nem pedig a kelet-nyugat kapcsolatokon. Németországgal és Oroszországgal a szomszédban ez nem csoda. Moszkva és Berlin nézőpontjában – ne legyenek kétségeink, nagyobb a hasonlóság, mint a különbség – minél jobban fejlődik a lengyel szuverenitás és befolyás, annál jobban támadják nyugatról és/vagy keletről. Az észak-dél irányon nincs elegendő kapcsolat, éppen ezért Varsó szerint tranzit területnek kell lenni, nagy reptérrel, hajózható Oderával, új szczecini kikötővel. Ha ez megvan, akkor ellensúlyt lehet képezni Németországnak. Ellenben akadály ebben az európai uniós klímapolitika, valamint a lengyel ipar lerohadása. Sok bűn írható a kommunisták számlájára, de a kifejezetten hatékony lengyel ipart ők teremtették meg szénen és acélon felépítve azt. A szén és acél azonban múlt század technológiája, Lengyelország nyugati fele pedig a német ipar alvállalkozója lett a rendszerváltás után, egykis mezőgazdasággal kiegészítve – innen szép nyerni! Krzysztof szerint a PiS ezért a győzelemért is küzd, energiafüggetlenséggel, atomerőművekkel, fejlesztésekkel. A KO pedig a PiS ellen küzd, tágabb koncepciója azonban homályos.
A varsói felhőkarcolók robusztus együttese mindig lenyűgöző. Szimbóluma a fejlődésnek, az akaratnak, a változásnak és hamarosan eltakarja a Sztálin-barokk Kultúrpalotát. A rossz nyelvek szerint ez is a célja a sok-sok toronyház felhúzásának. Az egyik modern üvegpalota transzparens és érzelmektől mentes irodai közegében ülünk politikai szakértőkkel, akik a választásokkal kapcsolatban bizonytalanságot, olykor óvatos optimizmust érzékelnek mindkét oldalon. Lassacskán azonban mégis bedobja valaki annak a lehetőségét, hogy senki sem fog tudni kormányt alakítani. Vannak félelmek: a PiS fél egy Konfederacjával kötendő koalíciótól; egyesek tartanak a Trzecia Droga megerősödésétől. A legnagyobb félelmek azonban százalékos arányban öltenek formát, ugyanis 40% a PiS újrázása, 40% az ellenzék kormányváltása, 20% pedig egy fél év múlva tartandó új választás szükségessége – szerintük. Patthelyzet van, az érzelmileg túlfűtött lengyel társadalom idegein pedig nem lehet sokáig pengetni főleg, hogy nyaka felett három politikai pallos is lebeg: a 2024-es EP- és önkormányzati választás, valamint a 2025-ös elnökválasztás. Ez a forgatókönyv pedig kifejezetten fájdalmas lenne egy olyan helyzetben, amikor már a jelenlegi választáson nem a konkrét programok, hanem az érzelmek és a személyek küzdenek – mindenki a saját táborának beszél. Ebben az esetben az alacsony és a rekordmagas részvétel is a PiS-nek kedvezhet egy darabig, ha sikerül a vidéki választóréteget bevinni a fülkébe. A fülke magánya sok titkot rejt, ellenben a közvéleménykutatókkal, akik szerint a felhívott alanyok fele visszautasítja a válaszadást egy-egy felmérés során. Ez rejtett PiS-es vagy Konfederacjás réteg lehet.
Az esti félhomályban, Ochota csendességében egy volt hadügyminiszter fenséges nappalijában ülünk. A nagypolgári lakás miliője kiránt minket a kampány őrületéből, konzerválja az időt. Egy festményről Józef Piłsudski szigorú tekintete követel tiszteletet, a bársonyfüggöny alatt nagy hortenziacsokrok hirdetik a múló nyarat. A falra felhelyezett kardok és puskák garmadájában felmerül a kérdés: mi a tétje a politikai harcnak?
A velünk szemben helyet foglaló úr meggyőződése, hogy a lengyel választások jelentősége túlnyúlik Varsón. Oroszország fenyegetést jelent Lengyelországra, miközben Európa a fenyegetés megítélését illetően megosztott és kényszerpályán van, mivel leszerelte magát és csak az USA védi – ebben a tekintetben Lengyelország kivétel és Európa védelmezője. Az erős hadsereghez azonban erős gazdaság kell, az Európai Bizottság pedig blokkolja a pénzeket, ezzel visszafogja Lengyelországot, pedig a háború már két éve tart. Ideje lenne a józan gondolkodásnak, mert ez azt jelenti, hogy Brüsszelben nem értik az orosz fenyegetés jelentőségét és komplexitását. A jelentőség egyfajta formája a biztonság is. Mondjuk ki nyíltan: az emberek többsége nem a politikában él, nem érdekli őket, intuitíven szavaznak, hallgatnak a biztonságérzetükre, a pénztárcájukra, életszínvonalukra. Utóbbi kettő sokat nyomott a latba, egészen Ukrajnáig. Azóta átértékelték az emberek a biztonság fogalmát. És ez meghatározhatja a vasárnapi döntésüket is...
HB
Cimlapkép: PxHERE