Dr Adam Szabelski
Az erősen „technikaközpontú” 21. században a történelem kevésbé gyakorlatias tudománynak tűnik. Minek hatására választott mégis egy ilyen életpályát?
Ha a görög filozófusok nem találták volna ki a Föld gömbalakúságának elméletét, akkor nem lett volna olyan legény, aki egy napon azt mondta volna: „Elhajózom a tengerentúlra és megnézem, hogy igazuk volt-e a bölcseknek.” A történészekre, illetve tágabb értelemben a bölcsészekre, ebben a technikaközpontú 21. században még szükség lesz. Az emberiség állandóan választ keres az „élet, a világegyetem és az összes többi nagy kérdésére”.
Válaszkeresésem során a gimnáziumból, ahol biológia–kémia szakos osztályba jártam, a poznańi Adam Mickiewicz Egyetem Történelmi Karára vándoroltam. Arra jutottam, hogy ha biológiát tanulnék, csupán biológus lennék. A történelemmel viszont minden lehetek. Végül Magyarország-szakértő lettem.
Miért keltette fel érdeklődését Magyarország, e kis közép-európai állam?
Amikor az egyetemen tanultam, megfogadtam, hogy Valentin-napra papírszívecskéket készítek minden lány csoporttársamnak. Előrelátó poznańiként még egyet készítettem „a biztonság kedvéért”. Félév eleje volt és a teremnél még egy lány állt. Kiderült, hogy egy magyar diáklány és Erasmusra jött. Odaadtam tehát neki 30 másodperces ismeretség után azt a tartalék szívecskét.
Az azt követő egy hónapban messziről került engem a folyosón, azt gondolván, hogy teljesen őrült vagyok. Közben megfogadtam, hogy tanulni fogok magyarul a Google-fordító segítségével. Nem volt jó ötlet és sok szégyenteljes helyzet adódott.
Megfogadtam hát, hogy komolyan nekilátok a dolognak és kikölcsönöztem Wacław Felczak Historia Węgier (magyarul: Magyarország története) című könyvét, azt követően pedig újabb, Magyarországról szóló könyveket.
Szerencsére az a magyar lány végül megkedvelt, sőt, évekkel később a feleségem lett.
Gondolja-e, hogy vajon a két nép, a lengyel és a magyar által egymás iránt táplált régi rokonszenvnek megvan még manapság is a maga jelentősége?
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a következőket írta a 17. században Gusztáv Adolf svéd királynak:
„Magyarország nem kezdhet háborút Lengyelország ellen, mivel a két nép között régi, szoros szövetségek vannak, s ha a lengyel király adott is legutóbb a császárnak kozák segédcsapatokat, ezt ő, a király követte el, nem pedig a lengyel nép, amely ebben ártatlan."
Háromszáz évvel később, 1939 szeptemberében Teleki Pál teljes határozottsággal válaszolta ugyanezt Hitlernek – csak más szavakkal –, Magyarország Lengyelország ellen indított támadásának felvetésére.
Szóval érdekünkben áll, hogy ápoljuk ezt a barátságot. Soha nem tudhatjuk, mikor lehet még szükségünk magyar barátainkra. Bízom benne, hogy ennek az örömteli érzésnek a fejlődéséhez a Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet is hozzájárul.
Véleménye szerint milyen az egymásról való kölcsönös tudásunk jelenlegi helyzete: tudatában vannak-e a lengyelek és a magyarok a közös érdekeknek és a közös történelmi mozzanatoknak, vagy egyszerűen csak egymás mellett élnek?
Egyetlen kérdés, mégis egy külön interjúra elegendő, terjedelmes téma. Természetesen Magyarországon kedvező kép alakult ki a lengyelekről. A „lengyel” szóra minden szív kinyílik a Duna mentén. Azt gondolom, hogy a magyarok gyakran többet tudnak Lengyelországról, mint mi Magyarországról.
A magyarok tehát határozottan együtt akarnak velünk működni, és tisztában vannak a közös történelem, valamint a kölcsönös kötődések tényével. Nekünk azonban először is sokat kell beleadnunk, mert több ügy is el van hanyagolva.
Van-e valamilyen kedvenc helye Magyarországon?
A vidék! Budapest gyönyörű, de azok számára jó, akik először mennek Magyarországra. Ajánlom Kiskőröst. Semmi sincs ott, csak Petőfi Sándor próféta-költő házikója a főtéren. Mégis ott van a valódi Magyarország, ott van a tükörsima Puszta, melyen a lenyugvó nap alatt szürkemarhák legelésznek. Ott nyugalomra talál az ember, de át is érzi a magyar melankóliát.
Minden lengyelnek, aki autópályán keresztül megy Budapestről vagy Budapestre, be kell térnie Tatára és ott megkeresnie a lengyel Nataliát, hogy vezesse őket körbe.
Egy jóravaló magyarbarát embernek meglátásom szerint Sárvárt is látnia kell, az ottani várral, amelyről Zoltán és Gabriella gondoskodik.
Mit szeret a legjobban a magyar és a lengyel konyhában?
Imádom a magyar ízeket és illatokat. Mindenekelőtt az édességeket szeretem legjobban: a Túró Rudit, a süteményeket, a tortákat, a gesztenyepürét… Imádom a gulyáslevest is. Sajnos minden magyarországi utamról egy kilogrammal kövérebben térek haza.
Hosszabb magyarországi tartózkodás után azonban mégis megkívánom a savanyúságot vagy a rendes salátát. A magyarok számára a saláta az egyféle, vágott zöldség, egyéb hozzátevők nélkül, ecettel leöntve. Ebédre – különösen vidéken – húst és krumplit kapsz ebédre, zöldségről azonban álmodni sem érdemes. Ha pedig mégis találsz, akkor főzelék formájában vagy pedig rántva tálalják.
Rozmawiał Marcin Bąk
transl Áron Fodor