Melyik az a történelmi esemény, amire valóban büszkék a Visztula mentén? Mi az, amit az évek távlatából fontosnak, felemelőnek ítélnek a lengyelek? Egy friss kutatás erre kereste a választ és meglepő eredményeket talált…
A Varsói Felkelés 80. évfordulója alkalmából az IBRiS közvéleménykutató a Rzeczpospolita megbízásából felmérést készített, hogy megtudják, mire a legbüszkébbek a lengyelek.
Nem meglepő módon a legmagasabb értékelést az 1918-as függetlenség visszaszerzése kapta. (a válaszadók 30,6%-a ezt jelölte meg), ezt követi Karol Wojtyła pápává választása 1978-ban (19,7%), Lengyelország csatlakozása az EU-hoz és a NATO-hoz (16,2%), az 1989 utáni politikai átalakulás (12,2%), a Szolidaritás megalakulása, beleértve az 1980-as augusztusi megállapodást (7,9%), valamint az 1410-es grunwaldi csatát. (5,7 százalék). Meglepő módon mindössze 3,3% jelölte meg az 1944-es varsói felkelést, mint büszkeség okát, míg 3% egyéb eseményt jelölt meg, 1,3%-nak pedig nem volt véleménye.
A függetlenség visszaszerzését főként a bizonytalan szavazók (41 százalék) és az ellenzék, azaz a PiS és a Konföderáció támogatói (39 százalék) jelölték meg. A lengyel pápa megválasztását az ellenzék támogatói (39 százalék), és a rendszeres vallásgyakorlók (64 százalék) jelölték meg. Lengyelország csatlakozását az Európai Unióhoz és a NATO-hoz leginkább a kormánykoalíció szavazói (33 százalék), a közepes (39 százalék) és nagyvárosok lakói (35 százalék) jelzik.
Az 1989-es politikai átalakulást, azaz a kommunizmus lengyelországi bukását leginkább a bizonytalanok, a nem szavazók (16 százalék) és a kormány támogatói (13 százalék), a nagyvárosok lakói (20 százalék) jelzik
A varsói felkelésre az ellenzéki támogatók 7 százaléka büszke, a kormánykoalíció híveinek pedig mindössze 3 százaléka.
A kutatásról beszámoló Rzeczpospolita felidézi a Nemzeti Kulturális Központ 2022-es kutatását is, amely szerint a korábbi években sokkal többen voltak büszkék a Varsói Felkelésre: 1987-ben a válaszadók 12 százaléka (CBOS felmérés), 2021-ben 13 százalékuk (Kantar) és 2022-ben pedig 9 százalék (Kantar) tartotta ezt a legfontosabbnak.
2019-től kezdve azonban a válaszadók Lengyelország 1918-as függetlenségének visszaszerzését nevezik meg a legfontosabb eseményként, amely az elemzők szerint a centenáriumi események hatása lehet.
Marcin Duma, az IBRiS elnöke szerint a kutatás arra utal, hogy két Lengyelország létezik, ami az emlékezetpolitikát illeti. A liberális-demokrata tábor elsősorban Lengyelország EU-hoz, NATO-hoz való csatlakozására és a rendszerváltásra mutat rá, mint büszkeségre okot adó tényezőre - elvégre ez sok felnőtt lengyel számára cél volt. Ezzel szemben a PiS nyolcéves kormányzása alatt a konzervatív Lengyelország számára a hivatkozási pont a függetlenség 1918-as visszaszerzése és Karol Wojtyła pápává választása volt - e közeg számára egyfajta horgony - a katolikus egyházzal való egység szimbóluma.
A lap főszerkesztője, Bogusław Chrabota külön cikkben is elemezte a kutatást. Szerinte a lengyelek inkább a győzelmeket tartják fontosnak: „a nemzeti katasztrófákat talán nem akarjuk elfelejteni, de egyértelműen nem ezek okozzák jobb hangulatunkat. (…) Végre olyan nemzet lettünk, amelynek sikerült (vagy lassan sikerül) levetnie a mártíromság uralkodó árnyékát. Megbecsüljük a sikereket, még ha csak elhalasztva is, mint például a több mint 100 évvel ezelőtti függetlenséget.”
Prof. Antoni Dudek történész, az UKSW politológusa viszont úgy véli, hogy a tanulmány azt mutatja, hogy a lengyelek körében egyre inkább tudatosul, hogy mi is volt valójában a varsói felkelés. - A második világháború történetének egyik legnagyobb tragédiája volt, mintegy 200 ezer ember halt meg az értelmetlen harcokban. A felkelés nem változtatott semmin, nem akadályozta meg Lengyelország szovjetizálását, sőt, felgyorsította azt, mert meghaltak azok az elitek, akik - ha életben maradtak volna - nagyobb ellenállást tanúsíthattak volna Lengyelország kommunistává tételével szemben.
Borítókép: Leon Wyczółkowski – Lovag virágok között, Wikimedia Commons