Az orosz Denis Lisov esete, akinek a svéd hatóságok elvették három lányát és muzulmán nevelőszülőknek adták őket, ismételten arra emlékeztet minket, hogy a hagyományos családkép lerombolása a baloldali társadalmi manipuláció egyik alapvető eleme, melynek célja egy új embertípus megalkotása.
Lisov lányai egy libanoni menekült családhoz kerültek azután, hogy az orosz férfi felesége megbetegedett, és az apa állítólag nem volt képes egyedül nevelni a gyerekeit. A hívő ortodox férfi elrabolta saját gyerekeit, majd Lengyelországban kért menedéket. A svéd hatóságok azonban odaküldték Mohammed A.-t a gyerekek új családjának egyik tagját, hogy hozza vissza őket Svédországba. Ez szerencsére nem sikerült. Miért szerencsére? – A kisebbik lányaim semmit sem értettek. A legidősebb azt mondta, hogy nagyon nehéz megszoknia az életet az új családban. Elmondta, hogy nagyon nehéz volt neki, mikor engedelmeskednie a család parancsainak. Főleg akkor, mikor beteg volt vagy más problémája volt. Nem tudta megszokni azt a szigorú környezetet – mondta Lisov a lengyel bíróságon.
Új világi szokás
Új szokássá vált, hogy a legfejlettebb országokban, mint Németország, Nagy-Britannia, Hollandia, Belgium vagy a skandináv országok, elveszik a gyerekeket a főleg fehér, hagyományos családoktól és meleg pároknak, közel-keleti bevándorlóknak vagy”mozaikcsaládoknak” ítélik őket. Ezzel szemben nem tudni olyan esetről, hogy muzulmán családtól vettek volna el gyereket, és hitét gyakorló keresztény családnak ítélték volna. Szintén nem tudunk olyan esetről, hogy az általában sokgyerekes haszid zsidó családoktól elvett gyerekeket muszlimoknak adták volna. Honnan ez a családfóbia? Miért keltenek pánikot a német Jugendamtok, a norvég Barnevernetek vagy a svéd hatóságok a gyermekeiket normális körülmények között nevelő szülőknél? A társadalmat manipuláló „forradalmárok” azt állítják, hogy a társadalmi élet körülményei megváltoztak, ami elengedhetetlenné teszi az állam és a család közötti kapcsolatok megváltoztatását. – Az idők változnak, ezért a család intézményének is alkalmazkodnia kell az új idők kihívásaihoz, hogy az ne adjon teret a gyerekek szexuális jogainak és a nők elnyomásának – állítják a haladó gondolkodásúak. Az igazság az, hogy a baloldali utópia építése begyorsult, a 68-as nemzedék előkelőségei úgy hiszik, hogy a Ventotenei kiáltvány megvalósítása közelebb van most, mint bármikor korábban, ezért nem engedhetik meg, hogy az iskola és a kortárs kultúra által eredményesen kinevelt gyerekek visszatérjenek a régi fogalmakhoz és a családi otthon „patriarchális” viszonyaihoz.
A szülői felügyelet szuverenitása
Egy ilyen precíz ideológiai projektben, amelyet évtizedek óta sulykolnak az európaiakba, az állam nem engedheti meg, hogy individuális hatalmi központok létezzenek, még akkor sem, ha ezek a szülői felügyelet jogának központjai. A rendszerhez való alkalmazkodás irígy megkövetelése minden totalitárius hatalom jellenzője, még annak is, amely mint az EU, szép köntösben tünteti fel magát. A család a kulturális világforradalom tervei szerint nem maradthat az állam ellenőrzésén kívül. A jelenlegi gender-forradalom véghezviteléhez „elengedhetetlen és szükséges egy globális méretű kulturális szabályozás” – mondja Marguerite A. Peeters, a gender-ideológia veszélyeinek ismert kutatója. Igen, hiszen a szuverenitás nemcsak a nemzetet és annak külső kapcsolatait érinti, a szuverenitás vonatkozik a szülői felügyelet államhatolomtól való függetlenségére is. Ma egy keresztény családnak két síkon is küzdenie kell a szuverenitásáért. Az első a szülői felelősség függetlenítése a világméretű ideológiai rendszerektől, mint például a globális genderkultúra, az ENSZ kormányoknak szóló ajánlásai, valamint az uniós komunisták ötletei. A másik sík a szülői felügyelet államtól való függetlensége. És itt a tényleges függetlenségről van szó, nem a jogiról. Az említett skandináv országokban vagy Németországban a szülők jogi hatalommal rendelkeznek utódaik felett, valóságossal azonban már nem. Ezekben az országokban az állam teljesen átvette az ellenőrzést a gyermekek nevelése és lelke felett.
A szülőket itt de facto állami alkalmazottként kezelik, akik egy fentről irányított hivatalos nevelési programot hajtanak végre. Minden, az előírt programtól valóeltérés más funkcionáriusok, a nevelési központok felügyelőinek beavatkozását vonja maga után. A kolaíciós PO-PSL kormány idején már Lengyelországban is volt rá példa, hogy többgyermekes családoktól állítólagos „szegénységre” hivatkozva elvettek gyerekeket. Kormányváltás után ez a folyamat lelassult, de sajnos nem szűnt meg teljesen.
Ölelni való gyerekek
Mint egy bumeráng, mindig visszatér hozzánk ez a kérdés, noha mindig más formában. Mikor a kommunisták a második világháború után bevezették az új totalitárius rendszert Lengyelországban, ennek első áldozata éppen a család volt. „Honnan ez a vásári zsivaj, kiabálás és szenvedély, amely most körbeveszi a családokat? Minden jött-ment megzörgeti a család kapuit és az otthon békés csendjébe furcsa, szenvedélyes szavakat kiabál: <<A család nem Istené, a család az államé!>> ,<< A házasságotok polgári kell legyen!>>, << Nem adhatjátok Istennek magatokat!>>, << A házasságaitok semmissé tehetőek!>>, << Adjátok a gyerekeiteket az államnak, a járásnak – mindegy, kinek! Ezek a gyerekek nem a tieitek! Ti adtatok nekik életet? Csak állami alkalmazottak vagytok!>> [...] Íme a pogány lélek munkája!” – írta akkor az aggódó Stefan Wyszyński atya.
- Az az állapot, amelyben ma Európa van, vagy tágabb értelemben a nyugati civilizáció, a konkrét következménye annak a forradalomnak, amelyet már a nyugati intézmények és társadalmak hajtottak végre, és amely lerombolta a politikai osztályt. A család, az egyház és a hazafiasság jelen pillanatban a forradalmi támadások célpontjai. Ennek lényege minden kötelék, öntudat szétverése, a nő és férfi, a gyerek és felnőtt, illetve az ember és állatt közötti határok eltörlése. Ezzel már nagyon messzire mentek, ha megnézünk egy amerikai tucatfilmet, láthatjuk, hogy a hagyományos család már kivétel. Ezekben a filmekben általában magányos, gyereküket egyedül nevelő anyákat látunk – mondta a „Tygodnik Solidarność”-nak adott interjúban Robert Tekieli, újságiró és a szekták jó ismerője. Hogy a család mennyire útjában áll a globális világ hírnökeinek, arról tanúskodnak az illuminátus rend tervei és a fatimai jelenés. Az 1776-ban Adam Weishaupt által alapított titkos társaság, az Illuminátus rend öt főbb pontot tűzött ki maga elé az Új Világrend felé vezető úton. Ezek a hatalmon lévő kormányok megdöntése, a hazafiasság kiirtása, a magántulajdon megszüntetése, a tulajdon öröklési jogának megszüntetése, a család mint alapvető emberi egység megszüntetése és a gyerekek tömeges állami nevelésének bevezetése, valamint minden vallás betiltása. És bár ma az illuminátusok mint hatalmi tényező nem léteznek, az általuk kidolgozott pszichomanipulációs technikákat és a fenti pontokat a mai napig alkalmazzák a szabadkőműves páholyok.
Légből kapott dolognak hangzik? 2014-ben Lucien Greaves, az amerikai Sátán Egyháza szóvivője egy interjúban a „The Detroit Metro Times” napilapnak elismerte, hogy a „homoszexuális házasság” számukra „szentség”, és hitük prioritásai között az abortusz előkelő helyet foglal el. – Az abortusz korlátozása sérti a mi sátáni vallási meggyőződéseinket – tette hozzá a Harvardon végzett, elegáns öltönyt viselő Greaves. Marx Károly is úgy vélte, hogy az abortusz egy olyan pont, amelyről a forradalom soha nem mondhat le.
A magántulajdon likvidálása nem sikerült, de a forradalmárok nem adják fel, bár itt Lengyelországban ez valószínűtlennek tűnhet, Nyugat-Európában a család megbomlasztása már sikerült. Arrafelé már egyre kevesebb a rendes család, még az olyan, hagyományosan keresztény országokban is, mint Spanyolország vagy Olaszország. A hagyományos rendből már alig maradt meg valami. Ha Franciaországban a született franciák állandó házastársi kapcsolatban vannak, és több mint három gyereket nevelnek, akkor mindenki tudja, hogy ők „catho”-k, azaz „bigott” katolikusok.
Fatima és a család
A fatimai Mária-jelenés szemtanúja, Lúcia nővér halála előtt egy megrendítő levelet írt Carl Caffar bíboroshoz a családért folytatott nagy küzdelemről. Mikor II. János Pál felkérte a bíborost, hogy készítsen egy tanulmányt a Házasság és Család Tanulmányozásának Pápai Intézete hivatásáról, a bíboros levélben kérte Lúcia nővért, hogy imádkozzon érte. – Váratlan módon – hiszen, mivel csak imádságot kértem, választ sem vártam – egy hosszú levelet kaptam az ő aláírásával, amelyet jelenleg az Intézet archívumában őriznek.
A levélben a következő szavakat olvashatjuk: „Az utolsó harc az Úr és a sátán királysága között a házasságért és a családért fog folyni. Ne aggódj, hiszen mindenkinek, aki a házasság és a család szentségéért dolgozik, küzdenie kell, és mindig sok nehézséggel fog szembe találkozni, ugyanis ez egy nagyon fontos dolog. Majd hozzátette: „De végül a Szűzanya majd győzedelmeskedik a gonosz felett” – magyarázta a bíboros. II. János Pál, akire nagy hatással volt a fatimai üzenet, három olyan intézetet is létrehozott, amely a családot szolgálja. 1981. május 13-án, az ellene elkövetett merénylet napján hozta létre a Család Pápai Tanácsát. 1982-ben létrejött a Család Pápai Intézete, amelynek fíliái is vannak Washingtonban, Mexikóban és Valenciában. 1994-ben pedig az Élet Akadémiája, amely főleg világi személyekből áll. II. János Pál számára nagyon fontos volt a család egyházi, lelkipásztori támogatása. Zarándoklatai során többször találkozott többgyermekes családokkal. A családokhoz írt „Gratissimam sane” c. levelében a következőket írta: „Az egyház számos útjai közül a család az első út, és sok tekintetben a legfontosabb. Ez egy megszokott út, amely azonban minden egyes esetben különleges, egyedi és megismételhetetlen, ahogy minden egyes ember is megismételhetetlen. A család az az út, amelytől az ember nem szakadhat el.” A család II. János Pál lelkipásztori tevékenységének központjában állt. Egyszer megkérdezték tőle, hogy mit szeretne, hogy emlékezzen rá az utókor, és ezt válaszolta: „ szeretném, ha úgy neveznének, hogy a családok pápája”. Optimizmusra ad okot mindezek közepette, hogy az együttélés ilyen alapvető intézménye nélkül, mint a család, semmilyen állam, még egy totalitárius sem működhet. Már sokan megpróbálták, de mind gyorsan meghátráltak. Mind a francia jakubinusok, akik szülők nélkül akartak állampolgárokat nevelni az állam számára, mind a bolsevikok, akik kezdetben a szabad szexualitást és a gyerekek kommunákban való nevelését propagálták, mind a Harmadik Birodalom, mind Mao Kínában. Család nélkül az állam egyszerűen káoszba fordul.
A család formálja az állampolgárt
„A család adja a társadalom számára a legnagyszerűbb ajándékokat, amelyek nélkül az nem létezhetne. A család embert nevel, és felkészít az emberekkel való együttélésre. Az ember a családban kapja meg az erkölcsi és társadalmi fogalmak alapjait. Szintén a család neveli a gyerekekbe a rend állampolgári érzését, és ezt nem erővel, erőszakkal teszi, hanem szeretettel. A társadalom gondoskodása és állami források nélkül a család viseli a gyermeknevelés és a gyermekek önállóságra nevelésének minden terhét. Amit egy állampolgár a családból hoz magával, azt teszi hozzá a nemzet és az állam életéhez. Ha nincs család, a társadalom is összeomlik” – írta a „Szeretet és társadalmi igazságosság” című könyvében Stefan Wyszyński bíboros. Egy egészséges család az a hely, amely megformálja az emberben a hazafiasság, az önfegyelem, a becsületesség, a szorgalom és a józan gondolkodás erényét – vagyis mind azt, ami később az államnak is hasznára válik. Az ilyen nevelés azonban sosem semleges világnézeti szempontból. Semleges nevelés nem létezik. A laikus nevelés is tudatos, tudatosan vallásellenes, melynek eredménye, hogy olyanok kerülnek ki a felnőtt életbe, „akiket nem érdeklik az őseik, akik nem fognak foglalkozni sem az utódaikkal, sem idős szüleikkel” – írta Richard M. Weaver.
Jakub Pacan
Tekst ukazał się w Tygodniku Solidarność nr 17