Egy, az Európai Unióban történő kulturális ellenforradalom egyre lehetségesebbé válik. Ugyanakkor a jobboldali pártokat mégsem minden kapcsolja össze
A közelgő európai parlamenti választások előtt egyértelműen látszik az Unióban a két ellentábor. Az egyik oldalon ott vannak a balosok, a szabadelvűek és a jobbközép, melyek a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (Sz&D), valamint az Európai Néppárt (EN) frakciók összeszűkülése miatt az új Európai Parlamentben olyan közös tevékenységbe terveznek fogni, mely egészen ezidáig magukra a Sz&D szocialistáira és az EN keresztyéndemokratáira volt jellemző. A másik oldalon pedig olyan erőket látunk, mint például a lengyel Jog és Igazságosság vagy a magyar Fidesz, melyeket az Európai Egyesült Államok szorgalmazói az euroszkeptikus, jobbos populisták közé sorolnak – akiket balos nyelven „szélsőjobbnak” is szokás hívni –, mint például az olasz Liga vagy a francia Nemzeti Gyűlés (RN). Ők egy másfajta Uniót javasolnak: előtérbe kerülnének benne a nemzetállamok a szubszidiaritás (segítségnyújtás) elvének szellemében, mely a lisszaboni szerződésben is benne foglaltatik. Ha hiszünk a felméréseknek, akkor a szocialistáknak és a néppártiaknak valóban szükségük van a haladáspárti és föderalista Guy Verhostadt által vezetett ALDE-részleg liberális politikusaira, hogy biztosíthassák maguknak a többséget. Mindhárom frakció többségében támogatja az Európai Bizottságnak Lengyelország és Magyarország ellen irányuló tevékenységeit, és különféle módszerekkel az Európai Unió fokozatos, szövetségi állammá történő alakítására törekszenek, pl. a törvénytelen bevándorlók kötelező elosztásával, vagy újabban azáltal, hogy egy olyan új rendszer bevezetésén igyekeznek, mely elvileg összekötné az európai juttatásokat a jogállamiságnak és az „európai értékeknek” a tagállamokban történő betartásának bírálatával. Frans Timmermans és Manfred Weber, akik külön-külön az Sz&D és az EN jelöltjei az új Európai Bizottság vezetői beosztásának betöltésére, egy olyan rendszert szorgalmaz, mely a Bizottság kezébe egy új, hatalmi nyomásgyakorló eszközt adna az egyes országok kormányaival szemben. Január közepén az Európai Parlament éppen ezt a rendszert fogadta el (a lengyelországi Baloldali Demokratikus Szövetség, Munka Unió és a Lengyel Néppárt képviselői tartózkodtak a szavazástól, a Polgári Platform képviselői mellette, a Jog és Igazságosság képviselői pedig ellene szavaztak). Ugyanakkor még a Tanácsnak is jóvá kell hagynia, ami már lehetséges, hogy nem is lesz olyan egyszerű. Az a gond, hogy a juttatások és a jogállamiság értékelésének összekapcsolása a legjobb recept a megosztottság elmélyítésére és a Brüsszel és a tagállamok, valamint az Unió egyes országainak kormányai közötti ellentétek szaporítására. Egyszóval, az európai megbízottaknak és néhány nemzeti vezetőnek egy szövetségi hatalom létrehozására vonatkozó törekvései – élükön a francia elnökkel, Emmanuel Macronnal – az Európai Unió belülről történő széteséséhez vezethetnek vagy legalábbis annak további gyengüléséhez, melynek már az elmúlt évtizedben is tanúi voltunk (lásd görög válság, euró-válság, migrációs válság, az alapjáraton a tagországok hatáskörébe tartozó ügyek, és így tovább, és így tovább).
Nemzetek uniója
Abban az Unióban, melyet a Jog és Igazságosság párt és a Fidesz akar, az uniós intézmények csakis olyan területeken folytatnának tevékenységet, melyeken a jelenlegi európai szerződések hatáskörrel ruházzák fel, és az európai intézmények mostani visszaélései miatt egy szerződésreform volna a legjobb az Európai Unió egykori arculatának mint a nemzetek Európájának visszaállítása céljából. Ezzel egyidejűleg földrészünk nyugati területén az idáig unióelleneseknek vélt és a manapság jobboldali „populisták” közé sorolt pártok fejlődésének köszönhetően úgy tekinthetünk rájuk mint esetleges szövetségesekre. Ezért is gyakoriak újabban az olyan tárgyalások, mint pl. az olasz Matteo Salvinié és a magyar Orbán Viktorral Milánóban, valamint Jarosław Kaczyńskival Varsóban, illetve Jarosław Kaczyńskié a spanyol Santiago Abascallal, a Vox párt vezető politikusával, valamint az önkormányzati szinten Salvini Ligájával szövetséges olasz hazafiak vezetőjével, Giorgia Melonival. A francia Marine Le Pen támogatásával Salvini igyekszik létrehozni egy, a nemzetek Európáját pártolókból álló, széleskörű európai szövetséget, mely végül feltételezhetőleg a Jog és Igazságosságot és a Fideszt is elvileg magában foglalná. Fontos lépés lett volna ebben az irányban az április 8-ra Salvini által Milánóban összehívott konferencia, melyen három jobboldali, európai parlamenti részleg képviselői vettek részt: az ENF-éi – melyhez többek között az olasz Liga, a francia RN és az osztrák FPÖ is tartozik –, a jelenleg a brit Nigel Farage által vezetett EFDD-éi – ahol a német AfD képviselője is ül –, és az EKR-éi, mely főként a lengyel Jog és Igazságosságot és még további angol konzervatívokat foglal magában. A találkozóra, melynek „A józan ész Európája felé” volt a jeligéje, a Jog és Igazságosság részvétele nélkül zajlott le, melynek EKR-frakcióját a Finnek Pártja (vagy Igaz Finnek párt) és a Dán Néppárt képviselte. Mind Salvini, mind pedig Le Pen mostanában hangsúlyozta, hogy számít a Jog és Igazságossággal és a Fidesszel való együttműködésre a nemzetek Európájának védelmének és a brüsszeli törekvések megállításának érdekében. Sőt mi több, Le Pen azt állítja, hogy a pártjának nézetét osztó politikai mozgalmak Magyarországon, Lengyelországban, Ausztriában és Olaszországban történő hatalomra jutásának hatására lemondott a Frexit-féle követeléséről. Megfogalmazódott tehát – állítja a francia politikusnő – az Európai Unió megújításának lehetősége. Az európai parlamenti együttműködésről az RN párt vezetője egy, a „Gazeta Wyborcza” című lengyel lapnak adott, s május 20-án közzétett interjújában a következőket nyilatkozta: „Azt szeretném, ha egy csapatot alkotnánk, mivel akkor befolyásosak leszünk az Európai Parlamentben. Az áll az érdekünkben, hogy ebbe az irányba haladjunk. A Jog és Igazságosságot képviselő lengyeleknek és a Fideszt képviselő magyaroknak a mi frakciónkhoz kellene tartozniuk, de tudom, hogy ez nem egyszerű feladat.”
Kilépni vagy reformálni
Mit tudjuk, az egyik fő akadály az RN Oroszországhoz és Vlagyimir Putyinhoz való viszonya. Ugyanezt az okot hangsúlyozta Salvinivel szemben az olasz sajtó is a Jog és Igazságosság képviselőinek április 8-i milánói távolmaradásával kapcsolatban. Hasonlókat lehet egyébként elmondani az osztrák FPÖ-ről vagy a német AfD-ről is. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy sem Salvini, sem Le Pen nem követeli országa kilépését a NATO-ból – Le Pen 2017-es elnöki programjában egyedül a Nicolas Sarkozy elnöksége előtti helyzethez való visszatérést követelte, mivel De Gaulle óta Franciaország nem volt már a NATO katonai rendszerében –, és mindkét vezető fontos szövetségesnek tartja az USÁ-t. Az ő Oroszországhoz való viszonyulásuk különösebben nem tér el attól, ahogyan Orbán Viktor és a Fidesz tekint rá, sem pedig az olasz, illetve francia jobbközép – vagy legalábbis annak egy részének – álláspontjától. Hogyha a Jog és Igazságosság képes együttműködni a Fidesszel az európai fórumon annak ellenére, hogy eltérően viszonyulnak Oroszországhoz, akkor egy, a Liga és az RN közötti együttműködésnek is lehetségesnek kellene lennie, amennyiben a célok, melyeket e pártok maguknak Brüsszelben kitűznek, nem ütköznek Varsó és Budapest Európa-képével. Egyszóval a Jog és Igazságosság és a Fidesz csakis olyan politikai mozgalmakkal tudja megtalálni a közös hangot, melyek nem az Európai Unió felbomlasztására törekszenek, sem pedig arra, hogy országaik elhagyják azt. Ilyen mozgalmak manapság többek között az olasz Liga, a francia RN, az osztrák FPÖ, a spanyol Vox és a német AfD. Jóllehet a Liga, az RN és az AfD nem zárja ki az Unió elhagyásának lehetőségét, ezt az eshetőséget mégis mint végső megoldást tartják fenn arra az esetre, ha az Unió belső reformja lehetetlennek bizonyulna. A Liga és az RN fontolgatja, az AfD pedig egyenesen követeli a nemzeti pénznemekhez való visszatérést, amelyek esetlegesen az euróval párhuzamosan létezhetnének (amit Silvio Berlusconi volt miniszterelnök jobbközép Forza Italia pártja is javasolt a legutóbbi olaszországi parlamenti választások előtt). Ez jelentős különbség Geert Wilders holland PVV pártjához vagy Thierry Baudet holland „Fórum a Demokráciáért” nevű pártjához képest. A csupán 2016-ban alapított párt az idei helyhatósági választásokon az összes többi holland pártot megelőzte, 14,5%-os támogatottsággal (szemben a PVV párt 7%-ával): e két párt egyértelműen Hollandiának az Unióból való kilépését támogatja. Ezenkívül európai parlamenti választási programjában a francia RN az Európai Bizottság megszüntetését követeli, a német AfD pedig az Európai Parlament felszámolását akarja. Ezek az ötletek összeegyeztethetetlenek lehetnek a Jog és Igazságosság, illetve a Fidesz elképzeléseivel. Ugyanakkor azt is észben kell tartanunk, hogy a Svéd Demokraták nem is olyan régen – a Brexit-feltételek tisztázásával kapcsolatos nehézségekből kifolyólag – felfüggesztették a népszavazás kiírására vonatkozó követelésüket, melynek témája Svédország Unióból való távozása lett volna, és az Európai Parlamentben így is továbbra is ugyanabban az EKR frakcióban ültek, mint a Jog és Igazságosság párt.
Többség nélkül
Mindazonáltal a megosztottság és az eltérő EU-szemlélet igencsak meggyengítheti a „populisták” befolyását az új Európai Parlamentben és a Tanácsban. Még akkor is, ha a jobbos „populisták” mindkét szervben megszereznék a többséget – ami hatással lenne az Európai Bizottság összetételére is – megtörténhet, hogy nem lesz elegendő ahhoz, hogy megmentsék az Európai Uniót a további meggyengüléstől és esetleges összeeséstől. Ahogy viszont a felmérésekből is megtudhatjuk, akkora többségre így sem fognak szert tenni, jóllehet megtörténhet, hogy jelentősebb mértékben tudják képviselni magukat, mint idáig. A legderűlátóbb előrejelzések az EKR, EFDD és ENF frakciókban helyet foglalóknak a helyeknek kevesebb mint egy negyedét jósolják. Akkor is, ha a britek részt vesznek ezeken a választásokon – márpedig minden jel arra mutat, hogy Nigel Farage új Brexit Party-ja nyerhet –, nehéz arra számítani, hogy mással foglalkoznának, mint a Brexittel. Mégis nehezebb lesz a Lengyelországra és Magyarországra kirótt szankciók híveinek megszerezniük a szavazatok szükséges kétharmadát, akkor is, ha újra olyan cselhez folyamodnának, amely egyértelmű visszaélés, mint ahogy a Magyarországgal kapcsolatos, 2018 szeptemberében történő szavazás során, amikor kizárták a tartózkodó szavazatokat a szavazás végeredményének összeszámolásakor.
Biztosan nehezebb lesz tehát azoknak a helyzete az Európai Parlamentben, akik az Unió szövetségi állammá alakítását, a balliberális világnézet másokra való kényszerítését és a tagállamok részéről történő illegális bevándorlók kötelező befogadását támogatják, még akkor is, ha a szocialista Frans Timmermans felhívását hallgatják. Ő ugyanis az Euroactiv 9 nevű oldalon azt sürgette, hogy minden haladáspárti, aki a leendő Európai Parlamentben helyet foglal – a szélsőballal és a Zöldekkel együtt – falként lépjen fel a „szélsőjobb” ellen, mivel – ahogy fogalmazott – annak „eltérő képe van az emberségről és a társadalomról”. Lényegében véve az olyan pártok, mint a Vox, a Liga, az FPÖ, az RN és az AfD, illetve a Dán Néppárt, a Svéd Demokraták vagy még a Valódi Finnek párt, viszonylagosan konzervatívak és családpártiak – legalábbis az országos ellenlábasság szintjén –, melyek keresztyén vagy hagyományos értékekhez kötődnek, valamint a nemzeti önazonossághoz, hasonlóképpen, mint a PiS vagy a Fidesz. Mindannyian ellenzik a tömeges bevándorlást és dicsérik a V4-ek álláspontját az illegális bevándorlásnak és a migránsok szétosztásának kérdésében. Kétséges, hogy megvalósul-e Salvini és Orbán álma a jobbközép, jobbos „populistákkal” kötött Európai Néppárt-féle szövetségről. Az FPÖ-pártbéli osztrák alkancellárral, Heinz-Christian Strachéval folytatott május 6-i budapesti tárgyalás után Orbán Viktor magyar miniszterelnök a közös sajtókonferencián ismételten ösztönözte egy széles jobb- és jobbközép-koalíció építését az Európai Parlamentben, az FPÖ „populistái” és Sebastian Kurz kancellár jobbközép ÖVP pártja közötti osztrák koalíciónak mintájára. Hasonló véleménynek adott hangot az olasz jobbközép Forza Italia párt vezetője is, mely az Európai Néppárthoz tartozik és ahonnan az Európai Parlament jelenlegi vezetője, Antonio Tajani is származik. A „La Stampá”-ban május 12-én közzétett interjújában Silvio Berlusconi tudniillik úgy nyilatkozott, hogy eljött annak az ideje, hogy lemondjunk a baloldallal való szövetségről, amely miatt a hivatalnokok Európája felváltotta a nemzetek Európáját. Ehelyett „az EN-nek közelednie kellene a liberálisokhoz, a konzervatívokhoz és az ún. populistákhoz”, véli Berlusconi, akinek a pártja helyhatósági szinten szövetségben áll a Ligával és a hazafiakkal Olaszországban. Mégis, még ha ilyen koalíció nem is jön létre és azt vesszük, hogy a „populista” pártok az újonnan létrejövő Európai Parlamentben az eddigiekhez képest egyszerűen csak hatékonyabban fogják tudni akadályozni a balliberális többséget, az egyes országokon belüli jelentőségük növekedésének révén hosszútávon nagy eséllyel ellensúlyozhatják az Emmanuel Macron-, Frans Timmermans- és Guy Verhostadt-féle emberek föderalista törekvéseit, korlátozva az Európai Bizottság túlzott beavatkozását, s ezáltal megmentve az Európai Uniót az egyre gyakoribb és élesebb vitáktól, valamint annak esetleges összeomlásától. Olaszországban így is minden jel arra mutat, hogy a Liga hosszú időn keresztül uralni fogja a politikai látképet. Kb. 30–35%-os biztos támogatottsággal számíthat arra, hogy az Öt Csillag Mozgalom baloldali populistáival kötött koalíciója összeomlásának esetén a jobboldali koalíció élére kerül az előrehozott választások után. A felmérések szerint Franciaországban Marine Le Pen RN-je hónapok óta szilárdan Macron elnöknek és az ő balliberális pártjának fő ellenzéki erejét képezi. Az RN akár meg is nyerheti a májusi európai parlamenti választásokat. Az elnöknek és kormányának helyzete – a sárgamellényesek tiltakozásaira feleletképpen létrejött „nagy vita” körüli sikeres megbeszélésnek köszönhető pillanatnyi emelkedés után – ismét lankad. Németországban Angela Merkel, aki azonnal elutasította Orbán Viktor javaslatát az EN és a jobboldali „populisták” szövetségét illetően, saját maga csakis az új, jobbközép és szociáldemokraták közötti nagy koalíciónak köszönhetően marad hatalmon. Egyúttal az AfD lett a fő ellenzéki erő a parlamentben. E helyzet mindkét országban (Franciaországban és Németországban) nagy nyomást gyakorol a kormányzó politikusokra, különösen is azért, mert a társadalomban többséget képeznek a mérsékelten euroszkeptikus és egyértelműen bevándorlásellenes nézetek. Ausztriában és Dániában azonban a populista jobboldal, vagyis a Ligával és RN-nel együtt az ENF-frakcióhoz tartozó FPÖ, valamint a Jog és Igazságossággal együtt az ERK-hoz tartozó Dán Néppárt növekedésének révén ezek az országok évek óta ellenzik Brüsszel bevándorláspolitikáját és föderalista törekvéseit. „Itt az esély arra, hogy az Európai Parlament összetétele megváltozzék. Ez országunk számára is nagy esély” – mondta Jarosław Kaczyński a Jog és Igazságosság április végi választói tárgyalásán. Az Európai Egyesült Jobboldal 12 pontos nyilatkozatában, melyet március elején hirdetett ki, szó van olyan tevékenységekről, melyek az Európai Uniónak azon értékekhez való visszatérését célozzák, „melyeket annak létrehozói hirdettek és amelyeknek elvileg annak alapjává kellett volna válniuk”. Szó esik továbbá a családvédelemről és az Unió külső határainak védelméről, valamint „az Európai Unión belüli államokkal szemben gyakorolt kettős szabvány megszüntetésének” szükségességéről. A hazák Európájának eszméjét védő pártokat ugyanis az jellemzi, hogy nyíltan védik a nemzeti érdekeket, az egyes országok nemzeti érdekeinek pedig nem feltétlen kell megegyezniük. Mindazonáltal az ún. populisták többsége mégis egyet ért a lényeg tekintetében: az Európai Unióra szükség van, de európainak és demokratikusnak kell maradnia, ami csakis azzal a feltétellel teljesülhet, ha kitartunk a keresztyén értékek mint az európaiság közös nevezője, a nemzeti önazonosságok ápolása és a külső határok védelme mellett, valamint feltéve, ha a szubszidiaritás elvének megfelelően minél több döntést az országok kormányai és parlamentjei hozhatnak meg. Így tehát az az európai uniós ellenforradalom, melyet Orbán Viktor és Jarosław Kaczyński 2016-ban Krynicában meghirdetett, egyre lehetségesebbé válik. Ilyen ellenforradalom nélkül nem csupán az Európai Unió, hanem maga az európai civilizáció is veszélybe kerül, mivel – ahogyan Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2015-ben fogalmazott – „a multikulturális Európából nincs visszaút se a keresztény Európához, se a nemzeti kultúrák világához”.
Szerző: Olivier Bault
Ford.: Fodor Áron
Az eredeti (lengyel) szöveg a DoRzeczy c. hetilap 21/2019-es számában jelent meg.