Jan Draus
(Fragment książki wydanej nakładem Wydawnictwa Sejmowego, Warszawa 2019)
az 1989. év a Közép- és a Keleti Európa államai és nemzetei számára, amelyek közel fél évszázadig viselték a kommunista elnyomást, a moszkvai dominancia végét és realista szocializmusnak nevezett kísérlet bukását jelentette.
De a kommunizmus béklyói alóli felszabadulás útja – mely a Nemzetek Őszéhez vezetett - az államok számára nem volt sem könnyű, sem pedig fájdalommentes. A Moszkva, mint a kommunizmus hazája által bevezetett totális és gyarmati rendszer, az egyes országokban a helyi kommunisták által volt fenntartva, erővel és elnyomással, melyet a Kreml katonai beavatkozása garantált. Így tehát bármilyen társadalmi ellenállást vagy a szovjet kommunista modelltől való eltérést erőszakkal fojtottak el. Ezen tapasztalok szimbolikus eseményei voltak: munkás sztrájkok Csehszlovákiában 1953-ban1, tömeges társadalmi demonstrációk, amelyet népfelkelésnek is hívnak a Német Demokratikus Köztársaságban 1953-ban2, a Poznań-i munkás lázadás 1956 júniusában3, Magyar forradalom 1956 októberében4, diáktüntetések Lengyelországban – 1968 március5, a Prága-i Tavasz brutális leverése 1968 augusztusában amikor a Varsói Egyezmény hadseregei lerohanják Csehszlovákiát6, a lengyel tengerparti munkások felkelése 1970 decemberében (Gdańsk, Gdynia, Szczecin, Elbląg)7, munkás sztrájkok Radom-ban, Ursus-ban és Płock-ban 1976 júniusában8, a „Szolidaritás” megalakulása Lengyelországban 1980 júniusában és annak szétverése az 1981. december 13-i hadi szükségállapot bevezetésével9. Csak az 1953-as Csehszlovák tüntetések és a lengyel válságok esetében nem avatkozott be a szovjet hadsereg.
1. A kommunizmus megroppantása. Az ellenzék kezdetei
A kommunizmus által rabul ejtett nemzetek számára, a szabadság felé vezető úton fontos nemzetközi események voltak: a Helsinkiben 1975. augusztus 1-jén aláírt, Biztonsági és Együttműködési Konferencia záró aktusa (EBEÉ) valamint a krakkói érsek Karol Wojtyła pápává választása II. János Pál néven, amely 1978. október 16-án történt. A helsinki aktust a kommunista államok nem szívesen írták alá, mivel annak ún. harmadik csomagja az emberi és állampolgári jogok betartására vonatkozott, aktivizálta a demokratikus ellenzéket és a disszidens mozgalmakat.
Viszont II. János Pál egy kommunista országból való megválasztása pápának, nem csupán reményt hozott a Lengyelek és a többi elnyomott nemzeteknek, de ugyanakkor – az akkori KGB vezető Jurij Andropov szerint – „veszélyt jelentett a szovjet biztonságra”. Az akkori LEMP első titkára Edward Gierek
nyugtatta a szovjet vezetőt: „Ez jó, hogy Wojtyła Rómába utazott…
Az Ő jelenléte Lengyelországban katasztrófa lenne… Rómában kevésbé lesz veszélyes…”.
De az elrettenés akkor öntötte el a kommunista rezsimet Lengyelországban, amikor a lengyel pápa úgy döntött, hogy elzarándokol a szülőhazájába.
Leonid Brezsnyev azt mondta Gierek-nek: „Hallgassátok meg a tanácsomat és ne találkozzatok a pápával, mert ebből csupa gond keletkezik majd”10. A jövő megmutatta mekkora „szerencsétlenség” volt a kommunizmus számára II. János Pál, aki már az első enciklikáját, „Redemptor hominis” néven, az embernek, az emberi méltóságnak, jogoknak és veszélyeknek szentelte,
ellenszegülve ezzel a gonosznak és az elnyomásnak.
▴ ▾ ▴
Amíg II. János Pál elutazott az első zarándoklatára a szülőhazájába (1979. június 2–10), amely során nem hiányoztak a Magyar, a Csehszlovák és a szomszédos szovjet köztársaságokból (Ukrajna, Fehéroroszország és Litvánia) érkezett hívők, Lengyelországban a helsinki EBEÉ alapján már májusban létrejött az első ellenzéki és illegális szervezet melynek neve: Lengyel Függetlenségi Megállapodás (Polskie Porozumienie Niepodległościowe - PPN). A program amit bemutattak soron következő jelentések formájában jelent meg melyek kijelölték az utat a teljes függetlenséghez.
Viszont 1976. június 28-án az 1956-os poznańi június 20. évfordulóján
.. A „szolidaritás” szervezete hamarosan újjászületett a föld alatti struktúrákban (konspirációban). A hadi szükségállapot ideje alatt összesen kb. 10 ezer „Szolidaritás” aktivistát internáltak.
Kb. 4 ezer ellen bírósági pereket indítottak és börtönre ítéltek. Viszont 1981. december 13-tól 1989-ig kb. 100 „Szolidaritás” aktivistát öltek meg. amikor leverték a munkás sztrájkokat Radom-ban, a varsói ellenzékiek egy csoportja felszólította a kommunista hatalmat az emberi jogok tiszteletére és a politikai rendszer liberalizációjára. A munkássokkal szembeni kegyetlen megszorításokkal kapcsolatban 1976. szeptember 23-án életre hívták nyilvánosan a Munkás Védelmi Bizottságot (KOR), amely jogi és anyagi segítséget nyújtott a tüntetések üldözött résztvevőinek. 1977 szeptemberében a KOR átalakult a KOR Társadalmi Önvédelmi Bizottsággá és a politikai és vallási elnyomással szembeni harcra összpontosította a figyelmét. 1977. március 25-én megalakították a KOR-ral szemben konkurens ellenzéki szervezetet: Emberi és Állampolgári Jogok Védelmi Mozgalma (ROPCiO), a Jagelló Egyetem hallgatójának, Stanisław Pyjas-nak a meggyilkolása utána (1977. május 7.), aki a KOR munkatársa volt, 1977. május 15-én a „fekete” gyász menet során, amely Krakkó utcáin haladt végig, életre hívták Hallgatók Szolidaritás Bizottságát (SKS). 1977 őszétől a magánlakásokban Bolygó Egyetem előadásait szervezték, amelyet a Tudományos Tanfolyamok Társasága alatt intézményesítettek (1978. január 22.). 1978 februárjában Kazimierz Świtoń és Władysław Sulecki kezdeményezésével megalakult Katowicében a Szabad Szakszervezetek Munkás Tanácsa, ugyanazon év áprilisában pedig Krzysztof Wyszkowski kezdeményezésével – a Tengerparti Szabad Szakszervezetek Alapító Bizottsága. Analogikus szakszervezeti szervezetet hívtak életre 1979 októberében Nyugat Pomerániában, ez volt a Nyugat-Pomerániai Szabad Szakszervezet. Az ellenzéki szervezetet hoztak lértre a gazdák is. 1978 júliusában Milejów-ban Janusz Rożek létrehozta az Lublin-i Régió Ideiglenes Paraszti Önvédelmi Bizottságát, a nyomában utána pedig megalakultak a Grójec-i Régió Paraszti Önvédelmi Bizottsága Zbrosza Duża-ban és a Rzeszów-i Régiójé Łowiska-ban. Lisów-ban viszont Jan Kozłowski megszervezte a Gazdák Független Szakszervezetének Ideiglenes Alapító Bizottságát. 1979 nyarán a ROPCiO-hoz kapcsolódó fiatal ellenzékiek csoportja életre hívta az Ifjú Lengyelország Mozgalmat (RMP). Leszek Moczulski 1979. szeptember 1-jén az Ismeretlen Katona Sírjánál Varsóban kihirdette az első független politikai párt megalakulását: Független Lengyel Konföderáció (KPN) néven. Ezen szervezetek legtöbbje saját földalatti irodalmat, brosúrákat és könyveket adott ki, melyeket számos közegben terjesztettek Lengyelország területén. Illegális kiadók is létrejöttek, melynek egyik példája volt a
NOWA, vagyis a Független Kiadói Officina (Niezależna Oficyna Wydawnicza). Ebben a lengyel ellenzéki körképben hatalmas szerepet játszott a Katolikus Egyház, mely nem csupán támogatta és kiegészítette a független kezdeményezéseket a kultúra és tudomány területén (Keresztény Kultúra Napjai, tudományos előadások, zenei fesztiválok, színházi előadások), de szintúgy rendelkezésre bocsátotta a templomokat és a plébániák közösségi termeit a különféle kezdeményezésekre, minek példája az éhségsztrájkok a templomokban a bebörtönzött ellenzékiek védelmében.
Számos helyen a katolikus plébániák biztosították az ellenzéki tevékenység háttérbázisát. Az ellenzéki csoportoknak Lengyelországban, a biztonsági szervek nyomása ellenére, II. János Pál látogatása nem csupán élénkítette a tevékenységüket, de rövid időn belül hozzájárult a tömeges, szabadságpárti társadalmi mozgalom megalakulásához a Független Önszerveződő Szakszervezet, a „Szolidaritás” neve alatt11.
▴ ▾ ▴
A helsinki egyezmény EBEÉ következményeként a demokratikus ellenzék kifejlődött Csehszlovákiában is. Még ha nem is lett – Lengyelországhoz hasonlóan – akkora kiépített jellegű, kisebb volt a társadalmi reakció mértéke is az ellenzékiek tevékenységére, Mégis az aktivitás tekintetében kitűnt a szocialista államok blokkjából. A Varsói Egyezmény államainak Csehszlovákia elleni agressziója után 1968-ban és a reformokat hozó Prágai Tavasz gátolása után, amelyet súlyos retorziók követtek (1974-ig), a társadalom többsége passzív álláspontot vett fel, korlátozva aktivitását a magánéletre, cserébe az életkörülmények javulásáért. De nem mindenki támogatta ezt az ún. csehszlovák „normalizációt”, gyakran „civilizált erőszakos folyamatnak” nevezve azt. Megtapasztalták ezt a Plastic People of the Universe népszerű rock együttes zenészei,akik betiltott pop zenét játszottak, amely államellenesnek volt nyilvánítva. Egy magánkoncert után az egyik prágai magánlakásban (1976. március 15-én) letartóztatták őket, majd börtönre ítélték. Az akkori irodalmár Václav Havel írók, tudományos munkatársak, művészek és zenészek csoportjával akciót szervezett a kiszabadításukra, aláírásokat gyűjtve a hatalomhoz intézett petíció alá. Ennek eredményeként 1977. január 1-jén kihirdették a „77-es Karta” nyilatkozatot 243 aláírással. Ennek első szóvivői voltak: Václav Havel, prof. Jan Patočka oraz prof. Jiři Hájek. Nem volt ez sensu stricte ellenzéki szervezet, bár ilyen szerepet töltött be, inkább „laza, nyitott és nem hivatalos csoportosulás… amelyet mind egyéni és közösségi szinten a mi országunkban és a világon az emberi jogokért vívott harci kedv tartott egyben”12. A „77-es Karta” közössége az elnyomás ellenére 1989-ig működött. 12 év alatt a nyilatkozatukat 1898 személy írta alá.
1978-től adták ki az „Informace o Chartĕ 77” c. folyóiratot. Az erősödő elnyomás ellen 1978. április 24-én a „Karta 77” 17 aláírója létrehozta az Igazságtalanul Üldözöttek Védelmi Bizottságát (Výbor na obranu nespravodlivo stihaných – VONS).
1 A sztrájkok Csehszlovákiában 129 munkaüzemet öleltek fel. Számos helyen kommunista-ellenes tüntetésekkel voltak egybekötve. Kiteljesedésük Plzeňben történt meg 1953. június 1-én,
ahol az alábbi jelszavakkal tüntettek: „Le a kommunistákkal”, „Szabadságot akarunk”, „Szabad választásokat akarunk”. Plzeňben 231 tüntetőt 10 és 14 év közötti börtönbüntetésre ítéltek.
2 A Sztrájkok és demonstrációk 560 helységben zajlottak. A sztrájkokban több mint 500 ezer fő vett részt, a demonstrációkban 418 ezer. A számítások szerint, több mint 50 fő halt meg, tízen-egynéhány ezer főt tartóztattak le. A tüntetések a szovjet hadsereg behatolásával lettek leverve, K. Ruchniewicz, Amennyiben a munkások tömege nem érti a pártot, akkor a párt a hibás, nem a munkások. Népfelkelés az NDK-ban 1953 júniusában, [benne:] Tanulmányok és anyagok az ellenzék és társadalmi ellenállás történetéből, szerk. Ł. Kamiński, Wrocław 2000, 116–117. old.
3 A Poznań-i munkások lázadását a Poznań-i felkelésnek nevezik. Annak idején több mint 70 fő halt meg, több mint 800 fő megsebesült. Letartóztattak több mint 750 főt,
akiket a Ławica repülőtérre szállítottak. Továbbá a rendőri őrizetekben fogva tartottak körülbelül 150 főt. Bírósági pereket indítottak 22 fő ellen, amelyek alapján 10 főt hosszan tartó börtönbüntetésre ítéltek, R. Terlecki, Lengyelország rabságban 1945–1989. A szovjet gyarmat története, Kraków 2015, 221–222. old.
4 A harcok a szovjet hadsereggel 1956. október 23-tól november 10-ig tartottak. Több mint
3000 Magyar elesett, több mint 40 ezret tartóztattak le, ebben 22 ezret halálra ítéltek (a halálbüntetést 229 személyen végre is hajtották). Több mint 200 ezer Magyar emigrált, Ł. Kamiński,
Nemzetek Ősze 56, „Biuletyn Instytutu Pamięci Narodowej (Lengyel Emlék Intézet folyóirata)” 69. k., 10. sz., 25–34. old.
5 A kommunista hatalom által kihirdetett tiltás utána, mely alapján tilos volt megtartani Adam Mickiewicz „Ősök” („Dziady”) c. drámáját,
szovjetellenes hangulat szítása miatt, megkezdődtek az egyetemi hallgatók tüntetései
(1968. január 30. tüntetés a Mickiewicz emlékműnél Varsóban), melyek 1968 márciusára kiterjedtek a legtöbb felsőoktatási intézményre. A felsőoktatásból kizártak több mint
1,5 ezer hallgatót, ezen túl elbocsátottak számos felsőfokú oktatót (többek között Leszek Kołakowski-t).
Számos hallgatót bebörtönöztek. Ezen egyetemi tüntetések ürügyén antiszemita hangulatot szítottak, aminek következtében Lengyelországot elhagyta kb. 15 ezer zsidó származású Lengyel. Ez az exodus a pártfrakciók közötti csatározások eredménye volt.
6 A varsói egyezmény hadseregeinek Csehszlovákia elleni agressziója – „Duna hadművelet” fedőnéven - eredményeként
(1968. augusztus 21.) meghalt 108 személy, több mint 500 Cseh és Szlovák megsebesült.
Kb. 200 ezer fő emigrált. A Csehszlovákia elleni agresszióban részt vettek katonai egységek a Szovjetunió, Lengyelország, NDK, Magyarország és Bulgária területéről. J. Draus, M. Szymanowski, The aggression
of the Warsaw Pact troops on Czechoslovakia from the perspective of half of a century, [benne:]
Living Torches. Testimonies of protest and solidarity in the face of the invasion of Czechoslovakia
in 1968, red. J. Draus, M. Szymanowski, Warszawa 2018, 10. old.
7 A tengerparti munkások tüntetései december 14 és 22 között tartottak (demonstrációk, sztrájkok, gyűlések, zavargások).
Meghalt 41 fő, 1164 fő pedig megsebesült. Letartóztattak több mint 3000 főt.
8 A kommunista kormány által Lengyelországban az alapvető fogyasztási cikkekre kihirdetett áremelések után (1976. június 24.) a következő napon sztrájkok robbantak ki több mint 100 ipari üzemben Radom-ban, Ursus-ban és Płock-ban. Bár az áremeléseket visszavonták megelőzve a sztrájkok elterjedését az egész országra, mégis a sztrájkok brutális leverése megtörtént. Radom-ban, amely központi tűzfészke volt a munkás tüntetéseknek, 3 személy meghalt, 198 személy megsebesült, és 634 személyt letartóztattak (25 személyt a bíróságok hosszan tartó börtönbüntetésre ítéltek, több mint 170 személyt magas bírsággal sújtottak). Kb. 950 főt elbocsátottak a munkahelyükről. A munkásokkal szembeni retorziók voltak a közvetlen oka, hogy megalakult Varsóban a Munkások Védő Bizottsága (Komitet Obrony Robotników).
9 Az erősödő munkássztrájkok eredményeként (1980. júliusától) melyek augusztusban egész Lengyelországot elöntötték, megállapodás született az állammal 1980. augusztus 31 dátummal, amely alapján megalakult a „Szolidaritás” Független Önszerveződő Szakmai Szakszervezet, amely gyakorlatilag egy tömeges antikommunista társadalmi mozgalom volt, több mint 10 milliós tagsággal.
Ez a mozgalom 1981. december 13-án le lett verve a hadi szükségállapot kihirdetésével, amely 1983. július 22-ig tartott. ..
10 V. Sebestyen, Forradalom 1989. Hogy bukott meg a kommunizmus, Wrocław 2009, 41–42. old.
11 R. Terlecki, Lengyelország rabságban 1945–1989. A szovjet gyarmat története, Krakkó 2015, 317–358 old.; idem, Bolygó Egyetem és a Tudományos Tanfolyamok Társasága 1877–1981, Kraków–Rzeszów 2000,
12–49. old., passim.