Katolikus ország még Lengyelország, vagy már csak katolikus hagyománnyal rendelkező ország? Vannak olyan katolikus vallásra épülő országok, mint például Olaszország vagy Spanyolország, ahol a hétköznapok át vannak itatva az egyház szimbolikájával, hagyományával és történelmével, élő hitet a társadalom szintjén azonban már nem találunk. Itt a legtöbb gyermek már egyházi házasságon kívül születik, növekszik az abortuszok száma, a domináns vallási meggyőződés pedig – már ha ilyen egyáltalán még létezik – a vallási közömbösség.
Lengyelország valószínűleg egy olyan történelmi fordulóponton áll jelenleg, amikor egyre kevesebb lengyel számára jelent „szent üzenetet” az, amit az egyház mond. Az egyház tanításának értelmezése egyre kevésbé jelent számunkra a világ dolgaival kapcsolatosan hivatkozási pontot és magyarázatot. Az egyház népszerűsége ez év júniusában 5 százalékpontos emelkedést mutatott májushoz képest, és a lengyelek 53%-a értékelte pozitívan az egyház működését, azonban emellett az optimistának tűnő adat mellett léteznek más, az egyház és a hívők ellen irányuló megbocsáthatatlan támadásokra utaló statisztikák és szomorú eredmények is. A bérmálkozott lengyeleknek csak a 15%-a jár szentmisére vasárnaponként. Évről évre növekszik a válások száma, némely régióban tendenciózus ez a növekedés. Sok középkorú lengyel küzd saját gyermekével az unokák megkereszteléséért.
A keresztény világszemlélet többé már nem kulturális alap Lengyelországban, már csak egy a sok világszemlélet közül, amelyek a tolerancia és a lelkiismereti szabadság keretében léteznek a társadalmon belül. Ma a liberális demokrácia ideológiája az egyház tanítása felett áll, mert jóságosan lehetővé teszi a kereszténység szerény működését, de csak más „igazságokkal” egyenlő mértékben. Jól illusztrállják ezt a zűrzavaros lelki állapotot az SLD (Balodali Demokratikus Szövetség) szóvivőjének, Anna-Maria Żukowskának a szavai, aki az Úrnapja ünnepén a következőket írta a Twitteren: „Gyönyörű nyilvános esemény. Igaz, az emberek kevésbé színes ruhákat viselnek mint egy melegfelvonuláson, de az arcokon megvan az az öröm, hogy kivihetik az utcára egy olyan magánügyüket, mint amilyen a hit. A körmenet minden résztvevőjének kellemes vonulást kívánok!”
Csendes erkölcsi forradalom zajlik most nálunk, lehet, hogy az elmúlt évszázad legnagyobbja. Valami rendkívüli történik velünk, a katolikus országból – amellyel nem bírtak a felosztó hatalmak, sem a sztálinizmus Állambiztonsági Tanácsának IV-es ügyosztálya, amelyet az egyház elleni küzdelem miatt hívtak életre –, Stefan Wyszyński prímás – aki valóságos interrex** volt a Lengyel Népköztársaságban – és II. János Pál országából gyorstalpaló tanfolyamon leszünk szekularizált ország, és ami meglepő, a szekularizáció térhódítása egyáltalán nem zavar minket.
A tiszteletreméltó és megboldogult prof. Lucjan Balter atya az általa is írt 2008-as „Communio” c. teológiai írásban felidézi az évtizedekkel korábban a kevelaeri Mária szentély gondnokával folytatott beszélgetést. „A gondnok atya azt mondta, hogy Németország 20 éve még nagyon vallásos volt: az Istenbe vetett élő hitet szinte mindenhol érezni lehetett. Észre sem vettük, mikor és hogyan kezdődött ez az óriási mértékű elvilágiasodás, ami elsősorban azért veszélyes, mert valamiképpen ismeretlen eredetű. A gondnok lengyelekhez címzett üzenete így hangzott: Legyetek éberek! Mi nem vettük észre, mikor tört be hozzánk ez a hullám nyugatról, vigyázzatok, mert húsz év múlva hozzátok is elérhet, és elönthet titeket. [...] Már 1989-ben leomlott a Berlini Fal, a határok pedig nemcsak előttünk nyíltak meg, hanem »előttük« is.”
Amikor mi kiléptünk a szovjet kommunizmusból, Európában már javában tartott a kulturális kommunizmus, amely végül minket is „megtalált”. A Gramsci-t követő kulturmarxisták szintén várták a lengyel határok megnyitását. Vajon 20 évvel ezelőtt a homoszexuálisok istenkáromló felvonulását meg lehetett volna tartani biztonságosan akármelyik lengyel városban? Nem, sőt mikor a kommunisták letartóztatták Szűz Mária képét, ők sem merték azt meggyalázni. Ma viszont már nem zavarnak minket – vagy ha mégis, egyre kevésbé – az egyre szaporodó istenkáromló cselekedetek, amelyeket olyan szent helyeken követnek el, mint a częstochowai kolostor, amelyet legutóbb egy LGBT-s közösség özönlött el olyan jelszavakkal, hogy „ ki a nacionalizmussal a kolostorból” és „engedjétek be a melegeket Jasna Górába”. Transzparenseiken a częstochowai Fekete Madonna volt látható szivárványszínű glóriával. Néhány héttel korábban Gdańskban egy melegfelvonulás résztvevői istenkáromló módon parodizálták az úrnapi körmenetet, zászlóikon vaginát ábrázoló képek voltak láthatók. Ez történik abban az országban, ahol néhány évvel ezelőtt a komoly közéleti elemzők – az egyháztól távol állók is – még „II. János Pál nemzedékének” jelenségéről beszéltek.
2019 fiatal nemzedéke, de több szakmai véleményformáló közeg is saját jelentésrendszert alakított ki maga számára, amelyek már nem kompatibilisek a katolicizmussal, sőt éppen ellentétesek az egyház által preferált értékekkel. Ezek pedig nemcsak művészek és újságírók, hanem ügyvédek, sőt sportolók is. Kiderült, hogy mikor Zofia Klepacka a hagyományos családot védte, és az LGBT-s propagandával szemben harcolt, Adam Małysz, Jolanta Ogar-Hill, Otylia Jędrzejczak, Radosław Majdan, Kamil Siemaszko, Lengyelország thai box bajnoka és a jiu-jitsuban európa-bajnoki ezüstérmes Tomasz Paszek csatlakoztak a „Sport a homofóbia ellen” nevű kampányhoz.
Ennek a trendnek a konzervatív, keresztény irányba való visszafordulására semmilyen jel nem mutat. A társadalmi felemelkedés modellje Lengyelországban, ahogy az egész világon is, a kulturális baloldal kezében van, ahol a valóság katolikus értelmezése ijesztő tempóban veszít hiteléből. „Jézus Krisztus kiment a divatból, az ördög az, ki a hullámon lovagol” énekelte az Apteka punk-rock együttes még a jarocini időkben***. Ezek a szavak ma még aktuálisabbak, mint három évtizede.
Ma nagyon egyszerű a válasz arra a kérdésre, hogy az egyház tanítása hatással van-e a személyes döntéseinkre, és hogy kiindulási alapnak számít-e még számunka, az egyház tanítását ugyanis ma egyre inkább csak üres frázisként fogadjuk, a szexuális etika terén és a szüzesség házasságig való megőrzésében pedig egyenesen halott dolognak számít. Azok a fiatalok, akik bevallják, hogy elhatározták tisztaságuk házasságig való megőrzését, kortársaik gúnyolódásának teszik ki magukat.
A nyugat-európai országok többségében és Kanadában, ha egy jobboldali politikus nem vesz részt a melegfelvonuláson, nyilvánosan kérdőre vonják, hogy miért maradt távol, és jaj a karrierjének vagy pozíciójának, ha bevallja, hogy ez ellenkezik a lelkiismeretével. A bátrabbak, akiknek a lelkiismerete nem engedi, hogy ilyen rendezvényekre menjenek később egészségügyi problémákkal magyarázkodnak, vagy azzal, hogy hirtelen el kellett utazniuk. Számukra ez a keskeny ösvény a toleranciájuk és a lelkiismeretük között. Még az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump is, aki ismert a baloldali őrültségekkel szembeni harcáról, legutóbb meghajolt, és támogatta az „LGBT Büszkeség Hónapját”, a varsói amerikai követség ablakaiba pedig kiakasztották a homoszexuálisok szivárványos zászlóit.
Lengyelországban a katolikus hit megvallása nincs még ilyen szinten megbélyegezve, de egyre több helyen és egyre több közegben vált ki nálunk is megdöbbenést, vagy kelt feszültséget. Csodálkoztunk tizenöt éve, amikor Németországban dolgozó papok arról beszéltek, hogy nem járnak reverendában az utcán, mert a papok ezzel fizikai és szóbeli támadásoknak teszik ki magukat. Ma Lengyelországban is hasonló már a helyzet. Időről időre hallani leköpött és megvert papokról, mint például az az atya, akit egy lépcsőházban ért támadás, mikor a szüleihez érkezett látogatóba. Nem is olyan régen Lengyelországban a papi hivatás presztízse még nemcsak vallási és erkölcsi, de társadalmi-kulturális szinten is látható volt. Ma a papok félnek reverendában járni az utcán.
Ma Lengyelorzágban a katolikusok már nem a győzedelmes egyházban gondolkodnak, többségünket, akik az evangélium üzenete szerint élünk, egyre gyakrabban gyötörnek kétségek, hogy meddig élhetjük még keresztény életünket ilyen társadalmi közegben? Prof. Dariusz Oko atya, aki tudományosan foglalkozik a genderelmélettel, és előadásokat tart az egész országban annak káros voltáról, elárulta, hogy rendszeresen kap halálos fenyegetéseket melegektől.
Bizonyos keresztény értékeket már teljesen kizárnak a közéletből. Az utóbbi időben ez vár Lengyelországban például az abortuszt ellenzőkre, akikkel „értelmes emberek még kezet sem ráznak”. Kevés az olyan törekvő, ambíciózus fiatal, akinek van bátorsága kitartani a katolikus egyház társadalmi tanítása mellett, amikor kirajzolódik előtte a társadalmi vagy szakmai elithez való csatlakozás lehetősége. A többség csendesen megtagadja a hitét ezért a lehetőségért.
Ilyen módon feltartóztathatatlanul haladunk a felé a pillanat felé, amikor megismétlődik nálunk is az, ami nyugaton történt a keresztényekkel, ahol a katolikusok részvétele az állam életében egyre inkább csak látszólagos és jelentősen korlátozott. Nem sokára a katolikusoktól többet fognak követelni a nyilvános vitákban, mint a nem hívőktől, csak azért mert hívők vagyunk. Ez a katolikusoktól megkövetelt legitimitási „plusz” már nyílvánvaló diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés és vállalása bizonyos fajta hősiességet követel a hívőtől.
„A mai kultúrában nehéz betartani a keresztény alapelveket az életnek azon a területein, amelyek mentesítették magukat az egyház normatív befolyása alól. Csökken azoknak a száma, akik keresztény indíttatásból döntenek etikus magatartás mellett a gazdaság vagy a politika területén, ugyanis azok, akik számára a jogkövető magatartásnak erkölcsi jelentősége van, és lelkiismereti kérdésnek tekintik, azt tapasztalják, hogy aránytalanul magasabb árat fizetnek erkölcsös magatartásukért, mint azok, akiknél a morális normák nem játszanak fontosabb szerepet” – írja Agnieszka Fedczak a „Kereszténység és a jelenkori társadalmi-kulturális változások” című munkájában.
A katolikus hagyománnyal rendelkező ország abban nyilvánul meg, hogy az egyházat időtállónak, fontosnak és hasznosnak tekintjük, de olyan dolognak is, amelyért ma már nem lennénk készek személyes áldozatot hozni. Templomban házasodunk, mert szép esemény, de amint a házastárs keresztje túl nehéz lesz, egyszerűen elválunk mint a világi emberek.
Ez nem marad következmény nélkül. Kinek jó még ez az állapot a baloldaliakon kívül? Szomszédainknak, az oroszoknak és a németeknek. II. Sándor cár, mikor bezáratta a kolostorokat a Lengyel Királyságban, nagyon jól tudta, honnan merítik a lengyelek a lelki erejüket, amely a hódítás sötét korszakában is fenntartotta a nemzetet. Több mint 70 évvel később a következő hódító, Hans Frank, a megszállt lengyel területek főkormányzója így beszélt Jasna Góráról: „Ha a lengyelek minden világossága kialszik is, örökre megmarad nekik a Częstochowai Szűząnya és az egyház”.
*Lengyelország mindig hűséges (latin)
** A régi Lengyelországban a prímás interrexként helyettesítette a királyt interregnum esetén
*** A 80-as években Jarocinban rendezték Kelet-Európa legnagyobb rockfesztiválját
*
Jakub Pacan