​

Veszprém (eredeti nevén: Bezprym vagy Bezprzem), Vitéz Boleszláv elsőszülött fia, akit egy ismeretlen magyar hercegnővel – talán (Árpád-házi) Judittal vagy (erdélyi gyula feltételezett lányával) Karolddal – való frigyből született, nem túl kedvezően írta be magát Lengyelország történelmébe (zárójelekben a fordító megjegyzései). A történészek a trónbitorló szerepét szánják neki, és nem veszik figyelembe, hogy a király legidősebb fiaként joga volt igényt tartani a trónra. Boleszláv viszont a mostohaöcsét, II. Mieszkót (Lambertet) jelölte ki utódjául, kihagyva a legfiatalabb mostohaöcsét is, Ottót. Mi volt a legidősebb Piast-házi királyfi a trónról való eltávolításának az oka? Gerard Labuda szerint Boleszláv, aki saját, krakkói fejedelemsége felett uralkodott, 987-ben elvált a magyar hitvesétől és Emnildát, a Morvaországi Dobromir lányát vette feleségül, akitől később két fia született – a fent említett II. Mieszko lengyel király, és Ottó. Az első, elüldözött feleség a két éves fiával valószínűleg visszatért Magyarországra, és Veszprém csak 1031 körül jelent meg a történelem nézőterén, a monarchia nagy válságának idején. A történészek nem egyeznek abban, mi is történt vele. Labuda arról számolt be, hogy kapcsolatba lépett Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelemmel, támogatását kérve. Sławomir Syta viszont úgy gondolja, hogy hasonlóan mint száz évvel később Zbigniewot, őt is egy olasz kolostorba küldték, ahol a bencéseknél tartózkodott, Pereumban. Kétségtelen, hogy Veszprém Ottó mostohaöcsével egyetértésben cselekedett, akit szintén megfosztották az utódlási és a saját fejedelemségre való esélyektől. Labuda szerint sikerült neki egy kétoldalú német–orosz szövetséget összehoznia. 1031-ben a császár elvette II. Mieszkótól Lausitzot (Łużyce) és Bautzent (Budziszyn), majd kikényszerítette tőle a békekötést, és ugyanakkor Bölcs Jaroszláv csapott le kelet felől, lefoglalva Vörösföld (Vörösoroszország) és Bełz városait. Ebben a helyzetben az összeesküvőknek lázadást sikerült szítaniuk az országban – a legyőzött II. Mieszkónak menekülnie kellett, Veszprém vette át a hatalmat, egy fejedelemséget – valószínűleg Sziléziát – Ottónak kiosztva. Gerard Labuda a II. Mieszko életrajzában felteszi, hogy éppen Veszprém indította el Lengyelországban a pogány reakciót, ledöntve ezzel a létező rendet. És bár ez a hipotézis ötleteket adhat a történelmi regényírónak, néhány dolog úgy tűnik, ellentmond annak. Először is, egyetlen idegen forrás sem nevezi Veszprémet hitehagyottnak. Másodszor, ha a pogány reakciót a herceg, azaz a legfelsőbb hatóság kezdeményezte, akkor miért a kereszténység fő központjai – mint például Gniezno a szt. Adalbert holttestével, Ostrów Lednicki vagy Giecz – csak sokkal később rommá lettek a Bretiszláv rajtaütése során, a Mieszko fia, Megújító Kázmér Lengyelországból való elűzését követően, 1038-ban? Harmadszor, ha a lázadás okozója uralkodó lett volna, akkor a pogány vallás megsemmisítése miatti állítólagos bosszúból miért nem kezdte el a katedrálisok és templomok lerombolását? Nincs kizárva azonban, hogy Veszprém nem a kereszténység elleni reakciót, hanem egy egyszerű lázadást szított az államhatalom ellen, amelynek fő támasza az egyház volt. Így ő lenne az első forradalmár és romantikus lázadó Lengyelország történelmében.

1031 őszén átvéve az uralmat, a „Hildesheimi Évkönyv” szerint, „eme Veszprém elküldte a császárnak a koronát más királyi ékszerekkel együtt, amit testvére helytelenül tulajdonította el, és ugyanakkor a küldöttei révén alázatos üzenetben megígérte, hogy megadja magát a császárnak”.

Nincs azonban bizonyíték arra, hogy ezt valóban megtette. Van ugyanis egy másik forrás – a Brauweiler-i kolostor krónikája, amely azt állítja, hogy Lengyelországból II. Mieszko felesége, Richeza vitte ki azokat, aki „egy bizonyos ágyas gyűlölete és felbujtása” miatt elvált a királytól, majd a császárhoz jött el Szászországba, két koronát elhozva: sajátját és a hitvesét, II. Mieszkóét. Még ha nem is volt lázadó, Veszprém az öccse támogatóival folyatott harctól híresült el. Az elnyomás áldozatául két püspök esett – a krakkói Lambert és a poznańi Roman – akiknek a halálát a krakkói krónikák egy éven belül jegyzik. A két méltóság halála az elnyomás kegyetlenségét bizonyítja; talán ez az oka annak, hogy az új herceg uralma csak 1032 tavaszáig tartott, amikor is „az övéi gyilkolták meg, bár nem a testvérei felbujtása nélkül”. Veszprém összeesküvése azonban a Lengyel Királyságra mért csapást jelentette. A koronaékszerek elvesztése megnyitotta az utat a II. Mieszko királyi címről való lemondásához a császárral való találkozón, Merseburgban. Ami még rosszabb, hogy a régi királyság, most csak fejedelemség, ismét visszatért a földterületek megosztásának elvéhez az uralkodó dinasztia tagjai között. Ugyanakkor független maradt a császártól, és még mindig megtartotta a maradék erejét. Csak a későbbi események – a népfelkelés folytatása, a következő lázadások és a Bretiszláv támadása – romba döntötték az országot, ahonnan Megújító Kázmér később felemelte.

Jacek Komuda

Tekst ukazał się w tygodniku DoRzeczy nr 28/330