Beszámoló a nyelvi táborról
Az egyik őszi nap megjelent nálunk az igazgatónk egy papírral a kezében. Mindenki nagyon megszeppent, hiszen az igazgató nem minden nap jár az osztálytermünkben, de semmi ok nem volt az aggodalomra, hiszen nem megfedni érkezett minket, hanem egy új lehetőséget hozott, miszerint az iskolánkban délutánonként lengyel nyelvoktatás indul. Miután elment mindenki erről beszélt. Pár nappal később megszületett a döntés arról, ki tud délutánonként járni, jelentkeztünk és izgatottan vártuk az első órát. Megismertük tanárainkat és együtt kezdtük felfedezni a lengyel nyelv szépségeit, ami sokszor igen nehéznek tűnt, ám mégis egész végig ott volt bennünk a büszkeség, hogy mi nem csak a nagy „világnyelveket” kezdjük érteni, hanem egy környező országét is.
Nyáron lehetőségünk nyílt jelentkezni egy nyelvi táborba, amit Lengyelországban, pontosabban Varsóban rendeztek meg. Június 30.-án indultunk hajnali 4 órakor. Mikor kiértünk a szüleimmel a találkozóhelyre, láttam mindenkin a fáradtságot, hogy lelkiekben még otthon az ágyukban alszanak, ám mindenki szemében látni lehetett az érdeklődést, hiszen még senki sem vett részt hasonlóban. Busszal indultunk neki a hosszú útnak. Útközben megálltunk Budapesten, hogy felvegyük a másik iskolából érkezőket, de a következő úticél már Varsó volt.
Másnap már kezdődtek is a programok. Reggeli után indultak a nyelvi foglalkozások. Három csoportba osztottak szét bennünket. Az első óra nehezen indult, hiszen az új tanárnőnk egyáltalán nem beszélt magyarul, ráadásul a csoportban is voltak kisebb különbségek, hiszen más helyeken másképp tanultuk a nyelvet. Az óra végére már jobban összerázódott a csoport,
de kijelenthetem, hogy az első foglalkozás volt a legnehezebb. Délután bementünk a városba és idegenvezetéssel megtekintettük az Óvárost.
Este az egyik közösségi térben társasjátékokat játszottunk lengyelül.
Kedden reggeli után kivételesen nem tartottak nyelvi órát, hanem indultunk a Szejm-be, ahol találkoztunk Marek Kuchiński lengyel alsóházi elnökkel, majd utána Jacek Sasin kormányfőhelyettessel, aki üdvözlő beszédében elmondta, milyen sok ponton találkozott Lengyelország és Magyarország a történelem során.
Waldemar Paruch politológiaprofesszor, a miniszterelnöki hivatal elemző központjának vezetője elmondta hogy Lengyelország és Magyarország a mai napig jelentős szerepet tölt be egymás politikai és gazdasági életében. A csoportkép elkészítése után idegevezetéssel körbevezettek az épület legfontosabb részein. Hazafelé bementünk a Magyar Nagykövetségre, ahol Kovács Orsolya Zsuzsanna üdvözölt minket Lengyelországban és elmondta, hogyan töltik hétköznapjaikat az intézményben.
Szerdán délelőtt folytatódtak a nyelvi óráink majd délután az ebéd után ismételten a tanterem felé vettük az irányt, ahol interaktív versenyek mellett lengyel dalokat is tanultunk. A délutáni órák után bementünk busszal a belvárosba és körbesétáltuk a Kultúra és Tudomány Palotáját.
A séta után elmentünk a közeli bevásárlóközpontba, ahol megvethettük a napi szükséges vízmennyiségünket, illetve bevásárolhattunk a lengyel specialitásokból. Én személy szerint nagyon szeretem a lengyel savanyú levest, másnéven a żureket; ehhez kerestem alapanyagot, de egymás után vettünk a különböző lengyel csokoládékból is. Például Magyarországon legendák övezik a Krówka lengyel tejkaramellát. Este szabadfoglalkozás következett: előkerültek a kártyák, kezdődött a beszélgetések és a kártyapartik hosszú sora.
Csütörtökön a lengyel óra után megnéztük Varsó Múzeumát. Egy érdekes és hosszú kiállításban ismertük meg Varsó történelmét, a múzeum tetején pedig egy kilátóban pillanthattunk le a térre.
A múzeum után kaptunk 2 óra szabad programot a városban, igaz, mi még egy órával többet maradtunk a múzeumban, igyekeztünk minden fontos apró részletet megnézni. A barátnőmet leginkább a festmények kötötték le, míg engem inkább az órák érdekeltek. A szabadprogram másik felét sétálgatással és fényképezéssel töltöttük. Vacsora után egy kedves tanárnő várt bennünket, aki megtanított minket polkát és krakowiakot táncolni. Az elején mindenki csak furcsán nézett a másikra, de a végére már egészen egyszerre mozogtunk és sok emberrel táncolhattunk, a többszöri párcserének köszönhetően. A tánc után leültünk és a tanárnő röviden bemutatta, mikben és hogyan is táncolták régebben ezeket a táncokat.
Pénteken elbúcsúztunk nyelvtanárnőnktől, hiszen ez volt az utolsó nyelvi foglalkozás. A tanteremből egyből a Néprajzi Múzeumba mentünk, ahol egy idősebb hölgy megismertette velünk az üvegfestés hagyományát, amit magunk is kipróbálhattunk. Születtek színes papagájok, rózsaszín koalák és fehér-piros armadillok is. Festés után kaptunk egy lapot és az alapján kellett megtalálnunk a múzeum raktárjában lévő kiállítási tárgyak között a keresett darabot. Megtalálásuk után megnéztük az aktuális kiállításokat. Jártunk fa madárkákkal körülvett erdőben és afrikai törzsek között is. A kiállítást követően sétáltunk a városban, eddig ismeretlen oldalát megtekintve. Este visszamentünk a városba és megcsodáltuk a sötétben, hogyan festik rá lézerfénnyel a vízpárára Varsó legendáit. Engem teljesen elragadott a sok színezettvízoszlop és a azok a léggömbök, amelyek szintén világítottak a sötétben.
Szombaton reggel megnéztük Łazienki Királyi Parkját. A parkban található egy Chopin emlékmű, ami azért volt számomra nagyon kedves, mert szeretem hallgatni a híres zeneszerző zenéit, még ha sajnos egyiket sem tudom eljátszani. A parkban található sok mókus is, akik teljesen szelídek, meg is lehet őket simogatni, esetleg dióval etetni. Nekünk nemigazán szerettek a közelünkbe jönni, mivel nállunk nem volt dió és ha nincs dió, simogatás sincs, viszont ha elég gyorsak voltunk egyet-kettő megállt egy pár másodpercre nállunk és a szerencsés megérezhette, milyen egy mókust simogatni.
A séta után megnéztük a Varsói Felkelés Múzeumát, ahol betekintést nyerhettünk a lengyel hazafiak hősiességébe. Szörnyű volt hallani, hány ember halt meg, hány ház lett egyenlő a földdel. A nyomasztó múzeum után hazafelé vettük az irányt, vacsora után pedig megint kezdetét vette az akkorra már szokássá vált kártyaparti a közösségi térben. A szórakozás viszont korán véget ért, mivel másnap időben kellett kelni, hiszen indultunk vissza Magyarországra. 6 órakkor bepakoltunk a buszba és már indultunk is. Hosszú út ált előttünk, sajnos Lengyelország nem a szomszédban van, de ezzel a kirándulással a szívünkhöz annál közelebb került. A buszon mindenki a kirándulási élményeit mesélte a másiknak, képeiket mutogatták. Rövid megállókkal közelítettük meg Budapestet, ahol elköszöntünk a többiektől és már egy iskola diákjaival robogott haza a busz a Hódmezővásárhelyre. Késő este értünk haza.
A lengyel-magyar barátság már hosszú évszázadokra tekint vissza. Ezt és még megannyi más dolgot tanultunk ezalatt a kirándulás alatt a lengyel nyelven kívül. Nagyon örülök a lehetőségnek, számomra kiváló alkalom volt, hogy tovább bővítsem a tudásomat a nyelvvel és a kultúrával kapcsolatban.
Hódi Kata