A fenti címmel rendezett Intézetünk közreműködésével találkozót Tomaszów Lubelski városában a Kárpátok Európája Klubok hálózata, amelyen lengyel, ukrán és magyar résztvevőkkel vitatták meg baráti hangulatban a régió múltját, de még inkább a jelen és a jövő aktuális kérdéseit.

Az előzetes, borúlátó találgatások ellenére a résztvevők – legalábbis magyar és lengyel részről – sikerként könyvelték a mai Kassán tartott visegrádi kormányfői csúcstalálkozót, amelyre hosszú hónapok után került sor: egyetértettek a visegrádi négyek kormányfői az ukrajnai háborút érintő alapvető kérdésekben.

A Felczak Intézet és a Krakkói Magyar Főkonzulátus szervezésében különleges magyar napot tartottak Krakkóban a Főkonzulátus épületében, amelyen több tucat lengyel iskolás vett részt. A programban előadások, keresztrejtvény, pódiumbeszélgetés szerepeltek, és természetesen nem maradhatott el a gasztronómia sem.

A Polska Wielki Projekt Alapítvány nagyszabású konferenciát szerevezett a Három Tenger Kezdeményezés országainak együttműködéséről; a kétnapos konferencián természetesen nem hiányoztak a magyar hangsúlyok sem.

98 éves korában távozott a XX. század legendája, az önkényuralom elleni küzdelem és a megtörhetetlenség szimbóluma, aki mind a magyar, mind a lengyel társadalom számára követendő történelmi példa – még ha kevesen ismerték is. Elszántságát, következetességét, amelyek élete végéig jellemezték, még politikai ellenfelei is kénytelenek voltak elismerni.

Hosszú évek óta nem volt ekkora sikere magyar darabnak a lengyel színházakban. Visky András megrendítő monodrámája, a Pornó a 2016-os bemutató után több mint 5 évvel megérte a 100. előadást a mai napon.

Számos közép-európai ország közszolgálati műsorszolgáltatója által benyújtott produkciókat mutattak be a hétfőn kezdődő 2. „Heart of Europe” Nemzetközi Televíziós Fesztiválon, A díjak nyerteseit néhány órával ezelőtt hirdette ki a nemzetközi zsűri.

Hosszú évek, évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy a független Lengyelország születésnapját felszabadultan, örömmel, és a megosztott társadalom lehetőségeihez mérten egységben ünnepelhessék a lengyelek – az idei, három napos hétvégén számtalan közéleti, családi, politikai és sporteseményen keresztül most kerültek a legközelebb ehhez.

A dán Energinet gázhálózat-üzemeltető tájékoztatása szerint a nyugat-dániai nybrói gázvezeték-fogadó terminál november eleji beindításának eredményeképp már áramlik a norvég gáz a Baltic Pipe gázvezetéken keresztül Lengyelországba. A projekt közvetlen hozzáférést biztosít Lengyelország, és általa Magyarország számára is a norvégiai gázforrásokhoz.

Daniel Obajtek, a PKN ORLEN igazgatótanácsának elnöke és vezérigazgatója lett a W. Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet által a Do Rzeczy hetilappal együttműködésben odaítélt Értékek Őre díj idei díjazottja.

A Wacław Felczak Intézetnek köszönhetően az idei évtől kezdve már a lengyel olvasók is kezükbe vehetik a magyar miniszterelnök politikai igazgatójának, Orbán Balázsnak A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye című művét, melynek varsói bemutatójára november 4-én került sor, ahol Piotr Gociek újságíró beszélgetett a szerzővel a könyvről és általánosságban a mú