Március 11-én Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke veszélyhelyzetet hirdetett, március 30-án pedig ezt határozatlan időre meghosszabbították. Senki sem tudja, meddig kell elviselni a járvány okoza korlátozásokat és nehézségeket, amelyek minden állampolgárt érintenek, így a magyarországi lengyel kisebbséget is.
ÜRES POLCOK, ÜRES UTCÁK
Budapesten élő lengyelek mesélnek nekünk arról, hogyan változott meg az élet egyik napról a másikra. Katarzyna Takácsné Kalińska, aki 30 éve él Magyarországon, meséli: „Az első napokban némi pánik uralkodott el. A második napra már üresek lettek a boltok polcai. Az emberek cukrot, rizst, lisztet, tésztát, konzervet, tisztítószereket vásároltak fel. Elfogyott a hús”. „Hasonló volt a helyzet Magyarországon, mint Lengyelországban. Soha életemben nem láttam még ilyen üres boltokat. Elfogytak a hosszan eltarható termékek – meséli Piotr Kaczmarek, aki nyolc éve él a magyar fővárosban. – Két napig sehol sem tudtam olajat venni, pedig több boltba is elmentem. Alapvetően nem halmozunk fel nagyobb tartalékot, de amikor végre találtam egy boltot, ahol volt olaj – az árufeltöltő egyébként ki se tudta rakni a polcra, mert már a raklapról elkapkodták -, én is vettem három üveggel. A WC-papírral viszont nem volt probléma.” A veszélyhelyzet kihirdetése utáni első napokról beszél Krzysztof Grzelak atya is, a budapesti lengyel templom plébánosa: „Az egyik nővérrel mentünk bevásárolni, a boltban viszont üres polcokat találtunk, nem volt se hús, se felvágott. Egy nappal elkéstünk a bevásárlással. A nővér az egyik hűtőből az utolsó csomag darált húst vette ki. Néhány nappal később a boltok polcai ismét tele lettek. Elmúltak az első izgalmak, és helyre állt a nyugalom.” Ahogy a lengyel kormány, úgy a magyar is biztosította a lakosokat, hogy egy ilyen sok élelmiszert termelő országban nem fordulhat elő hiány, mivel a csökkenő export miatt a raktárakban éppen árutöbblet van. Amikor az emberek meglátták az újra tele polcokat, megnyugodtak, a sorok és a hektikus bevásárlások megszűntek.
Katarzyna Kalińska
A magyarok komolyan vették a kormány felhívását, hogy maradjanak otthon, és csak szükséges esetben menjenek ki az utcára, ne csoportosuljanak – mindezt azért, hogy megakadályozzák a járvány terjedését. „Normálisan élünk, csak lassabban. Mindent elhalasztottak, mindent felfüggesztettek. A magyarok szeretnek társadalmi életet élni, családcentrikusak, de most otthon maradnak. Üresek az utcák, üresen állnak az éttermek is. A nem élelmiszert forgalmazó nagyobb boltok csak 15 óráig lehetnek nyitva. A mozik, színházak és más intézmények, amelyek közösségi programokat kínáltak, bezártak – meséli Krzysztof atya. – Ki kell bírni ezt az időszakot, máshogyan kell szervezni az életünket.” Katarzyna Takácsné Kalińska hozzáteszi: „Nehéz állandóan otthon lenni, és nehéz elmagyarázni ennek szükségességét a fiatalok számára. De igyekszünk felelősségteljesen hozzáállni. Az emberek meglehetősen fegyelmezettek. A város kihalt, a buszokon és villamosokon két, három ember utazik csak. Eleinte az idős emberek nem értették meg teljesen, miért is ezek a tilalmak és korlátozások, és sokan megszokásból kijártak délelőttönként bevásárolni. Külön felhívásokat intéztek hozzájuk, hogy maradjanak otthon, és ennek meg is lett az eredménye. Fiatalabbak, szomszédok segítenek nekik bevásárolni, beszerezni a gyógyszereiket. Ez a helyi önkormányzatok felelőssége.” A családdal és barátokkal való kapcsolattartásról Katarzyna a következőket mondta: „Társas életünket telefonos és internetes kapcsolattartásra korlátozzuk. Nem találkozunk senkivel.” Daria és Piotr Kaczmarczyk „társas élete” hasonlóan néz ki: „Nem találkozunk senkivel, pedig vannak lengyel és magyar barátaink is. Az internet segítségével tartjuk fenn ezeket a kapcsolatokat, gyakran beszélgetünk, megosztjuk egymással, hogy hogyan boldogulunk a hétköznapokban. A lengyelországi rokonokkal szintén interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot. Sok éve lakunk már Magyarországon, de mindig igyekeztünk gyakran meglátogatni szüleinket Lengyelországban. Havonta egyszer, legfeljebb kéthavonta egyszer hazamentünk Wrocławba egy hosszú hétvégére.” Most ezek az utak magától értetődően szünetelnek. A család életében más problémák is jelentkeztek: „Igen aktív életet élünk, sokat utazunk. Gyakran utaztunk hétvégente külföldre. A jelenlegi helyzetben, ha hétvégén kimozdulunk, csak az erdőbe, teljesen egyedül, ahol senkivel sem találkozunk. De már mi is és a gyerekek is érezzük a bezártság hatásait.”
HÉTKÖZNAPOK A NÉGY FAL KÖZÖTT. KÉRDÉSEK VÁLASZOK NÉLKÜL
A Kaczmarek család
A Kaczmarek családban három gyermek van: a 10 éves Szymon negyedikes az általános iskolában, a 6 éves Weronika még óvodás, a másfél éves Tomek pedig bölcsődébe jár. A család most az egész napot a lakás falai között tölti. A hétköznapokban Szymon tanulása és a szülők munkája az elsődleges: „A munkáltatóink lehetővé tették a távmunkát. Az én cégem már a magyarországi veszélyhelyzet bejelentése előtt egy héttel a munkavégzésnek ezt a formáját javasolta. A bejelentés után már mindenkinek otthonról kell dolgozni, az irodát bezárták. A feleségem is itthonról dolgozik. Az iskolákat, az óvodákat és bölcsődéket is bezárták, a gyerekek tehát állandóan itthon vannak. Van egy vázlatos napirendünk, ennek ritmusát elsősorban Szymon órái határozzák meg. Attól függően, hogy milyen gyorsan sikerül neki a tanárok által küldött feladatokat elvégezni, olyan hamar tudunk foglalkozni mi is a saját munkánkkal. Először én ülök munkához, majd utána a feleségem is elvégzi a feladatait. Közösen ebédelünk, és közösen megyünk ki a szabadba is (a gyerekekkel csak a ház udvarára megyünk ki, hogy minimálisra csökkentsük a más személyekkel való találkozásokat), este pedig szintén közösen töltjük az időt. Ez nem szigorú órarend, de igyekszünk betartani, hogy minden kötelességünket időben el tudjunk végezni”
A Takács házaspár tagjai, Katarzyna és László, szintén otthon töltik idejüket. Fiaik, a 21 éves egyetemista, Tomasz, és a 18 éves gimnazista, Bartłomiej szintén hazatértek. „A férjem most itthonról dolgozik. Én csak alkalmanként megyek be az irodába, a távoli munkavégzést javasolták. Nem tudom ugyanúgy végezni a munkámat, mint korábban. A Lengyel Házban és a Lengyel Kulturális és Oktatási Központban dolgozom, számos kulturális programot szervezünk a magyarországi lengyelek számára, most azonban ezt nem tehetjük, hiszen minden rendezvényt elhalasztottak, és nem tudjuk, meddig. Reméljük, hogy néhány hónap múlva visszatér az élet a rendes kerékvágásba – mondta Katarzyna. – Otthon igyekszünk meghatározni a nap menetét, hasonlóan az eddigiekhez. Felkelünk, reggelizünk. Szerencsére mindenkinek megvan a saját eszköze, leülünk, dolgozunk. Az idősebbik fiunknak küldi az egyetem a feladatokat, videokonferenciákat, konzultációkat szerveznek. A gimnázium, ahová a kisebbik fiunk jár, szintén szervez online órákat, a feladatokat e-mailben kapja. Még az Országos Lengyel Iskolától is rendszeresen jönnek feladatok és anyagok. Most mutatkozik meg, hogy milyen szükséges és hasznos számunkra a korszerű technika. Előfordul, hogy mindannyian egyszerre intézzük a dolgainkat telefonon keresztül. Ez nem egyszerű, mivel nem tudunk egymástól elkülönülni. Nagy türelmre és megértésre van szükségünk. Igyekszünk ezeket a napokat amennyire lehet, színessé tenni, van időnk például a közös, családi étkezésekre”.
Sok kérdés van, amelyre nincs válasz. Felmerülnek bizonyos aggodalmak a közeli és a távoli jövővel kapcsolatban is. Krzysztof atya egyelőre nem tudja a választ arra a kérdésre, hogy sikerül-e megrendezni különböző rég tervezett ünnepségeket: „A plébánián dolgozó nővérek hittan órákat tartanak a májusi első áldozásukra készülő gyerekeknek. Még nem tudjuk, hogy ez a mi közösségünk számára oly fontos ünnepség, meg lesz-e tartva, vagy ezt is el kell halasztanunk.” Majd hozzáteszi: – „Vannak a plébániánkon olyan fiatalok is, akik a házasság szent kötelékére készülnek. Általában ezek vegyes párok, az esküvők pedig a következő hónapok során lennének megtartva Lengyelországban. Még nem lehet tudni, hogy sor kerülhet-e rájuk a tervezett időpontokban, vagy át kell tenni őket későbbre.”
A gazdaság visszaesése miatt, és mivel nem tudjuk, hogy a járvány megszűnése után milyen változásokkal kell majd szembenéznünk, felmerül a kérdés, hogy milyen gazdasági hatások jelentkeznek majd globális, országos, illetve egyéni és családi szinten. „Nem tudjuk, milyen hatással lesz a jelenlegi helyzet a globális gazdaságra. Az állásunkért jelenleg nem aggódunk – mondja Piotr Kaczmarek. – Viszont gyakran gondolunk a lengyelországi barátainkra, akik ügyfélszolgálaton vagy fizioterapeutaként dolgoznak. Leginkább miattuk aggódunk. Hallottuk, hogy nincsenek vendégek, a cégek bezárnak.” Családja fenntartása miatt Katarzyna Takácsné Kalińska sem aggódik: „Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy megmarad a munkahelyünk, mert nem olyan területen dolgozunk, amelyet súlyosabban érint a válság. Nem a turizmusban vagy a vendéglátásban, ahol Magyarországon már sor került elbocsátásokra. Szerencsére a kormány tett olyan lépéseket, amelyek megakadályozzák a tömeges elbocsátásokat. A munkaadókat megkérték, hogy tegyék lehetővé a távoli munkavégzést, és alkalmazzanak rövidebb munkaidőt, illetve több adókedvezményt is kaptak. Azok a személyek, akiknek lakáshitelük van, az év végéig mentesültek a törlesztési kötelezettség alól. Ez egy nagy segítség, amíg nem tér vissza a korábbi, rendes élet.”
KAPCSOLATBAN A LEGFONTOSABBAL
Március 22-én vasárnap életbe lépett a Magyar Püspöki Kar rendelkezése, amely a szentmisék hívek nélküli megtartását írja elő. Az emberek járhatnak egyénileg a templomokba imádkozni, de a vasárnapi szentmiséken nem vehetnek részt. A médián keresztüli részvételt ajánlják. „A lengyelek főleg a lengyelországi közvetítéseket követik az interneten vagy műholdas televíziókon keresztül. A magyar rádiókban és televíziókban szintén vannak ilyen közvetítések. Az itteni média, ahogy a Lengyelországban is, együttműködik a magyar állammal – magyarázza Krzysztof Grzelak atya. – Plébániaként mindent alá kell rendelnünk annak, hogy a koronavírus ne terjedhessen, annál is inkább, mert az itteni lengyel közösség jelentős része idős személyekből áll. A változások a gyónás szentségét is érintik. A püspökök bevezették a közösségi gyónás és feloldozás lehetőségét, a hagyományos fülbegyónás szükségessége nélkül. A nagyböjt időszaka és a jelenlegi veszélyhelyzet miatt az emberek vágynak egyesülni az Úrral, ezért tették lehetővé a gyónás ezen formáját. A fülbegyónás során a papnak és a gyónást végzőnek is maszkot kell viselni, és a gyónás nem történhet gyóntatószékben, mert ott túl szűk a tér.” Minden nap 20.30 órakor a plébánián közös rózsafűzér imádságra kerül sor, amelyet Krzysztof atya a templomban végez el az Oltáriszentség előtt, a hívek pedig otthonaikban. A budapesti és a magyarországi lengyelek ilyen módon imádkoznak együtt minden lengyellel a járvány végéért.
Katarzyna kétnyelvű családja szintén a közvetítéseken keresztül vett részt a szentmisén: „A templomok nyitva vannak, de csak egyéni imádkozás céljából. Ez szomorú minden hívő számára, mert a szentmisék és minden más szertartás is hívők nélkül kerül megtartásra. Szerencsére a televízióban, az interneten vagy a rádióban követhetjük ezeket. Most újjá kell születniük az otthoni templomoknak, hozzá kell szoknunk ehhez a helyzethez.” „Hiányzik számunkra a Krisztussal való egyesülés a Szentáldozásban, hogy mindannyian együtt imádkozhassunk a templomban. Ami most történik az egyfajta lelkigyakorlat számunkra. Most tudjuk igazán értékelni azt, ami egyébként egy karnyújtásnyira van tőlünk a hétköznapokban – Jézus Krisztus Kenyér formában való jelenlétét” – foglalja össze Grzelak atya.
Beszélgetőpartnereim egyelőre nem tudják, mi lesz a húsvéti terveikkel. „A határok zárva vannak, nem tudjuk, lehet, hogy itt kell töltenünk a húsvétot a család nélkül – mondja Piotr Kaczmarek. – Nagyon szeretnénk Lengyelországba utazni, már a gyerekeink is erről beszélnek, mert az ünnepeket mindig ott töltjük, de sajnos lassan fel kell rá készítenünk őket, hogy ebben az évben itthon, egyedül kell ünnepelnünk.” Katarzyna hozzáteszi: „Még nincsenek terveink Húsvétra. Az ünnepeket – a karácsonyt, és a húsvétot – mindig felváltva töltjük Magyarországon és Lengyelországban. Karácsonykor Lengyelországban voltunk, így a húsvétot most Magyarországon terveztük. Egyelőre azonban kérdéses, hogy el tudunk-e utazni a férjem szüleihez, vagy itthon, szűk családi körben kell töltenünk az ünnepet. Majd kiderül, bár azt mondják, hogy a legrosszabb még hátravan. Lelkileg készülünk arra a helyzetre.”
Krzysztof Grzelak atya arra bátorít, hogy használjuk ki a lehető legjobban ezt a szokatlan időszakot: „Jézustól kapunk bizonyos feladatokat ebben az időben. Ilyen feladat az imádkozás és a jó tettek. Ilyen jó tett önmagunk korlátozása, hogy ne tegyünk ki másokat a fertőzés veszélyének. De ne feledkezzünk meg másokról sem, tartsuk velük a kapcsolatot, legalább telefonon keresztül. Nem szabad csak önmagunkra fókuszálni. Meg kell nyitnunk szívünket, kérdezni kell, és odafigyelni arra, mire van szüksége a másiknak, hogy ne veszítse el a hitet, hogy ne veszítse el a reményt. Hívő emberként ez feladatunk és tanúságtételünk a világgal szemben.”
Képek: Pál Barbara, Piotr Kaczmarek, a Takács és a Kaczmarek család házi archívumai
Marta Dzbeńska-Karpińska