​

 

1913. június 18-án született a kiváló sportoló, Stanisław Marusarz: síugró, biatlonista, alpinista, olimpikon, a Honi Hadsereg katonája. Marusarz hét alkalommal szerepelt világbajnokságon, négyszer pedig olimpián. Stanisław Marusarz életében fontos szerepet töltött be Magyarország. A háború idején oktatta a magyar síelőket, és felügyelte a magyarországi síugrósáncok építését. A Honi Hadsereg futáraként a Zakopane–Budapest útvonalon dolgozott. A megszállás idején a nácik börtönéből való merész szökéssel szerzett magának hírnevet. Halálának körülményei is emlékezetesek. Wacław Felczak temetésén kapott szívrohamot. Felczak parancsnoka volt a futárszolgálatnál, és a megszállás óta barátok voltak.

              Stanisław Marusarz gorál családban született az akkor az Osztrák-Magyar Monarchia területén fekvő Zakopanéban. Már tíz éves korában elkezdett síelni. Egy évvel később meg is nyerte élete első versenyét, amiért a díja egy pár sportkesztyű volt. 1927-ben részt vett Zakopanéban a juniorok versenyén. Fiatal kora miatt a bírók először oda sem akarták engedni a sánchoz. A fiatal Staś azonban kötötte az ebet a karóhoz az indulásával kapcsolatban, és végül megengedték neki. Az előkelő harmadik helyet szerezte meg, a verseny után pedig még autogrammokat is osztogatott. Egy évvel később már megnyerte ugyanezt a versenyt, amit követően nagy tehetségnek kiáltották ki. Tagja lett a Lengyel Tátra Egyesület Sí Szakosztályának, Zakopane legjobb síugrói között tartották számon. Tizenhét évesen nyerte meg első felnőtt versenyét. A Nowy Targban rendezett Országos Bajnokságon tizenötödik helyet ért el. Egy évvel később már második lett. 1932-ben elindult az Egyesült Államokban, Lake Placidban rendezett téli olimpián is, ahol a tizenhetedik helyet szerezte meg. Év végén a Przegląd Sportowy újság olvasói beválasztották az év tíz legjobb lengyel sportolója közé. Síugrásban és északi összetettben elért sikereinek köszönhetően hamarosan az egyik legkedveltebb és legismertebb sportoló lett Lengyelországban. 1934-ben az évente megrendezésre kerülő népszerűségi szavazáson a negyedik helyet szerezte meg. Egy évvel később a jugoszláviai Planicán 97 méteres eredménnyel megdöntötte a leghosszabb ugrás világrekordját. 1936-ban pályafutása során második alkalommal vett részt a téli olimpiai játékokon. Két évvel később Marusarz ezüstérmet szerzett a finnországi Lahtiban rendezett világbajnokságon, és megválasztották a legjobb lengyel sportolónak.

​

              Rendkívül ígéretes karrierjét a II. világháború kitörése akasztotta meg. Amikor a német seregek betörtek Lengyelország területére, Marusarz a Tátra nyugati részén, a Kościelisko-völgyben található Hala Pyszna (Buja-szécs) menedékház vezetője volt. Ez a menedékház a tátrai futárok megállóhelye lett. A sportoló maga is belépett 1939 októberében a Fegyveres Harci Szövetségbe (Związek Walki Zbrojnej), és megkezdte futárszolgálatait a Zakopane – Budapest útvonalon. Szolgálata keretében embereket vezetett át a határon, titkos anyagokat és pénzt továbbított. A futárszolgálatra abszolút alkalmas volt, nemcsak kiváló erőnléttel és egészséggel rendelkezett, de úgy ismerte a Tátrát, mint kevés más ember. Munkáját Wacław Felczak irányította és felügyelte. A megszállókkal szembeni küzdelemben az egész Marusarz család részt vett. Stanisław bátyja, Jan nyugaton szolgált a Lengyel Hadseregben. Egyik húgát, Zofiát a földalatti szervezkedésekben való részvételéért letartóztatták, és a ravensbrücki táborba szállították, ahol megélte a háború végét. Kevesebb szerencséje volt másik lánytestvérének, Helenának. 1940-ben Tarnów közelében összekötő feladatának teljesítése közben elfogták, és lelőtték. 1940 márciusában Stanisław Marusarzt letartóztatta a szlovák határőrség Csorba-tavi helyőrsége. Átkutatása közben százezer zlotyt, a földalatti szervezeteknek szánt pénzt találtak nála. A szlovákok értesítették a gestapót, ám mielőtt a németek megérkeztek volna, a síugró elkábította a rá vigyázó őrt, és kimenekült az erdőbe. Félve a letartóztatástól, feleségével együtt úgy döntöttek, hogy Magyarországra mennek. A háború után a Lengyelország és a világ sáncain c. könyvében így emlékezett: „Nem maradhattam sokáig Zakopánéban. A folyamatos feszültségben nagyon nehéz volt élni. Folyamatosak voltak a letartóztatások, a gestapo fokozódó terrorjának pedig sportolók is áldozatul estek. Sokan kerültek közülük börtönökbe vagy koncentrációs táborokba. Ebben a helyzetben feleségemmel, Irenával (1939 novemberében keltünk egybe) együtt a Magyarországra menekülés mellett döntöttünk.” Miután átkeltek a Tátrán, és csaknem egész Szlovákián, a magyar határ előtt nem sokkal elfogták őket a szlovák határőrök, és átadták a gestaponak. A nácik felajánlották neki, hogy szabadon engedik, ha elvállalja a német síugró-válogatott edzői feladatait, de Marusarz ezt visszautasította. Egyik őrizetből a másikba történő átszállítása közben ismét a szökés mellett döntött. Menetközben kiugrott az autóból, de gyorsan elfogták. A börtönben súlyosan bántalmazták, majd halálra ítélték. A krakkói Montelupi börtönbe került. Emlékirataiban így írt: „A németek szinte folyamatosan ütötték, szúrták, köpködték, gyalázták a folyosókon összezsúfolt embereket. Még a legkisebb ellenreakció is beláthatatlan következményekkel fenyegetett. A nácik szemrebbenés nélkül agyonlőttek volna mindenkit.” Az ítéletre való egy hónapnyi várakozás után átszállították a kivégzési helyre, a Krakkótól nem messze található krzeszowicei tüzérségi erődbe. Más foglyokkal együtt a friss vérrel borított falhoz állították. Velük szemben töltött fegyverekkel álltak a náci katonák. Egy pillanattal később azonban ásókat adtak az elítélteknek, és utasították őket, hogy ássanak sírokat a szomszédos cella foglyai számára. Ezt követően Marusarz elhatározta, hogy minden áron a lehető leghamarabb megszökik a börtönből. Összebarátkozott a Lengyel Hadsereg altisztjével, Aleksandr Bugajskival. Azt tervezték, hogy az ablakon keresztül fognak elmenekülni, az ablakrácsait a szék lábaival kihajlítva. A terv további része volt, hogy kiugranak a második emeletről, majd felmásznak a négyméter magas falra, leugranak róla, és cikkcakkos irányban elfutnak, hogy az őrtoronyban ülő őr ne tudja eltalálni őket. Hamarosan megkezdték a szökés előkészületeit. Bugajski kitörte a rácsot, majd elsőként ugrott ki az ablakon, azután sorban követte őt a többi rab a cellából. Marusarz hatodikként hagyta el a helyiséget. A két méteres ugrás után telemark állásba érkezett, mint annyiszor a síugró sáncokról.  A négy méteres fal felé haladva lehagyta egyik rabtársát, aki lábát törte az ugrást követően. Felmászott a falra, majd átugrott a szögesdróton is. Ekkor kezdtek lőni az SS-katonák. Csak Bugajskinak és Marusarznak sikerült megszökni, utóbbit a combján érte találat. A többi foglyot lelőtték. A sportoló előbb egy zsúfolt piacra futott, majd a Wolski erdőn keresztül a Visztulához. Ott egy helyi halász vette gondozásba, aki bekötözte, és ételt adott neki. Néhány nap múlva Zakopanéba ment, mivel azonban körözték, el kellett hagynia Lengyelországot.

​

A Montelupi utcai börtön Krakkóban

 

Marusarz megpróbált ismét Magyarországra jutni. Ezúttal már sikerült neki. Ott nevét Przystalskira változtatta. Budapesten találkozott Belloni Gyulával[i], akit a háború előtti versenyekről ismert. Belloninak köszönhetően állást kapott a Magyar Síszövetségnél mint a siugrók és lesiklók edzője, tanácsadó és a sáncok építője. Marusarz előbb egy kassai létesítmény építését, majd pedig a Radnai-havasokban[ii], Borsafüreden épülő síugrósánc munkálatait felügyelte. Utóbbi ünnepélyes átadása során a lengyel sportolóra ráismert egy német ugró, Sepp Weiler, aki azonban mégsem leplezte le őt a biztonsági szolgálat előtt. A háború végén, 1945-ben Budapesten ismét letartóztatták Marusarzt a németek, és újra halálra ítélték. Mikor a kivégzés helyére vezették, a közelükben felrobbant egy tüzérségi lövedék. A zűrzavart kihasználva a sportoló megszökött a kivégzés helyszínéről.   

​

A Nemzeti Emlékezet Intézet "Monte. A háború terrorja 1939 - 1989" c. kiálltásának tablóképe

Marusarz a háború után visszatért Zakopanéba, és az Ornakon található menedékház vezetője lett. 1946-ban északi összetettben és síugrásban is lengyel bajnok lett. Otthonában azonban hamarosan megjelentek a Biztonsági Hivatal funkcionáriusai, akik a Honi Hadseregben való részvétele miatt keresték. A sportolónak két éven keresztül bújkálnia kellett. Csak az Alsó-Sziléziai Állami Gyógyüdülők Igazgatósága vezetőjének pozitív véleménye miatt térhetett vissza a munkába. Karpaczban kialakított egy lesikló pályát, és épített két siugrósáncot. Ezek közül az egyik – az Orlinek – ma is az ő nevét viseli. Ugyanebben az időben katonai esküjének eleget téve, segített átjuni a határon a biztonságiak által üldözött embereknek. 1948-ban ismét aranyérmes lett síugrásban az országos bajnokságon. Sankt Moritzban (1948) és Oslóban (1952) is képviselte Lengyelországot a téli olimpiai játékokon, utóbbi esemény ünnepélyes megnyitóján ő vitte Lengyelország zászlaját. 1957-ben fejezte be síugró pályafutását. Ezután edzősködött, illetve a zakopanei sílétesítmények vezetője lett. Ő irányította a középsánc építését, valamint a Wielka Krokiew nagysánc átépítését. 1966-ban meghívták Garmisch-Partenkirchenbe a Négysáncverseny megnyitójára. Akkor az az ötlete támadt, hogy egy ugrással nyitja meg a versenyt. Marusarz öltönyben és nyakkendőben szép, 66 méteres ugrást hajtott végre. Évek múltán így emlékezett: „Két célom volt: ugrásommal egyrészt motiválni akartam a mieinket, másrészt meg akartam mutatni a németeknek, akik halálra ítéltek, hogy még élek, és náluk is tudok ugrani.” Életében utoljára 1979-ben, hatvanhat éves korában ugrott. Kilenc évvel később a zakopanei Wielka Krokiew nagysáncot róla nevezték el. A hetvenöt éves Marusarz akkor is kész volt ugrani, az időjárási körülmények azonban ezt nem tették lehetővé.

              1993. október 29-én került sor Wacław Felczak temetésére, amelyen részt vett a Fiatal Demokraták Szövetségének alapítója és vezetője, a későbbi magyar miniszterelnök, Orbán Viktor is. Felczak temetésén – aki barátja és a futárszolgálat idején parancsnoka volt – Stanisław Marusarz mondott búcsúbeszédet. A zakopanei Pęksowy Brzyzeken található temetőben így emlékezett: „Szlovákia irányába haladok, tél van, fúj a szél, hátizsákom tele valamilyen papírokkal. Szörnyen fáradt vagyok, örülök, hogy nem sokára odaérek a kunyhóhoz, tüzet rakok, és lefekszem aludni. Közeledek, lassan kidugom a fejem az erdőből, és látom, hogy a kunyhóhoz sínyomok vezetnek. Ez baj! De muszáj a kunyhóban éjszakáznom, különben nem élem meg a reggelt. Lecsatolom hát a léceket, övemből kihúzom a pisztolyomat, berúgom az ajtót, a kunyhó közepére ugrok, és elkiáltom magam: «Hände hoch!» Bent a kunyhóban azonban Wacek Felczak aludt, aki Budapesztről jött vissza Zakopánéba. Bocsáss meg nekem, Wacek”. Ezek után a szavak után Marusarz szívrohamot kapott – ráborult az ünnepségen jelenlévő lengyelországi magyar nagykövetre, Engelmayer Ákosra –, és meghalt. Stanisław Marusarz halála szimbolikus jelentőségű volt. Ugyanabban a temetőben temették el, ahol egykori felettesét. A temetésén résztvevők figyelmesek lettek rá, hogy a Szent Kereszt templom üvegajtaján visszatükröződik az egy kilométeres távolságra lévő Wielka Krokiew képe.

       

Marusarz sirja Zakopanéban

 

1998-ban dokumentumfilmet forgattak Marusarz második világháborúban átélt kalandjaiból és viszontagságaiból, amelynek címe Szökés a Montelupiból lett. A sportoló összesen tizenhárom kitüntetésben részesült, többek között háborús érdemeiért megkapta a Katonai Vitézségért Rend Ezüstkeresztjét. 2010. február 12-én Lech Kaczyński elnök Lengyelország függetlenségéért tett szolgálataiért, valamint sporteredményeiért posztomusz kitüntette a Lengyelország Újjászületése Rend Nagykeresztjével. A kitüntetést a sportoló lányai vették át. A síugró nevét viseli a Wojciechówban és Tokarniában található általános iskola, a miłkówi óvoda és a zakopanei sportiskola. A zakopanei Wielka Krokiew 1989 óta szintén Stanisław Marusarz nevét viseli. 2001-ben csillagot kapott a władysławowói Sportcsillagok Sétányán. Fia, Piotr 2013-ban létrehozta a Stanisław Marusarz Alapítványt, amelynek célja a téli sportok népszerűsítése a fiatalok körében, a fiatal sportolók és a téli sportokat oktató iskolák anyagi támogatásának megszervezése, valamint a sífutás, lesiklás és síugrás népszerűsítése.

 

 

Michał Kawęcki,született 1987-ben. Politológus, A I. Lwowski Klub Sportowy Czarni Lwów  Baráti Társaság alapítója és elnöke. A legrégebbi lengyel labdarúgó klubról szóló monográfia szerzője.

 

Bibliográfia:

Bujak Wojciech, Dziadek w czerwonej czapeczce – o Stanisławie Marusarzu, www.skokipolska.pl

Gawkowski Robert, Sport w II Rzeczpospolitej, Warszawa 2012.

Marusarz Stanisław, Na skoczniach Polski i świata, Warszawa 1974.

Marusarz Stanisław, Skok, który uratował mi życie, Warszawa 1974.

Szatkowski Wojciech, Stanisław Marusarz król nart, Zakopane 1999.

 

Jegyzetek: