Népes, egykori ellenzéki aktivistákat tömörítő beszélgetésen osztották meg tapasztalataikat a diktatúra ellen küzdő panelisták – a beszélgetés leginkább a háború és Oroszország kérdése kerül forgott.
A panelbeszélgetésen olyan ellenzékiek vettek részt, akik bátorságukkal, karizmatikus társadalmi befolyásukkal és antikommunista hozzáállásukkal hozzájárultak a geopolitikai változásokhoz és a szovjet uralom megdöntéséhez. Tevékenységük fő impulzusa a társadalmi szolidaritás eszméje volt, amelyet 1980 augusztusában az „Szolidaritás” szakszervezeti mozgalma testesített meg. A kiindulópont ennek az örökségére való utalás volt, és különösen az Szolidaritás I. Országos Küldöttkongresszusának 1981. szeptember 8-i üzenetének felidézése, amely a keleti blokk országainak dolgozóit szólította fel, és a Szovjetunió összes népét, hogy együtt harcoljanak jogaikért.
A közép-kelet-európai ellenzékiek közös harcának üzenete és értékei is új értelmet kaptak az orosz imperializmus újjáéledésével szemben, amely totalitárius hatalommódszereket alkalmaz a határok megváltoztatására és a gonosz birodalmának újjáépítésére.
Alexander Podrabinek, emberi jogi aktivista Moszkvából a XX.századi diktatúrák imperializmusáról beszélt, amely szerinte a XXI.században már nem működhet: pontosan e birodalmi szemlélet bukását mutatja meg az orosz háború Ukrajnában. Cáfolni igyekezett azokat a nézeteket, amelyek szerint ez az imperializmus az orosz néplélek része lenne. A háború célja szerinte csakis a Kreml, Putyin és köreinek túlélését szolgálja, ahogy Orwell mondja, a hatalom célja maga a hatalom, más motivációt nem kell keresni. Az orosz népről szólva elmondta, meggondolatlanul, félelemből és ostobán viselkedett, amikor átengedte a hatalmat. Az ellenzék pedig azt a hibát követte el, hogy megpróbált kompromisszumra jutni a hatalommal, és ez okozta a vesztét. Szót ejtett az orosz energiapolitikáról is, felhívta a figyelmet, hogy a szankciók által nem sújtott vezetéken továbbra is folyik az olaj Nyugatra, amelyből a rezsim fenntartja elnyomó rendszerét. Ő ezt Moszkvából nem képes elfogadni. Keményen kárhoztatta Európát, mint mondta, nem érti, miért nem áll ellen keményebben a Nyugat.
Bogusław Sonik parlamenti képviselő, az antikommunista ellenzék tagja arról kérdezte az orosz ellenzékit, hogy miért támogatják mégis a háborút az oroszok. Podrabinek a fő okként a félelmet és az engedelmességet jelölte meg – szerinte ugyanakkor a társadalom mint olyan nem támogatja a háborút, csak az elithez közel álló körök.
Antoni Macierewicz volt védelmi miniszter, ellenzéki aktivista arra kérdezett rá, milyen most az orosz nemzet tudata – nem arról van-e szó, hogy a szovjet gondolkodási rendszert átvette a titkosszolgálati gondolkodás. Podrabinek válaszában elmondta, nem létezik társadalmi, közösség tudat – senki sem meri elmondani mit gondol valójában.
Emanuelis Zingeris, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésébe delegált küldöttség vezetője, az Európai Ügyek Bizottságának alelnöke, a Seimas Külügyi Bizottságának tagja hozzászólásában hozzátette, ő azért emlékszik, a kilencvenes években még százezrek álltak ki a demokráciáért, ma már ez eltűnt, általános hallgatás maradt. Podrabinek felhívta a figyelmet arra is, hogy ma sokkal erősebb a represszió, mint a Szovjetunióban volt, kivéve persze a sztálini időszakot. Kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy lesz-e felelősségre vonás valaha.
A moderátor, Maria Przełomiec, újságíró a témával foglalkozó televízióműsorok szerkesztője körkérdést intézett azzal kapcsolatban, hogy hogyan érvényesül Moszkva hatása a régió országaiban.
Engelmayer Ákos, a Lengyelországi Magyar Közösség elnöke, volt lengyelországi magyar nagykövet, az 1956-os forradalom résztvevője, aki annak idején lefordította a Szolidaritás felhívását a régió dolgozóinak, válaszában felidézte, milyen csalódás volt számára, hogy Magyarországon nem volt nagy visszhangja ennek akkoriban. A magyar közvélemény passzív maradt ezzel szemben, és a mostani helyzet is kicsit hasonló.
„Lengyelországban manapság sokszor olvashatók olyan vádak, hogy a magyar miniszterelnök Putyin szolgája lenne. Én ismerem még diákkorából, és mindig is védtem a politikáját, ugyanakkor most én sem értem, miért ilyen a magyar külpolitika. A legutóbbi fehéroroszországi látogatás számomra érthetetlen és gyalázatos. Nehéz dolgom van, hiszen nem lehet a saját nemzetem ellen beszélni, ezért nagyon fáj ez nekem – jelentette ki.
Hege Boman Grundekjön, aktivista, aki aktívan támogatta a lengyelországi antikommunista ellenzéket és a hadiállapot idején tevékenységének emléket állító kezdeményezéseket, a Solidaritet Norge – Polen vezetőjeként, a Nyugat szempontjából, de nem az Unió tagjaként beszélt. Szerinte mind Gorbacsovnak, mind Putyinnak sikerült elámítania a Nyugatot. Norvégia, amely közös határokkal rendelkezik Oroszországgal, egyre növekvő aggodalommal figyeli az eseményeket, és mindent megtesz, hogy a Nyugatot is ráébressze a putyini rendszer veszélyeire.
Paruir Hayirikyan, volt politikai fogoly Örményországból oroszul beszélt saját pályájáról, felidézve a Szovjetunió széthullása előtti időket és a függetlenségért folytatott harcot. A mai helyzetről szólva elmondta, ma a KGB pártja uralkodik.
Antoni Macierewicz az 1939 óta épített szovjet ügynökhálózatról beszélt, szerinte ez a kulcsa mindennek. Ők azok, akik minden területre beférkőznek, még Lengyelországban is.
Krzysztof Wyszkowski, politikus, publicista, antikommunista ellenzéki aktivista, a Nemzeti Emlékezet Intézete Kollégiumának tagja szerint az orosz befolyás például a kisebbségeken keresztül is érvényesül, amely igyekszik megosztani a nemzetet, köztük a sziléziai és kasub autonómiát követelőket említette.
Bogusław Sonik nem értett egyet a szovjet ügynökhálózatra vonatkozó elmélettel, szerint az orosz befolyással szembeni gyengeség a társadalmi megosztottság eredménye, azé, hogy a legfontosabb kérdésekben sincs nemzeti konszenzus, hanem csak politikai vagdalkozás.