Back to top

Az elmúlt héten  két nagyszabású, közlekedést érintő beruházást jelentettek be, amelyek minden bizonnyal felpörgetik a lengyel gazdaságot: a elektromos autógyár épül Alsó-Sziléziában és hazai cég fogja modernizálni a vasúti közlekedést.

19.12.2023

November 29-én, szerdán került megrendezésre a “Visegrádi gazdasági együttműködés ma és holnap - látkép és perspektívák” című konferencia a Lengyel-Magyar Együttműködési Intézetben. A nap során a V4-es országok szakértői vitatták meg a térség legfontosabb gazdasági lehetőségeit és kihívásait, újságírók és diplomaták jelenlétében. Kereskedelem, infrastruktúra, emberi erőforrások - ezek voltak a rendezvény kulcskifejezései.

04.12.2023

Az Oxford Economics szerint 4 év alatt (2019 negyedik negyedévétől) Lengyelországban volt a legnagyobb gazdasági növekedés az EU-ban (kb. 9%), megelőzve Bulgáriát, Dániát és Litvániát (kb. 8%). Csehország volt az egyetlen ország, ahol a GDP visszaesett ebben az időszakban (-2%). A statisztikai adatokból kiderült a zis, a harmadik negyedévében Lengyelországban volt a legnagyobb gazdasági növekedés az EU-ban (+1,4%).

17.11.2023

A Nemzetközi Valutaalap szerint Lengyelország immár a tizedik leggazdagabb ország az Európai Unióban – adta hírül a Rzeczpospolita.

25.10.2023

​​​​​​​Szeptemberben a Lengyel Nemzeti Bank 10,7 millió unciára növelte a lengyel aranytartalékot, ami csaknem 81 milliárd PLN értéket jelent. 2022 végén Lengyelországban 7,35 millió uncia volt – adta hírül a lengyel hírügynökség.

22.10.2023

Az Eurostat legfrissebb adatai szerint a visegrádi csoport országai továbbra is az Európai Unió legalacsonyabb munkanélküliségű országai között maradtak augusztusban, még úgy is, hogy e mutató a legkedvezőbb volt az uniós mérés történetében.

04.10.2023

Közép-Európai gazdasági lehetőségeiről beszélgettek a szakértők a  Kárpátok Európája Fórum délutáni fesztiválján.

05.09.2023

Lenka Zlámalová publicisztikájában a régiós mintaországnak tekintett Csehország gyászos eredményének okaira keresi a választ az Echo hetilapban.

07.08.2023

Az EU költségvetéséből 100 millió eurót hagytak jóvá az Ukrajnából származó túlzott gabonaimport által okozott veszteségek fedezésére. A tagállamok képviselői elfogadták az Európai Bizottság 100 millió eurós pénzügyi csomagra vonatkozó javaslatát. A legtöbbet, mintegy 40 millió eurót Lengyelország kapja, a fennmaradó 60 millió eurót Bulgária, Románia, Szlovákia és Magyarország között osztják szét.

26.06.2023

Robert Telus, a lengyel agrártárca vezetője egy interjúban kijelentette, így az aratás előtt sikerült kézben tartani a lengyelországi gabonafelesleggel kapcsolatos helyzetet. Mint emlékeztetett 4 millió tonnáról van szó. – Azt nem állítóm, hogy teljesen megbirkóztunk a gabonahelyzettel, de jó úton haladunk. Már nem csak egy kis pislákolást látok, hanem egy nagy fényt is az alagút végén – mondta a miniszter.

23.06.2023

A szegénység illetve a társadalmi kirekesztés által veszélyeztetettek aránya 11,8% volt Csehországban, 15,9% Lengyelországban, 16,5% Szlovákiában és 18,4% Magyarországon, miközben az egész Európai Unió átlaga 21,6% volt a tavalyi évben. A skála másik végén az Eurostat legfrissebb adatai szerint Románia áll - ebben az országban az ország népességének 34,4%-át fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés.

18.06.2023

Egyértelműen a hitelfelvevők javára, és a hitelintézetek kárára döntött az Európai Unió Bírósága (EUB), azzal, hogy egy lengyel keresetre válaszolva kimondta: az ügyfelek kártérítést követelhetnek a bankoktól pl. ha a frankhitelek érvénytelenítése után a bank felhasználta a tőkéjüket.

16.06.2023