Az elmúlt héten két nagyszabású, közlekedést érintő beruházást jelentettek be, amelyek minden bizonnyal felpörgetik a lengyel gazdaságot: a elektromos autógyár épül Alsó-Sziléziában és hazai cég fogja modernizálni a vasúti közlekedést.

Tomasz Siemoniak, a különleges szolgálatok miniszteri koordinátora jelentette be, hogy találkozott William Burns CIA-igazgatóval.

Sok tennivalónk van, hiszen az ukrajnai konfliktus fejleményei azt mutatják, hogy jövőre valószínűleg jelentős változásokra számíthatunk. És eddig minden arra utal, hogy ezek a változások finoman szólva sem lesznek olyan mértékűek, mint amilyet szeretnénk.

Honlapunkon már elérhetőek a lengyel-magyar együttműködés erősítése érdekében megvalósuló projektek finanszírozására vagy társfinanszírozására irányuló pályázatok

Január végén kerül a boltokba Bánffy Miklós Erdélyi trilógiájának első kötete, a Megszámláltattál, Irena Makarewicz kiváló fordításában. Intézetünk büszke támogatója volt a kötetnek, és székházunkban tartottuk a kiadvány első bemutatóját is a fordító részvételével Gizinska Csilla moderálásában.

1163 kiadvány, 1015 kommentár, 44 policy paper, 23 monográfia, 20 évkönyv-füzet - ez csak néhány szám a Lublini Közép-Európa Intézet ötéves munkásságát jelképező számok közül. Az egyik legjobb régióval foglalkozó műhely Lengyelországban többek között Oroszország Ukrajna elleni agressziójával, valamint az Európai Unió tervezett nyugat-balkáni bővítésével, a NATO bővítésével, a visegrádi országok problémáival, a fehéroroszországi helyzettel és az energiapolitikával foglalkozott.
A Christmas Tree World portál 2023-ban is rangsorolta a legjobb 70 európai karácsonyi vásárt. A rangsorban a tavaly az első helyet megszerző wrocławi vásár idén 5. helyen végzett, tehát stabilan ott van a legjobb tíz között. De vajon mitől olyan különleges ez a rendezvény, hogy évek óta a legjobb karácsonyi vásárok között tartják számon? A kérdés megválaszolása végett ellátogattam december elején Wrocławba és most röviden leírom, hogy mit is láttam.

Radosław Sikorski külügyminiszter pénteken megbeszélést folytatott Szijjártó Péter magyar diplomácia vezetőjével - közölte a lengyel külügyminisztérium december 15-én kiadott közleményében.

A Wacław Felczak- és Henryk Wereszycki-díjak 23. kiadásának győzteseit december 13-án a Wydawnictwo Literackie krakkói székhelyén tartott ünnepségen hirdették ki. A díj, a közép- és kelet-európai történelemmel és a Lengyelországgal való kapcsolataival foglalkozó kiadványokat díjazza a középkortól napjainkig. A Lengyel Történelmi Társaság krakkói tagozata és a Jagelló Egyetem Történelemtudományi Kara által alapított díjat Dušan Fundić és Mitrovits Miklós vehette át.

A tegnapi bizalmi szavazást Mateusz Morawiecki elveszítette, így hétfő reggel Donald Tuskot választotta miniszterelnökké a Szejm. Az új lengyel miniszterelnök e pillanatokban fejezte be kormányfői expozéját, és bemutatta a miniszterjelöltjeit.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vette át szerdán Varsóban a magyar-lengyel társadalmi kapcsolatok fejlesztését, valamint Magyarország lengyelországi jó hírnevének megőrzését szolgáló tevékenységéért Tomasz Zieliński, a Jog és Igazságosság párt alsóházi képviselője.

November 27-én Andrzej Duda elnök feleskette Mateusz Morawiecki miniszterelnököt, és kinevezte az általa bemutatott kormányt. Ettől kezdve a Jog és Igazságosságnak két hete van arra, hogy többséget szerezzen a szejmben.