Hétfőn nagy sikerű tudományos konferencia zajlott a Lublini II. János Pál Katolikus Egyetem (KUL) épületében "Nemzetközi önkormányzati kapcsolatok az együttműködés tengelyén a Via Carpatia útvonalon" címmel. A lublini egyetemen Intézetünk szervezésében megavalósult magyar lektorátusi nyelvtanfolyam évzárójával egybekötött rendezvényt a Lublini Vajdaság Önkormányzati Fejlesztési Intézete valósította meg egy kutatási projekt keretében.

Európa biztonsági helyzete, Ukrajna támogatása és a Szövetség keleti szárnyának védelmi képességeinek erősítése – ezek voltak a fő témák Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország védelmi minisztereinek megbeszélésén a Magas-Tátrában. A miniszterek a közelgő NATO-csúcsról is tárgyaltak, és megegyeztek abban, hogy folytatódik a légirendészeti misszió: a visegrádi partnerek tovább őrzik majd Szlovákia légterét

Iga Świątek szombaton Párizsban 6:2, 5:7, 6:4-re legyőzte a cseh Karolina Muchovát a Roland Garros döntőjében, így a világ legjobb teniszezője vasárnap ismét a kupával pózolhatott az Eiffel-torony előtt. Igának ez a negyedik Grand Slam-bajnoki címe pályafutása során, és a harmadik a Roland Garroson.

A kormány álláspontja a migrációval kapcsolatban változatlan. Mi a határok lezárása mellett vagyunk – hangsúlyozta Mateusz Morawiecki. Mint hozzátette, Lengyelország nem fog beleegyezni a kényszermigrációba, és nem fog fizetni azért, mert nem fogad be migránsokat.

Csehország biztosítékokat kapott arról, hogy a határ menti Turów lengyel lignitbánya további üzemeltetése nem okoz kárt a cseh határvidéken - jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök szerdán Prágában.

Szerdán kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen az Európai Bizottság a törvény miatt, amelynek értelmében vizsgálni fogják Oroszország belső biztonságra gyakorolt befolyását.

Lengyelország hétvégéjét lefoglalta a futballbíró ügye, aki alaposan megégette magát abban a tűzviharban, amelyből Magyrországon is többet láttunk az elmúlt években: a futball-politika-rasszizmus témájáról van szó. A 2022-es katari VB döntőjének bírája, Szymon Marciniak fellépése egy szélsőségesnek tartott párt vezetőjének rendezvényén kis híján a Bajnokok Ligája döntőjén való szereplésébe került 2023-ban.

Június 4-én volt a második világháború utáni első, részben szabad parlamenti választások –amelyeken a Szolidaritás sikerrel szerepelt – 34. évfordulója. Az ellenzék ezt a napot arra használta fel, hogy tüntetéseket szervezzen a kormány ellen, felszítva a politikai érzelmeket. Ezekből nincs hiány a lengyelországi orosz befolyást vizsgáló bizottság munkájával kapcsolatban sem.

Június 4-én, az ellenzék vezére, Donald Tusk hívására összellenzéki demonstrációra került sor a lengyel fővárosban. A koreográfiájában leginkább a magyar békemenethez hasonló rendezvény célja az ellenzéki tábor mozgósítása volt, és apropóját az orosz befolyást vizsgáló törvény adta – politikai elemzők szerint ugyanakkor kérdés, hogy ezt a politikai tőkét sikerül-e konkrét szavazatokra fordítani.

2023. június 2-án került megrendezésre a „Szabad Lengyelországért” gyalogtúra – az Honi Hadsereg Főparancsnoksága Futárainak Szkoła (Iskola) Útvonal emlékére. A gyalogos kirándulás és családi program főszervezője a Spytkowicei Történelmi Egyesület volt a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet támogatásával.

„Azt mondták, hogy nem éltetek a lehetőséggel, hogy hallgassatok. Azt hiszem, inkább mi veszítettük el a lehetőséget, hogy meghallgassunk benneteket – mondta Emmanuel Macron francia elnök szerdán a pozsonyi GLOBSEC2023 konferencián. Értékelése szerint például az Oroszországgal kapcsolatos kérdésekben nem szabad megengedi a „régi Európára” és „új Európára” történő felosztást. „Putyin vissza akar térni az orosz nagyhatalomhoz” – figyelmeztetett a lengyel diplomácia vezetője, Zbigniew Rau a…

Hiszem, hogy ez csak egy zajkeltés az Európai Parlament részéről, mert egyértelműen megsérti az európai szabályokat; azokat a szerződéseket, amelyek az egész unió kinézetét meghatározzák – reagált Kisinyovban Mateusz Morawiecki miniszterelnök, azután, hogy az Európai Parlament határozatot fogadott el, amely Magyarország jövő évi EU Tanácsi elnökségének megszüntetését szorgalmazza.