2022-ben az Orlen-csoport több mint 278 milliárd PLN árbevételt ért el. A nettó nyereség közel 35,5 milliárd PLN, míg egy évvel korábban körülbelül 11,2 milliárd PLN volt a konszern által közzétett jelentés szerint.

Január 24-én tette közzé az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia az idei gála jelöltjeinek a végső listáját. A főbb kategóriák legnagyobb Hollywoodi produkciói mellett pedig büszkeségre ad okot, hogy található egy lengyel film is. Jerzy Skolimowski EO (lengyelül IO) című rendezése ugyanis bejutott az 5 legjobb nemzetközi film közé és így esélye van arra, hogy március 12-én akár meg is nyerje a kategória Oscar díját. A film eddigi filmfesztiválokon és díjátadókon való szereplését…

A 2022 decemberében jóváhagyott új TEN-T (Transzeurópai Közlekedési Hálózat) volt az Infra-strukturális Minisztérium által szervezett konferencia témája. A konferencián személyesen vett részt a kelet-európai országok infrastruktúra-fejlesztésért felelős minisztériumainak számos képviselője, ami csak megerősíti, hogy eddig nyilvánvalóan el volt hanyagolva a téma.

– A mesterséges intelligencia tanítani fogja a gyerekeket, de soha nem fogja teljesen helyettesíteni a tanárokat – jósolja Dr. György László, a Tanítsunk Magyarországért program koordinálásáért felelős magyar kormánybiztos a Kurier.plusnak adott interjúban.

Csodálatos találata miatt az amputált lábú Marcin Oleksy nyerte az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) párizsi gáláján adtak át. Ő az első lengyel a díj történetében.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a rendezvényre!

Az elmúlt évben a világsajtó és más országok vezetői nem fukarkodtak Lengyelország elismerésével az Ukrajnának nyújtott óriási segítségéért. A szenvedő ukránoknak biztosított példátlan mértékű humanitárius támogatás mellett Varsó nagy mennyiségű katonai felszerelést és lőszert is adományozott Kijevnek, és olyan ellátási bázissá vált, amely nélkül Ukrajna nem lenne képes megvédeni függetlenségét.

A jövőre 150 éves, első galíciai vasútvonal felújítását javasolta Hörcsik Richárd, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke szombaton a délkelet-lengyelországi Krasiczynban tartott, Kárpátok Európája nevű nemzetközi konferencián.

Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a 21. század legnagyobb geopolitikai rémálma végre véget érjen – írja a lengyel miniszterelnök az orosz támadás megkezdésének évfordulóján.

– Jövőre ünnepeljük a 35. évfordulóját a kelet-európai 1989-es nagy forradalmaknak, amelyek sokféleképpen vezettek a szabadság és a függetlenség visszaszerzéséhez.

Joe Biden történelmi jelentőségű találkozója mellett szerdán a Bukaresti Kilencek (B9), azaz Közép és Kelet-Európa kilenc országának rendkívüli csúcstalálkozójára került sor a varsói elnöki palotában.

A barátság legjobb jele, hogy mindenről nyíltan tudunk beszélni egymással. Reméljük, hogy a háború mielőbb véget ér, de biztosak vagyunk benne, hogy barátságunk örökké tart - írta közösségi oldalain Novák Katalin köztársasági elnök. Fot. Paweł Supernak/PAP