Augusztus 20-a kedves hazánk, Magyarország születésnapja, melyet az egész ország ünnepel. De a mulatság nem csak egy napig tart. Idén is megrendezésre került a nagy napot megelőző négynapos fesztivál, a Mesterségek Ünnepe, mely mint minden évben, idén is rendkívül sok látogatót vonzott a főváros első kerületébe. A fesztivál idei vendéglistáján Lengyelország is szerepelt.

24:36:07 óra: Gigantikus siker a lengyel kerékpársportban! Katarzyna Niewiadoma drámai körülmények között védte meg a sárga trikót a Tour de France női változatának utolsó szakaszán. Az Alpe d'Huez pokolian nehéz emelkedőjén az utolsó méterig folyt a küzdelem.

Donald Tusk miniszterelnök bejelentette, hogy Lengyelország pályázik az olimpiai játékok megrendezésére. 2040 vagy 2044 lesz a céldátum, a tervezett helyszín Varsó.

Ahogyan előző cikkünkben arról bővebben beszámoltunk, augusztus 15-e igen fontos ünnepnap Lengyelországban. A varsói csata nemcsak jelentős győzelem volt, hanem a lengyel nemzet egységének és elszántságának szimbóluma is, melyben a magyar segítség rendkívül fontos szerepet játszott.

Augusztus idusa Magyarországon ma már csak a katolikus hívek számára jeles nap, Lengyelországban azonban a Nagyboldogasszony ünnepe mellett állami ünnepséget is tartanak: ez a Lengyel Hadsereg Ünnepe, amelyhez természetesen a magyar történelem is kapcsolódik…

A lengyelek országuk negyedik legfontosabb szövetségesének tartják Magyarországot a Rzeczpospolita kutatása szerint.

Bár a Visztula mentén messze nem foglalnak el olyan fontos helyet az olimpiai játékok mint Magyarországon, azért a lengyel közéletben sokan követték a francia fővárosban zajló eseményeket és most mindannyian az okok és felelősők keresésével vannak elfoglalva. Az eredmény ugyanis messze elmaradt a várakozásoktól…

Az Axiom hétfőn immár hivatalosan is bejelentette a 4 űrutazási expedíciójának végleges csapatát, és a héten a tagok megkezdik a fizikai felkészülésüket is. Ketten közülük Magyarországot illetve Lengyelországot képviselik.

Lengyelországban az év eleje óta kiskorúak nem vásárolhatnak energiaitalt. A lengyel számvevőszék (NIK) mostanában publikált jelentése pedig teljes mértékben igazolja az intézkedés szükségességét, ugyanis a nagymintás kutatás kimutatta, a nebulók úgy döntötték magukba a káros serkentőt, mintha nem lenne holnap.

Melyik az a történelmi esemény, amire valóban büszkék a Visztula mentén? Mi az, amit az évek távlatából fontosnak, felemelőnek ítélnek a lengyelek? Egy friss kutatás erre kereste a választ és meglepő eredményeket talált…

Augusztus 14-ig lehet pályázni a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet ösztöndíjára a lengyel-magyar együttműködést erősítő kezdeményezések megvalósításához 2024-ben.

Ezen a forró lengyelországi nyáron nem a viharos politikai viták vagy a fehérorosz határon kialakult, még mindig bizonytalan helyzet váltja ki a legnagyobb izgalmat és érdeklődést.... hanem az olimpiai játékok, amelyek már napok óta zajlanak.