Back to top

Cikkek

​​​​​​​Egy lengyel oktatással foglalkozó alapítvány készítette a kísérletet, amelyben a Prymus, egy mesterséges intelligencia által speciálisan kifejlesztett nyelvi modullal felszerelt robot letette a lengyel érettségi vizsgát. A robot 30 perc alatt megbirkózott azokkal a feladatokkal, amelyekre május 6-án négy óra állt az érettségizők rendelkezésére, ráadásul jó eredménnyel. 

17.05.2024

A Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet igazgatója, Prof. Maciej Szymanowski és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) nemzetközi ügyekért felelős prorektora, Dr. Pier Paolo Pigozzi csütörtökön Budapesten írták alá a 2024/2025-ös tanévre vonatkozó együttműködési megállapodást.

17.05.2024

A Robert Fico miniszterelnök egészségi állapotáról szóló jelentések már régóta nem egyértelműek. Csütörtök reggel Robert Kaliňák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes rövid tájékoztatóján arról tájékoztatott, hogy Robert Fico állapota továbbra is nagyon súlyos, de az orvosoknak az éjszaka folyamán sikerült stabilizálniuk őt. A TV Markiza ugyanakkor kórházi forrásra hivatkozva azt állítja, a miniszterelnök egy nehéz műtét után továbbra is életveszélyes állapotban van.

16.05.2024

2024 első negyedévében a születések száma majdnem 10%-kal csökkent Lengyelországban 2023-hoz képest. A csökkenő születési arány kétségtelenül komoly kihívást jelent a gazdaság számára. Míg néhány év távlatában ennek hatásai nem lesznek kirívóak, hosszú távon jelentős változásokat igényel. Dr.

15.05.2024

Az elmúlt napokban országszerte több különös tűzeset is történt Lengyelországban – a gyanúsan egyidőben történt esetek felkeltették a hatóságok figyelmét is, és több szakértő azt állítja, hogy egyfajta hibrid háborús akcióról is szó lehet.

15.05.2024

Az izraeliek többsége, mintegy 54%-a úgy véli, hogy a lengyelek ugyanolyan mértékben felelősek a holokausztért, mint a németek, míg 28%-uk szerint részben felelősek. A lengyelek 60%-a ugyanakkor arról van meggyőződve, hogy a lengyelség a holokausztnak áldozata illetve zsidómentő volt – derül ki a Jeruzsálemi Héber Egyetem tanulmányából, amely bizonyára nem sokat javít majd a lengyel-izraeli politikai viszonyokon.

15.05.2024
Kopalnia Węgla Brunatnego Turów w Bogatyni

A cseh környezetvédelmi minisztérium bejelentette, hogy a határ cseh oldalán, a lengyelországi Turów bánya közelében végzett vizsgálatok eredményei szerint tíz év óta először emelkedett a talajvíz szintje. Ennek oka egy speciális, mintegy 1100 méter hosszú és egy méter széles földalatti gát, amely hatékonyan megakadályozza, hogy a víz Csehországból a bánya felé áramoljon.

14.05.2024

Lengyelország támogatta azt az ENSZ-határozatot, amely Palesztinát jogosulttá nyilvánítja a szervezet tagságára. Korábban Varsó tartózkodott a javaslat támogatásától. "Mellette" 143 ország szavazott. A nemmel szavazók között volt Izrael és az Egyesült Államok. "Az, hogy Lengyelország támogatja Palesztina ENSZ-tagságát (...) veszélyes precedens az agresszorok jutalmazására".

13.05.2024

A világszerte egyedülállóan tartós magyar-lengyel barátság története nem csak szeretetteljes gesztusok és dicsőséges pillanatok krónikája. Természetes módon akadtak olyan konfliktusok is, amikor a két nép egymáshoz való viszonya igencsak elmérgesedett és a köztük kialakult ellentétek fegyveres összetűzésekhez vezettek.

13.05.2024

​​​​​​​Alig múlt el néhány nap azóta, hogy bejelentették, bőséges uránkészleteket találtak a föld alatt a Szentkereszt-hegységben, máris újabb szenzációs felfedezést tettek ugyanitt: egy titokzatos remete elásott aranyaira bukkantak.  

11.05.2024

​​​​​​​Donald Tusk miniszterelnök ma reggel a miniszterelnöki kancellárián elfogadta négy miniszter lemondását, és e percekben bejelentette utódaik nevét.

10.05.2024

Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet Intézetünk szervezésében látogatást tett a rangos intézmény campusán. A Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézetet Maciej Szymanowski igazgató és Agnieszka Barátka oktatási és támogatáskezelési koordinátor képviselte.

09.05.2024

A politikai stratégia mögötti értékekről, a történelmi alapokról, és a politikai gondolkodást mozgató eszményekről rendeztek konferenciát a dél-lengyelországi Kielce városában. A történészekből, politikai tanácsadókból eszmetörténészekből álló előadói kör a régió országainak eszmerendszerét igyekezett feltérképezni.

08.05.2024

Amint arról korábban már írtunk, az új lengyel kormány 2024-ben számos változást indított el a lengyel oktatási rendszerben.

08.05.2024

A lengyel baloldali koalíció, a Baloldal (Lewica) bejelentette, hogy EP-választási programjának egyik legfőbb pontja az egyhangúság elvének eltörlése az EU-ban, mivel "a vétójog az Unió belső rombolásának eszköze".

07.05.2024