- 216470 megtekintés
Novemberben Lengyelország külkereskedelmi mérlegének többlete közel 3,2 mrd euró volt. Ez minden idők legjobb eredménye.
A Mandiner folyóirat búcsúztató pályaképe, Szilvay Gergely tollából Sir Roger Scruton lengyelországi kitüntetése 2019 jűniusában
2020. január 9-én a lengyel alsóház közel teljes egyhangúsággal fogadta el azt a határozatot, amelyben vezető orosz politikusok közelmúltban tett történelemhamisító, manipulatív nyilatkozatait ítélik el.
2019. végén az August Cieszkowski Gróf Alapítványa gondozásában megjelent Bartosz Jastrzębski „A Nyugat fénye” című könyve.
Míg a NATO elsődlegesen a béke fenntartására építi a legitimitását, ez nem feltétlenül érzékelhető azok körében, akik békeidőben születtek, vagy kevéssé tájékozottak napjaink biztonságpolitikai, geopolitikai kihívásait illetően. A Szovjetunió felbomlása után születetteknek nincsenek emlékei a NATO megalakulását övező körülményekről, vagy azokról a célokról, amelyekért eredetileg létrehozták a katonai szövetséget.
444 éve, 1575. december 14-én választották meg Báthory Istvánt Lengyelország trónjára. Az egyik legkiválóbb lengyel király uralkodása azonban nem indult egyszerűen – erről szól Horn Ildikó professzor, a korszak legkiválóbb magyar kutatójának írása.